top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Rózsákat nyáron is ültethetünk
Bár tavasszal és ősszel lehet kapni szabadgyökerű rózsákat is, érdemes ezekből ilyenkor nyáron konténeres formában is válogatni, mert ekkor látjuk a virágukat is, és az így nevelt növények akár most is kiültethetők, hiszen nem kell gyökérsérülésre számítani esetükben az ültetéskor.
2025. aug. 11.3 perc olvasás


Gyep öntözése nyáron
Köztudott, hogy nyáron alaposabban és tudatosabban kell öntözni a gyepet, mint az év többi időszakában. Ha a fűszálak 15-20 perccel a gyepre lépés után nem egyenesednek fel, azonnal meg kell öntözni a gyepet. Ugyanakkor kerüljük a gyep túl gyakori, kevés vízzel való öntözését. Túl gyakori öntözés esetén ugyanis a gyep még a rövidebb száraz időszakokat is nehezen fogja átvészelni. Így akár egy hétvégi távollét alatt is tönkremehet.
2025. aug. 11.3 perc olvasás


Gyepgondozás, gyepápolás nyáron
A nyári időszakban gyepünk másfajta gondozást igényel, mint tavasszal vagy ősszel. Az utóbbi években hazánk klímája is megváltozott; jellemzően júniusban még megfelelő mennyiségű csapadék van, amit aztán forró és száraz július és augusztus követ. Gyakori, hogy a nyár elején még üde zöld pázsit a nyár végére teljesen kiég – persze leginkább akkor, ha nem volt módunk rendszeresen locsolni.
2025. aug. 11.3 perc olvasás


Télikert nyáron: kell az árnyékolás
A télikert csupa-üveg felülete bizony nyáron inkább problémákat okoz. Ami télen jól jött, hogy megfogta a szelet, és begyűjtötte a gyenge napsugarakat, az a nyári melegben ellenséggé válik. Ha nem gondoskodunk a napsugarak védelméről, akkor elviselhetetlen szaunává válik a beépített terasz.
2025. júl. 17.3 perc olvasás


Nyári üdítőitalok gyógynövényekből, egyszerűen
A gyógynövényekre rendszerint gyógyhatásuk miatt gondolunk, ám több közülük igen kellemes ízű, ezért a nyári melegben egészséges, frissítő üdítőitalok alapanyagai is lehetnek.
2025. júl. 16.5 perc olvasás


Ezermester 2025. júniusi lapszáma
Az Ezermester 2025. júniusi lapszáma megvásárolható az újságárusoknál, a benzinkutakon és a hipermarketekben, valamint előfizethető. Nézd meg a tartalomjegyzéket!
2025. jún. 5.1 perc olvasás


Szelídgesztenye: nyáron árnyékot, télire ízletes termést ad
A szelídgesztenye (Castanea sativa) egy impozáns, gyors növekedésű fafaj, amely nemcsak gyönyörű, de értékes terméseiről is híres. Azonban csak a mély rétegű, jó vízgazdálkodású, káliummal jól ellátott, 6 pH-érték alatti savanyú kémhatású talajokon termeszthető, mert a meszes talajt egyáltalán nem tűri. Nem megfelelő talajon fája satnya lesz, kevés virágot hoz, amelyekből mag nélküli, üres, léha termések fejlődnek.
2024. dec. 10.3 perc olvasás


Gyilkos hőség, és a hűtési lehetőségek
Világszerte tanulmányozzák a tudósok, hogy a kánikulai hőmérséklet hogyan hat a testre, hogyan fokozza az éghajlatváltozás az egészségügyi problémákat. Bár a nyári extra hőhullámokon már túl vagyunk, de jövőre is lesz nyár, jobb, ha előre felkészülünk.
2024. nov. 29.2 perc olvasás


Egynyári virágból szobanövény válhat télire
Az egynyári virágágyi kiültetések a leglátványosabbak, és a legszínesebbek. Ám az egynyáriakkal sok a munka, minden évben újra kell ültetni őket, de vitathatatlan előnyük, hogy virágzásuk folyamatos, nem szakaszolt, mint az évelő növényeknek. Az egynyáriakat sajnos az első fagy elpusztítja.
2024. nov. 25.3 perc olvasás


Nyári sövényápolás
A jó sűrű sövényt nyárra sem tanácsos magára hagyni. Hogy milyen tennivalók adódnak, az a sövényféleségtől függ. Másképpen kell ugyanis kezelni a lombhullató metszett sövényeket, mint a fenyőből vagy egyéb örökzöldből alakítottat. Ez mindig meghatározó a sövény további sorsára is. E nélkül nem is remélhető a leginkább kívánatos, esztétikailag szép és egyben jól záródó sövény.
2024. júl. 22.4 perc olvasás


3+1 tévhit: a légkondicionálókkal kapcsolatos legnagyobb mítoszok
Beköszöntött a nyár, egyre többen nyúlnak a légkondicionáló távirányítójához, hogy kellemessé tegyék otthonuk hőmérsékletét. A klímák megfelelő, egészségünk és pénztárcánk szempontjából is optimális használatát azonban még mindig számos tévhit gátolja – az LG most összegyűjtötte és meg is cáfolja a legnépszerűbb városi legendákat.
2024. júl. 22.3 perc olvasás


Ezermester 2024. NYÁR-i lapszáma
Az Ezermester 2024. NYÁR-i lapszáma megvásárolható az újságárusoknál, a benzinkutakon és a hipermarketekben, valamint előfizethető. Nézd meg a tartalomjegyzéket!
2024. júl. 7.1 perc olvasás


Nem csak egynyári zöldségnövények vannak
A gyümölcsfákkal sok évre tervezünk a kertben, azonban a zöldségeket általában egynyáriként tartjuk számon. Többségüket máshogy nem is lehet, hiszen a trópusi eredetűeket „elviszi” az első fagy. Vannak azonban olyan zöldségfajok, melyek hosszabb ideig a helyükön maradhatnak, mert kétévesek vagy évelők, sőt egy rendhagyó csoportjuk az egynyári, de az „átévelők” közé tartozik.
2024. júl. 2.4 perc olvasás


Honnan jön a villanyáram?
2023-ban 4,5%-kal esett Magyarország bruttó villamosenergia-felhasználása a megelőző évhez képest a Mavir előzetes – a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) és az önfogyasztásra termelő erőművek termelési adatait nem tartalmazó – statisztikája szerint, az import aránya pedig 11 éves mélypontra, 24,1%-ra esett – foglalta össze a Portfolio.
2024. jún. 10.2 perc olvasás


Ezermester 2024. júniusi lapszáma
Az Ezermester 2024. júniusi lapszáma megvásárolható az újságárusoknál, a benzinkutakon és a hipermarketekben, valamint előfizethető. Nézd meg a tartalomjegyzéket!
2024. máj. 30.1 perc olvasás


Szeptember a kertben: kicsit még nyár, kicsit már ősz
A szeptember hónap ősi magyar neve: Földanya hava. A keresztény naptárban pedig Szent Mihály havának nevezték. Szeptember az év kilencedik hónapja, ám a Gergely-naptárban neve a latin „septem” szóból ered melynek jelentése hét, mivel eredetileg szeptember az év hetedik hónapja volt – a római naptárban.
2023. okt. 24.4 perc olvasás


Napégés a leveleken: nem csak nyári probléma
A megperzselődött levelek miatt a növény fejlődése lassul, hiszen előbb regenerálódnia kell, vagy új leveleket hoznia. Fontos cél ennek az elkerülése, hiszen a növény minél jobb kondícióban van, annál szebb, többet és jobb minőségben terem, és annál jobban ellenáll minden kedvezőtlen hatásnak, tehát ez egy önmagába visszatérő ok-okozati folyamat. A nap leveleket perzselő hatására sajnos nem csak a nyári forróságban kell számítani, de addigra minél jobban fel kell erre készüln
2023. júl. 20.4 perc olvasás


Kerti tippcsokor nyárra
Növények hirtelen pusztulása – Nem csak tavasszal lehet veteményezni – Nyáron is alkalmazható növényszaporítási módok – Vegyszerek nélkül is eredményesen.
2023. júl. 20.5 perc olvasás


Nyáron is ültethetünk
Régi és már idejétmúlt beidegződés, hogy az ültetések időszaka a kora tavasz és a késő ősz, amikor a növények lombmentes állapotban vannak. Ez csak a szabad gyökerű növényekre igaz. Ma már vásárolhatunk akár gyümölcsfákat is konténerekben, ezeknél az átültetéskor nincs gyökérsérülés, emiatt a növény fejlődése nem torpan meg.
2023. júl. 20.3 perc olvasás


Kerti zuhanyok
A zuhanyzás a szabadban nagyszerű élmény kisebbeknek és nagyoknak egyaránt! Mi sem kellemesebb a nyári hőségben: a kerti munkák végeztével megmosakodni; kempingezéskor, egész napos túrák végén felfrissülni. Különböző okok miatt egy kerti medence nem mindig kivitelezhető, a napelemes zuhanyok viszont tökéletes költséghatékony alternatívát nyújtanak, valamint meglévő medence mellett is tanácsos fürdés előtt és után zuhanyozni. Rendkívül gazdaságosak, hiszen a meleg vizes változ
2023. júl. 20.3 perc olvasás
bottom of page
