top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Látványkonyha otthon
A speciális célú konyhai kisgépekről sokan olyan véleménnyel vannak, hogy csak a helyet foglalják. Miután megvesszük őket, párszor használjuk, majd egy dobozban porosodnak évekig a kamrában. Ezeknek az eszközöknek kétségtelen hátránya, hogy csak kevés, néha csak egy konyhai művelet elvégzésére képesek. De egy-egy családi, baráti összejövetelen fel tudják dobni a „közösségi gasztronómiai folyamatokat”. És karácsonyi ajándéknak is kitűnők, hiszen áruk sem magas…
2015. márc. 20.4 perc olvasás


Sütő tisztítása
A sütő tisztítása nem a legkellemesebb konyhai feladatok közé tartozik. A régi foltokat különösen nehéz eltávolítani, mert a amagas hőmérséklet miatt, ráég a sütő felületére.
2014. dec. 11.1 perc olvasás


Praktikus konyha
Már nagyanyáink konyhai asztala is a praktikus bútordarabok közé tartozott, hiszen a gyúródeszkát az asztal lapja alá rejtették. Ott szinte alig foglal helyet, és az akkori mindennapok fontos része volt a gyúródeszka. Még a ’70-es években épült egyes panellakások konyhaszekrényeiben is helyet kapott a gyúródeszkatartó-polc, és bármilyen meglepő is, a lakás tartozéka volt a konyhaszekrényben maga a gyúródeszka is.
2014. nov. 11.1 perc olvasás
A nagy formátumú politikus, barátságos házigazda, avagy a Szűrös házaspár hobbija
Dr. Szűrös Mátyásról kevesen tudják, hogy csekély szabadidejében szívesen ezermesterkedik. Valamikor Esztergom mellett Klastrompusztán töltötte a hétvégéket. Ma már nincs meg a kis nyaraló, de néhány maga készítette tárgy őrzi azt az időt. A gondozott kertben szalonnasütésre alkalmas hely is található. A lépcsőházban a virágok alatt látható az egyik lóca, ami megmaradt, de készített létrát, székeket is. Saját lakásában lámpákat javított, csillárt szerelt fel, bepolcozta a kam
2014. máj. 26.1 perc olvasás


Konyhaszekrényből pelenkázó
Egy kisbaba érkezése az öröm mellett mindig újabb kellékek beszerzését is jelenti. Ilyen például a babapelenkázó, amelynek fiókjaiban minden kelléknek helye lesz és később esetleg még másra is használható. Esetenként a meglevő szekrények is átalakíthatók e célra, de nagyon jól használhatók a kiváló fiókrendszerrel rendelkező konyhaszekrények valamelyike, amelyik méretében megfelel e célra.
2014. ápr. 2.2 perc olvasás


Mikrohullámú sütőt, de milyet?
A mikrohullámú sütővel kapcsolatban számos téveszme tartja magát a köztudatban. Ezeket próbáljuk meg tisztába tenni, és bemutatjuk, hogy milyen célra, milyen mikrót érdemes választanunk. A mikrohullámú sütő, nevének megfelelően mikrohullám segítségével melegíti fel a beletett ételt vagy folyadékot. A sütő 2,45 GHz-es rádióhullámok segítségével forgatja és rezgeti a melegítendő anyag molekuláit, aminek következtében súrlódási hő fejlődik, és ez melegíti fel az ételt.
2014. febr. 19.4 perc olvasás


Speciális fiókok oda, ahová nem lehet fiókot tenni
A modern konyhák egyik nagy előnye, hogy olyan helyeket is kényelmesen tudunk használni, amelyek régebben még a kihasználhatatlan holtterek közé tartoztak. A kisméretű konyhákban pedig minden helyet ki kell használni, hiszen a főzéshez és az eszközök elhelyezéséhez egy kis lakásban ugyanannyi hely kell, mint egy nagyban. És a konyhákon kívül a modern fürdőszobákban is szükség van a gondosan tervezett, igényes bútorokra.
2014. jan. 20.1 perc olvasás


Ötletes konyhaszekrények
A változatos méretű és formájú edények, evő- és főzőeszközök, valamint a kiegészítők praktikus elrendezése nem egyszerű, főleg kis méretű konyhákban. A következő ötletek jelentős részét egy ügyes asztalos is meg tudja valósítani, nem is olyan drágán, mint elsőre gondolnánk.
2013. szept. 11.2 perc olvasás


Rakott kerti sütők
A kerti tűzterek sokféle változatban készülhetnek, a legegyszerűbb földbe vájt kis mélyedéstől a profi kerti konyhákig igen sokféle lehetőségek közül választhatunk. A szárazon rakott tűzterek egyszerűek, olcsóak, a célnak megfelelnek, és házilag is könnyedén elkészíthetők.
2013. aug. 14.1 perc olvasás


Mosogatótálak tartozékai
<br><br>A mosogatótálak szerepe a mosogatógépek elterjedésével sem szűnt meg, minden konyhában jelen van. Akár mosogatásra, akár főzés közben az élelmiszer alapanyagok előkészítésére használjuk, sok tartozékkal tehetjük egyre komfortosabbá. Ezen a hasznos funkción kívül a konyha központi dísze lesz a jól kiválasztott mosogatótál.
2013. júl. 5.2 perc olvasás


Konyhamalacok
A konyhamalacok az ételhulladékot apró darabokra őrlik, és a mosogatón keresztül a szennyvízhálózatba engedik. A szerves hulladékok nem a szemetesben és a hulladéklerakóban bomlanak, hanem azonnal a csatornába kerülnek.
2013. máj. 30.2 perc olvasás


Konyhabútorok
Ha lakásunk helyiségeit fontosságuk szerint rang- sorolnunk kellene, valószínûleg a lakószobák és a konyha között holtverseny alakulna ki. Míg az elõzõben szabadidõnket töltjük, pihenünk, a konyhában mindennapi étkeinket készítjük, s azt az itt kialakított étkezõ rész asztalához ülve fogyasztjuk el. Szoká- sainkkal együtt a konyhánk berendezése is változik, eszköztára egyre újabb és újabb konyhai kisgépekkel gyarapodik, korszerûsödik. Ami viszont nem igen változik, az a konyh
2013. máj. 7.8 perc olvasás


Kávéfőző javítás
Az emberek nagy többsége többé-kevésbé mostohán bánik a minden nap használt tárgyaival. Pedig ha nem elég alapos a „takarítás”, gondos az ápolás, az később e készülékek működésképtelenségét is okozhatja. Ez a gondosabb kezelés különösen a régebbi konyhai eszközöknél fontos. Például a kávéfőzőknél, ahol a vízkövesedés sok probléma forrása lehet. Legtöbbször azonban a „gyengélkedő” készülék, némi javítást, tisztogatást követően, újra használható állapotba hozható, felesleges...
2013. ápr. 18.3 perc olvasás


Konyhai célgépek
Számtalan konyhai célgép kapható már a kereskedésekben, melyek csak egy-két dolgot, de azt profi módon tudnak elvégezni. Ezek a kisgépek tipikusan azok a felszerelések, melyeknél érdemes eldöntenünk, hogy mennyire van szükségünk rájuk. Mert ha gyakran használjuk, akkor nagyban megkönnyítik munkánkat, ha ritkán, akkor teljesen felesleges lomként foglalják ...
2013. febr. 18.4 perc olvasás


Különleges mikrosütő
A Fagor Sputnik szakít a hagyományokkal, félgömb alakú mikrosütője a konyha különleges kiegészítője lehet.
2013. jan. 9.1 perc olvasás


Konyhafelújítás
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/09/konyha_01.jpg" style="float:right" height="213" width="320">Meglepően kevés pénzből is látványos változást vihetünk véghez konyhánkban, akár magunk is. Nagyobb átalakításoknál azonban érdemes tapasztalt felújító segítségét kérnünk.
2012. okt. 16.3 perc olvasás


Akril a lakberendezésben
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/09/akril_01.jpg" style="float:right" height="240" width="320">A mai modern konyha elengedhetetlen tartozéka egy kivételesen jó munkalap. Az akrillapokból készült munkalapok nagyon sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amit más anyagokból nem lehet elérni: méretkorlátozás nélküli gyártás, illesztés nélküli felületek, könnyű tisztántartás, felületbe semmi nem szívódik bele.
2012. okt. 16.1 perc olvasás


Kerti tűzhelyek a nyári ízekért
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/06/kertituzhely_01.jpg" style="float:right" height="214" width="320">A kerti sütő-főzőhelyek nem csak a konyha „kihelyezett telephelyei”, hangulatot adnak a kertnek, és az aktív pihenés színterei is amellett, hogy ételek készülnek itt.
2012. aug. 10.1 perc olvasás


Mosogatótálcák
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/05/mosogato_01.jpg" title="Egymedencés, borogató-tálcás mosogató" style="float:right" height="171" width="320">A mosogató központ akkor is fontos része marad a konyhának, ha mosogató gépet használunk. Miközben a teríték, vagy akár a több étkezésből összegyűlt tányér, pohár halmaz gazdaságos és tökéletes elmosásának legjobb eszköze a gép, addig a főzés, előkészítés, alkalmi mosogatás fő terepe a hagyományos mosogató
2012. júl. 8.2 perc olvasás


Háztartási gépeink gondozása
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/03/kisgep_01.jpg" style="float:right" height="214" width="320">Otthonunkban számos készülék és gép teszi kényelmesebbé mindennapjainkat. Nap, mint nap használjuk ezeket, ám ezen túl csak kevés gondot fordítunk arra, hogy mindig kifogástalanul működjenek. A főzéshez használtakat pl. elmossuk ugyan, de nem mindig elég gondosan, mint ahogyan a mosógép szűrőjének rendszeres tisztításáról is elfeledkezünk. Feledékenys...
2012. ápr. 28.3 perc olvasás
bottom of page
