top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Ehető és iható: krizantémok
A krizantémok pár évtizede még temetői, halottak napi virágnak számítottak, ám ebből a szerepkörből mára jócskán kiléptek. Számos kertészeti változatukat nemesítették, melyek virágai kicsik, színesek, nagyon jók évelő ágyásokba, hiszen késő ősszel akkor virágoznak, amikor más már nem. És néhány fajuk haszonnövénynek is tekinthető, mert ehető, iható.
2025. jún. 13.2 perc olvasás


Fahamu és kávézacc: háztartásban és a kertekben
Több olyan anyag keletkezik a háztartásokban, amit az emberek többsége csak hulladékként kezel. Pedig hasznos adalékanyagok lehetnek a kertészeti termesztésben…
2025. jún. 10.4 perc olvasás


Egy kellemes ízű és sokoldalú gyümölcs
Úgy szól a találós kérdés, hogy mi a különbség a patkány és a mókus közt? A válasz: szinte semmi, csak a mókusnak jobb a marketingese. Nos, az először kaki szilva néven hazánkba érkező gyümölcs is nevet váltott az évek során. Mivel ez a latin nevéből magyarosított első elnevezés nem tűnt marketing szempontból ideálisnak, lett belőle khaky, majd újabb nevek következtek: hurma és sharon gyümölcs, datolyaszilva. Mind ugyanazt takarja, egy kellemes aromájú, nálunk is megtermelhet
2025. jún. 10.3 perc olvasás


Teraszablak, mint üzleti előny – fenntarthatóság prémium kivitelben
A modern építészet egyik leglátványosabb és legnagyobb hozzáadott értéket képviselő eleme a teraszablak. Nem csupán dizájnkérdés, hanem egyre inkább stratégiai üzleti döntés. Az Aluprof termékei e három pillérre épülnek, így ideális megoldást kínálnak az ingatlanfejlesztés, a kivitelezés és az építészeti tervezés szereplőinek.
2025. máj. 7.2 perc olvasás


A kertek láthatatlan segítői
Korábban a madáretetővel, odúkkal, rovarhotellel és a süngarázzsal kezdődött, melyek azért kerültek be a kertekbe, hogy a termelés szempontjából hasznos állatokat odacsalogassuk, és ott tartsuk. Ma már vásárolhatunk olyan biológiai szereket is, melyek élő mikrobiológiai szervezeteket tartalmaznak annak érdekében, hogy például a talajélet javuljon.
2025. ápr. 29.4 perc olvasás


Energiaerdő a kertben: tüzelőanyag termesztés szinte ingyen
No persze nem 50-100 m2-es kis előkertre gondolunk, de vidéki falvakban azért sokszor hektárnyi kert, föld is tartozik a portához, és ekkora terület már alkalmas lehet a tüzelőanyag szükségletünk teljes, vagy részbeni kielégítésére.
2025. ápr. 29.3 perc olvasás


A jó termés titka: termesztési idő, tárolási idő és terméshozam
A terméshozam részben fajtatulajdonság, részben pedig a megfelelő gazdálkodás eredménye. Például a paradicsomfajták között vannak determinált és folyton növő fajták. A determinált típusok genetikailag kódolt információ alapján meghatározott számú virágot hoznak, ezért korlátozott terméshozamúak. Ezzel szemben a folyamatos növekedésű fajták a fagyokig folyamatosan virágoznak, teremnek, de cserébe támrendszerre és fokozott tápanyagellátásra van szükségük.
2025. ápr. 21.3 perc olvasás


Hallstatt-i „kertek”
Ez a kevesebb, mint ezer lakosú osztrák kisváros nagyrészt a turizmusból él. Fekvéséből adódóan csak a mellette levő tó és hegyek közötti kis rész alkalmas építkezésre. Ezért is az idézőjel a címben, hiszen kertjei nem igazán vannak, hely hiányában. Épp ezért jó példa arra: lehet kertészkedni akkor is, ha erre nincs terünk.
2025. ápr. 21.2 perc olvasás


Narancseper: fura nagy gyümölcs, szép fán
Egy szép nagy gyümölcs, ami sokak szerint semmire sem jó. Nem túl gyakori hazánkban, de azért lehet találkozni a narancseperrel (Maclurapomifera) főleg a téli időszakban. Jó példája annak, hogy egy állítólag semmire nem jó növényről van szó, ehhez képest a valóság egészen más.
2025. márc. 30.3 perc olvasás


Víznyerés saját kútból
Még néhány évvel ezelőtt a hazai kutak 95%-át, évente mintegy 4–5000 darabot engedély nélkül létesítettek, veszélyeztetve ezzel az ország vízkincsét is. A vízgazdálkodási törvény 2016-os módosításával, európai uniós jogszabályi kötelezettségre hivatkozva többször kitolt határidőt állapítottak meg az illegális kutak legalizálására, részben a gazdatársadalomban tapasztalható ellenérzések miatt.
2025. márc. 26.4 perc olvasás


Növényvakság: a gondoskodást betegséggel hálálják meg
Az emberek többsége tetszés alapján választ növényeket a kertjébe, emiatt azonban sok invazív és allergén növény garázdálkodik környezetünkben. A „növényvakság” egy létező jelenség, mely szerint az emberek többsége nem ismeri a környezetében élő növényeket.
2025. márc. 16.4 perc olvasás


Vetőmagok tavaszra
Már februárban hasznos, ha elkezdjük beszerezni tavaszra a szükséges vetőmagokat. A jó tervezés a legjobb alap egy hatékony családellátó konyhakerthez. Vannak magok, melyeket egyszerűen beszerezhetünk, ám ritkaságokhoz leginkább külföldről, tájfajtákhoz magbörzékről juthatunk, ehhez pedig kell némi idő…
2025. márc. 4.4 perc olvasás


Kis kertekbe is beférnek a kis gyümölcsök
Sokan hiszik azt, hogy kis kertben nem férnek el gyümölcsök. Lehet, hogy gyümölcsfák nem, de vannak kistermetűre nemesített balkongyümölcsök, gyümölcsbokrok, sőt olyan gyümölcsök is, melyek mérete, életmódja inkább a zöldségekhez hasonló. Ilyenek a dinnyék, vagy a szamóca, utóbbi akár nagyobb virágcserepekben is termeszthető.
2025. febr. 16.5 perc olvasás


Virágoskert: kertben, teraszon, lakásban
Ebben a kiskönyvben sok információ megtalálható mindazok számára, akik szeretnék kertjüket életvidám, színes és illatos hellyé varázsolni. Hasznos tanácsokkal és ötletekkel segíti a kezdőket és a gyakorlott kerttészkedőket egyaránt, hogy a virágoskert egész évben gyönyörű legyen. Kikapcsolódást és örömet is hoz a mindennapokba a saját virágoskert megteremtése, és sok ismeretet tartalmaz az erkélyen vagy teraszon kertészkedőknek is.
2025. febr. 3.1 perc olvasás


Kaktuszok, az egyik legkedveltebb növénycsoport
Még nyár elején tartotta a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete (MKOE) a kaktuszkiállítását a Füvészkertben. A látogatók ismét rengeteg szép növényt csodálhattak meg és vásárolhattak is.
2025. febr. 3.4 perc olvasás


Agrárerdészet: kiskertben is érdekes lehet
Az agrárerdészet a neve miatt nagyüzemi módszernek tűnhet, az is, de kicsiben is megvalósítható. Ahogy a természetben is a fák és az alattuk élő növényzet együtt élnek, és kölcsönhatásban vannak, ugyanígy érdemes ezt a kiskertekben is kialakítani.
2025. febr. 3.3 perc olvasás


Intelligens esővíz-gazdálkodás
Az esővíz kincs. Így gondolják ezt a megkérdezett magyar szakemberek is, ráadásul szinte minden második építész, létesítményüzemeltető, illetve városgazdálkodó szerint folyamatosan nő az igény a fenntartható esővízkezelés iránt. A kutatások tanulságai szerint a megvalósítás nem a szaktudáson vagy a műszaki lehetőségeken fog múlni, ám a szakemberek szerint a döntéshozók jelentős része még mindig nem ismeri fel a fenntartható vízgazdálkodásban rejlő egészségügyi és anyagi lehet
2024. dec. 25.2 perc olvasás


Szelídgesztenye: nyáron árnyékot, télire ízletes termést ad
A szelídgesztenye (Castanea sativa) egy impozáns, gyors növekedésű fafaj, amely nemcsak gyönyörű, de értékes terméseiről is híres. Azonban csak a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, káliummal jól ellátott, 6 pH-érték alatti savanyú kémhatású talajokon termeszthető, mert a meszes talajt egyáltalán nem tűri. Nem megfelelő talajon fája satnya lesz, kevés virágot hoz, amelyekből mag nélküli, üres, léha termések fejlődnek.
2024. dec. 10.3 perc olvasás


Ne hagyjunk télire gyomokat a kertben
A gyomoktól legjobb minél fiatalabb korukban megszabadulni, hiszen ekkor még nem sok vizet és tápanyagot vettek el konyhakertünk növényeitől. Az végképp nem jó, ha hagyjuk felmagzani őket, mert ezzel újratermeljük a problémát. De jobb később, mint soha alapon, még a télen letakarított gyomok sem szórták el az összes magot.
2024. dec. 10.4 perc olvasás


Kreatív díszek a kertbe, a teraszra
Ha a Pinteres képeiből készített összeállításunk kapcsán valakinek az jutna eszébe, hogy kicsit giccsesek ezek az alkotások, akkor velük hagy osszuk meg egy közelmúlt béli emlékünket.
2024. dec. 9.1 perc olvasás
bottom of page
