top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Mosdókagyló a mosógép fölött
Főként a lakótelepi – jellemzően panel – lakásokra jellemző a piciny fürdőszoba. Itt minden racionálisan van kialakítva, és nincs is más lehetőség, hiszen mondjuk 1,6x1,6 m-es helyiségben kell elhelyezni egy kis kádat, egy mosdókagylót és a mosógépet. Még az 50+-os méretű lakásokban is ritkán nyílik lehetőség arra, hogy a mosógépet a konyhába telepítsék ki, hiszen az is kicsi. További alternatívák pedig nincsenek, mert a mosógépnek vízre, elfolyóra van szüksége, ezek pedig a
2025. jún. 13.2 perc olvasás


Viega Prevista: elvében passzol az ön igényeihez
Az újgenerációs előfalrendszer minden kihívásnak megfelel. A Viega Prevista a kiegészítő elemek széleskörű választékával lehetővé teszi az egyéni igények megvalósítását is.
2023. máj. 4.1 perc olvasás


Fertőtlenítés
A fertőtlenítés szükségességére szinte naponta figyelmeztet a média, és ez érthető is. Számtalan veszélynek van mindenki kitéve a közösségi életben és ezek helyszínein, ezért a gyakori fertőtlenítésre mindenhol szükség van. Ám a kórházakban annyira természetes és alapvetően szükséges fertőzésmentesség nem azonos a közterületekével, vagy a lakások higiéniájával. Ez utóbbiban érthetően visszafogottabbak az elvárások a kórházakhoz viszonyítva, ám itt sem árt az alapos védekezés,
2020. máj. 6.3 perc olvasás


Kerti mosdó
Bár a barkácsáruházakban és internetes áruházakban szinte minden beszerezhető, ha valaki egyedi dolgot szeretne, a legbiztosabb, ha saját maga tervezi meg. Az alább bemutatott csináld magad kisház is ilyen, ami jól mutatja: a kerti mosdó sokféle lehet, kezdve a pottyantóstól egészen a Jeff Waldman által megálmodottig – ami itt a képeken látható. Az így elkészül kerti mosdóba elég egy válaszfalat betenni, és már kisméretű nyaralóháznak is nevezhető az építmény.
2018. jún. 13.1 perc olvasás


Felület restaurálása mosdókon, kádakon, mázas kerámián
Otthonunkban számos olyan tárgy van, amelyek felülete többé-kevésbé karcálló, ám vannak esetek, amikor minden óvatosságunk ellenére akaratlanul okozunk sérülést még ezeken a tárgyakon is. Például kicsúszik a kezünkből egy üvegpohár, vagy javítási munkáknál egy nehezebb acélszerszám, ami bizony többnyire lepattogzásokat, mélyebb karcot okoz még a kemény kerámia, zománc vagy az akrilanyagú mosdó, kád, mosogató felületén is. Az ilyen felületi hibák nemcsak bosszantóak, de a karc
2017. okt. 30.3 perc olvasás


Antik varrógépek
Ami avítt, idejét múlta, az nem feltétlenül kidobandó. Ez igaz a már-már antiknak mondható régi varrógépekre is. A kreatív emberek meg is látják bennük míves szépségüket, és némi átalakítás után szívesen és sikerrel illesztik be mai, modern berendezésű otthonaikba.
2017. jan. 13.2 perc olvasás


Lefolyók tisztítása
Egy lakás bármelyik lefolyójának eldugulása kínos helyzeteket eredményezhet. Kellő körültekintéssel azonban az ilyen kritikus helyzetek megelőzhetők, és ha mégis bekövetkezik a baj, akkor a probléma megoldására is sok lehetőségünk van. Ezek egy része saját kezűleg is kivitelezhető. Íme, néhány tanács a dugulások megelőzésére, illetve elhárítására.
2016. okt. 30.3 perc olvasás


Mosdófajták: cserénél fontos a választás
Novemberi számunkban a mosdók cseréjének a munkamenetét ismertettük, hogy milyen szerelői munkák szükségesek ehhez a művelethez. Ám hogy a régi mosdó helyére milyen típus kerüljön, azt a helyi körülmények és a célszerűség alapján kell eldönteni. A mosdók ugyanis nemcsak formailag térnek el egymástól, a felerősítésük módja sem egyforma. Ez részben azt is meghatározza, hogy az adott esetekben milyen típusú mosdót lehet a régi...
2016. márc. 26.3 perc olvasás


Darálós WC
Már a 2. világháborút követő években használták a francia találmányt, Párizsban a Hausmann féle házak komfortosítására egy-egy társasházban egy-egy falikutat helyeztek el, az udvaron egy-egy csappal. Mára minden tervező, szerelő hallott róla, mégis sokszor újdonságként hat. Kevesen ismerik a darálós WC-nek – mint sokrétű, többfunkciós, kompakt szerkezetnek – a valódi előnyeit
2014. dec. 16.2 perc olvasás


Kádak, mosdók tisztítása
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/12/kadtiszt_01.jpg" style="float:right" height="210" width="320">Amíg új a kád vagy a mosdó, nincs is gond a tisztántartásával. Idővel azután a felületük fokozatosan megváltozhat, ha a tisztításuk csak tessék-lássék módon lesz elvégezve. Ha pedig az alaposabb takarítások alkalmával már szemet bántó a felületi fátyolosságuk, akkor előbb enyhébb, majd erősebb hatású tisztítószeres dörzsöléssel igyekszünk visszanyerni
2013. febr. 18.2 perc olvasás
Mosdós ötletek
A lakásban lakók igényességéről a konyha és a fürdőszoba adja a legtöbb információt az odalátogatóknak. És az igényesség nem csupán a tisztaságra, hanem a helyiség kialakítására is vonatkozik.
2012. jan. 31.1 perc olvasás


Mosdó, WC
<img height="293" alt="WC" width="220" src="https://ezermester.hu/articles/images/2008/12/wc_01.jpg" style="float:right">Figyelemmel kísérve a reklámokat, könnyen észrevehető, hogy ma már az illemhely is a lakás ugyanolyan szerves részének számít, mint bármelyik másik helyiség. Az időzített és mozgásérzékelős illatosítók korában a WC-nek is külön divatja alakult ki.
2009. jan. 28.4 perc olvasás


Mosdó korszerűsítése
Murphy szerelési törvénye szerint "ha szorul erőltesd, ha eltörik, úgyis ki kellett volna cserélni". Az elv nagyon is gyakran érvényesül, ha valami régi dolgot kell megreparálni. Legutóbb egy mosdó szifonjának szivárgása, pontosabban annak megszüntetési kísérlete idézett elő komplett cserét. Az egyébként még konzolos alátámasztású, ásatag f...
2008. máj. 1.4 perc olvasás


Mosdó + szekrény sarokban
<img height="437" width="217" align="right" src="https://ezermester.hu/articles/images/1998/10/10.jpg" />A legtöbb fürdőszobában szűkös a hely, a sarkok pedig itt is nehezen használhatók ki célszerűen. Ezért, ha felújításra kerül a sor, nem árt erre több figyelmet fordítanunk. A régi mosdókat szinte lehetetlen volt a sarokba helyezni, újabban viszont ennek már nincs akadálya, hiszen kaphatók viszonylag kis, kerek mosdókagylók, amelyek már jól elhelyezhetők a fürdőszoba va...
2008. máj. 1.3 perc olvasás


Mosdóbeépítési tippek
A fürdőszoba berendezését egyre többen igyekeznek komfortosabbá, funkcionálisabbá tenni. Vannak akik készen vásárolnak különböző komplett mosdószekrényeket, viszont az ügyes kezű ezermesterek közül számosan inkább maguk oldják meg a mosdók beépítését. Most néhány ilyen mosdó garnitúrát mutatunk be olvasóinknak, ami esetleg megmozgatja a fantáziájukat....
2008. máj. 1.2 perc olvasás


Fürdőszobai mosdószekrények
A mosdó a fürdőszoba alapfelszerelése. Régebben még a komfort nélküli lakásokban is legalább egy mosdókagylót elhelyeztek a szobában, ami ha nem is volt alkalmas az alapos mosdásra több volt a semminél. A mai átlaglakás átlagfürdőszobájában sima mosdók...
2008. máj. 1.3 perc olvasás
Mosdócsere
Szerencsére ritkán, de azért előfordul, hogy fürdőszobánk mosdókagylója elreped, netán el is törik. Ám, ha megtörtént a baj, a kagyló cseréje elkerülhetetlen. Ösztönözhet erre bennünket persze az is, ha mosdónk avítt, felülete kopott, elszíneződött. Az új kagyló megvásárlása nem jelent gondot, színre, formára, árra nézve szinte elbizonytalanítóan bőséges a kínálat. Ami pedig a régi kagyló le-, az újnak meg a felszerelését illeti, még szakember sem kell hozzá, magunk is el...
2008. máj. 1.6 perc olvasás


Változatok szekrényes mosdókra
<img height="298" width="300" align="right" border="0" src="https://ezermester.hu/articles/images/2001/01/mosdo_01.jpg" />Amióta a mosdószekrények közkedveltté váltak, sokat változott a világ, és vele együtt az ízlésünk is módosult. Az akkor divatos megoldások ugyan még ma is kedveltek, ám mellettük más megoldások is elterjedtek. Most néhány alternatív megoldást mutatunk be, amelyek nemcsak érdekesek, de könnyen meg is valósíthatók a saját otthonunkban.
2008. máj. 1.5 perc olvasás
bottom of page
