top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Önjavító beton
Gyorsan lehet nagy teherbírású szerkezeteket készíteni vasbetonból. Ezek azonban nem lesznek olyan tartósak, mint az ókori mesterek által készített kőépületek, mivel általában csak száz évre tervezik őket, és a töredező betonelemek javítása helyett inkább az újraépítést szokták választani.
2020. jún. 30.1 perc olvasás


Építs, javíts
A jelenlegi járványhelyzet sokunkat a négy fal közé kényszerített. Ennek egyik kapcsolódó lehetősége, hogy a ház körüli – régóta halogatott – feladatok jelentős része elvégezhető. Az alábbiakban sorra vesszük a legfontosabb lehetőségeket és tudnivalókat az otthoni javítások és felújítások tekintetében, illetve az alkalmazható építőanyagokat és azok tulajdonságait.
2020. máj. 11.2 perc olvasás


Javítsuk vagy cseréljük?
Sokszor hallhatjuk azt az érvelést, hogy túlságosan gyorsan dobjuk ki használati tárgyainkat, gépeinket, ha a legkisebb gond van velük. Pedig még gond nélkül meg lehetne javítani, és utána újra évtizedekig szolgálna bennünket. Ezzel a gondolattal teljesen egyetértve mégis most egy kicsit megfordítanánk a logikát.
2019. dec. 12.2 perc olvasás


PE csónakok gyors javítása
A vadvízi evezősök körében nagyon kedveltek a PE anyagból készült kajakok és kenuk. Ezek a csónakok nagyon könnyűek, rugalmasak, ám az alacsony vízben való hajózás során repedések, alaki deformációk azért előfordulhatnak. Az ilyen hibák kijavítása azonban még túra közben is lehetséges. Ehhez azonban némi gyakorlatra van szükség.
2019. okt. 7.2 perc olvasás


Kis javítások műanyag csónakokon
Azt, hogy kinek milyen anyagból készült a csónakja, azt mindenkinek „illik” tudni. Ez azért fontos, mert szabály, hogy epoxi hajót epoxi, a poliésztert pedig poliészter műgyantával kell javítani. A gyakran használt csónakok ugyanis főként kikötések alkalmával óhatatlanul elszenvednek kisebb sérüléseket. A parti kövek okozta horzsolásokat, karcolásokat jobb frissiben kijavítani. Ha viszont ez elmarad, akkor a szezon végén már esetleg egy nagyobb felületet kell felújítani, ami
2019. szept. 5.2 perc olvasás


Javítható parketta hibák
A közkedvelt faparketta számos előnye mellett érzékeny a karcokra, anyaga pedig idővel összeszárad, és a lécek között kisebb-nagyobb rések keletkeznek.
2019. jún. 12.2 perc olvasás


Szalagfüggöny javítása
A szalagfüggönyök nagyon praktikusak, mert a szalagok fedését állítani lehet. A helyiségek bevilágítását így nagyon egyszerűen lehet szabályozni egy gyöngyös lánc segítségével. Ám az egyes szalagokat egymáshoz kapcsoló gyöngyös lánc bepattintható horgainak az anyaga idővel elöregszik, köszönhetően az UV sugárzásnak.
2019. febr. 5.1 perc olvasás


Esőcsatorna javítása
Heves záporok, felhőszakadások idején megeshet, hogy az eresz nem tudja elvezetni a hirtelen lezúduló csapadékvizet, ezért az átbukik a csatorna peremén. Az őszi lombhullás miatt ez nem ritka jelenség, e mellett egyéb hibák is jelentkezhetnek az esőcsatornákon, ha pl. a toldásoknál a falazatra csurog a csapadékvíz, eláztathatja az épületet. Az ilyen hibákat mielőbb ki kell javítani. Van, amit magunk is elvégezhetünk, pl. az egyszintes épületeken, ám a több emeletes bérházakná
2018. nov. 14.3 perc olvasás


Ki állja a javítás számláját
Érdekes anyagot tett közé a Budapesti Békéltető Testület, amely egy állítólagos áramszünet okozta kazán-meghibásodás kapcsán indított perről számol be.
2018. máj. 7.3 perc olvasás


Erkélyek, pillérek, beton lépcsők javítása
Az elöregedés, az időjárás és a mechanikai sérülések hatására a látszó betonszerkezetek sérülnek, lepattogzanak, és a betonacél betétek korrodálni kezdenek.
2018. máj. 3.1 perc olvasás


Sérült csempelapok javítása
Nagy bosszúság, ha a hibátlan kerámia burkolatokat kisebb-nagyobb sérülések érik. Sajnos azonban ez időnként előfordulhat, ha a felületükre valamilyen kemény tárgy esik vagy nekivágódik. Ilyen esetekben a kemény kerámia bevonat bizony látható módon megsérül. Jó esetben csak kagylósan törik ki a kemény mázas felület, ám rosszabb esetben a burkolólap meg is repedhet.
2018. ápr. 25.2 perc olvasás


Belső és külső WC-tartályok javítása
A beépített WC-tartályok meghibásodása ugyan ritka, ám ha a csészébe folyamatosan, vagy csak időnként folyik a tartály vize, akkor a legtöbben keresnek egy szerelőt, aki jó pénzért megszünteti a hibát. A beépített tartályokat a vállalkozó szellemű tulajdonosuk is képes megjavítani, éppen úgy mint a falon kívülieket. A hibát többnyire a tömítések és a mozgó alkatrészek elakadása, vízkövesedése, ritkábban a kopásuk okozza.
2018. márc. 21.4 perc olvasás


Belső falfelületek javítása
Lakásunk falai elég érzékenyek a különféle szennyeződésekre, a használatból adódó vakolat leverődésekre, repedésekre, vízbeázások okozta foltosodásra. Ha ezek nagyon szembetűnőek, akkor érdemes egy kis időt fordítani a kijavításukra, így elodázható a helyiség teljes kifestésének az ideje, feltéve, ha erre nem lenne már amúgy is szükség. A javítások nem mindig tüntethetők el teljesen nyomtalanul, de a hibák láthatósága jelentősen csökkenthető.
2018. márc. 5.4 perc olvasás


Kerámia csapbetétek javítása
A kerámia betétes csapok elég hosszú életűek, ám a vízkő ezeket sem kíméli. Idővel egyre nehezebben lehet a csaptelep szabályozó karjával megmozdítani, elzárás után pedig csöpögnek, mint a hagyományos orsós menetű csapok. Ennek oka, hogy a gyakori használat miatt az alkatrészeik elvízkövesednek, a kenőanyag pedig „kifogy” belőlük, vagy elkopnak, vízkövesek a kerámiabetétek. Ilyenkor az első gondolat a betétcsere, ám az ügyes kezű házi „mesterek” azért még ezt megelőzően kísér
2017. okt. 19.2 perc olvasás


Könyvek tisztítása, javítása
A könyvek még az elektronikus eszközök rohamos térnyerése ellenére is fontos részei az életünknek. Egészen más érzés egy könyvet olvasni, mint a képernyőn követni a szöveget. Ráadásul a nyomtatott könyvek jelentős kulturális értéket is őriznek. Ám az egyre szaporodó könyvek velünk együtt „korosodnak”, porosodnak, és el is használódnak. Fontos a tárolásuk módja, mert ez is nyomot hagy rajtuk. Különösen a viszonylag olcsó, kartonfedeles kötetek sínylik meg a használatukkal járó
2017. jún. 29.3 perc olvasás


Bútormegújítás, kisebb bútorjavítások
Otthonunk berendezési tárgyai a napi használatuk közben sérülhetnek, kopnak és kisebb hibáik adódhatnak. Kijavításukat nem érdemes halogatni, ugyanis a javítást saját kezűleg is el lehet végezni. Így megelőzhetők a későbbi nagyobb javítások, illetve a berendezési tárgyak állagromlása is lelassítható. Az alábbiakban az ilyen kis hibák kijavításához illetve a bútor megújításához adunk néhány tanácsot.
2016. dec. 28.3 perc olvasás


Zárak javítása, karbantartása
A lakástulajdonosok a legtöbb helyen korszerű biztonsági zárakra cserélték régi ajtózáraikat. Ezekkel még hosszú évekig nem lesz gondjuk, mivel alkatrészeik igen kopásálló porkohászati öntvényekből készülnek, és karbantartást szinte nem igényelnek. Ám a régi bérházak bejárati ajtóiban akadnak még szép számmal működőképes hagyományos ajtózárak. „Élemedett” koruk ellenére még használhatók, ám gyakran némi karbantartásra szorulnak. Megéri a rájuk fordított munkát, mert ezek még
2016. dec. 7.4 perc olvasás


Kis javítások otthon
Otthonunk állandó használatban van, emiatt szinte állandó karbantartást is igényel. Mindemellett folyton meg is hibásodik valami, mert ami elromolhat, az el is romlik. Ha ezeket időben nem vesszük komolyan, akkor később esetleg nagyobb problémákat és jelentősebb kiadásokat okozhatnak. Nem érdemes tehát az apróbb javítgatásokkal várni, jobb a bajoknak mielőbb elejét venni.
2016. nov. 14.4 perc olvasás


Belső festés és fal hibák javítása
Egy lakásban az egészen apró, ám szembántó leverődésektől, foltoktól kezdve a nedvesedés okozta vakolat leválásokig, vagy a szerelési műveletek közben bekövetkező sérülésekig számos hiba csúfíthatja el a falfelületeket. Ha ezek nem lesznek mielőbb eltüntetve, kijavítva, a lakás gondozatlan hatását keltik, és az általános festésre a kelleténél sokkal előbb kell majd sort keríteni.
2016. máj. 30.3 perc olvasás


Ragasztók kisebb javításokhoz
Szinte alig van olyan feladat, ami ma már ragasztással nem oldható meg. Az általánosan használt, mondhatni mindennapi javító munkákra alkalmas kötőanyagok azonban elég sokfélék. Vannak, melyek szinte „minden” anyaghoz általánosan használhatók, míg másokat speciális, többnyire megadott anyagféleségek összeerősítésére fejlesztettek ki. Fajtáik között így elég nehéz eligazodni, hogy az adott feladathoz mikor, melyik ragasztó használata a megfelelő.
2016. márc. 14.4 perc olvasás
bottom of page
