top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


A városokban megszűnik a CSOK
A csütörtöki kormányinfón bejelentették, hogy a városokban megszűnik a CSOK 2024. január elsején, a falvakban viszont továbbra is igénybe lehet azt venni. Augusztus 1-én megszűnnek a bolti árstopok, helyettük a kormány kiterjeszti a kötelező akciókat, és azok mértékét is növeli. Változtak a lakásfelújítási támogatás keretösszegei is, az 5%-os kedvezményes áfa maradt. A babaváró összegét 10-ről 11 millió forintra növelték, de immár csak akkor vehető igénybe, ha a házaspár hölg
2023. jún. 23.1 perc olvasás


Zöld Otthon Program
Az MNB zöld eszköztár-stratégiájának részeként a Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében elinduló NHP Zöld Otthon Program a Zöld Lakáshitel piac létrejöttét segíti elő. Az új program megfelelő eszköz lehet a zöld lakások iránti kereslet, illetve ezen keresztül a kínálat élénkítésére, mivel hosszútávon kiszámítható, kedvező kamattal rendelkező hitellel segíti a lakosság energia-hatékony újlakás-vásárlását és új lakás építését.
2022. márc. 26.2 perc olvasás


0 százalékos CSOK hitel
Több kisebb változást is bejelentett a kormány a CSOK-kal, a babaváró hitellel és az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban. Lesz egy nagyobb horderejű változás is: a 0%-os CSOK-hitel őszi bevezetése, amelyet azok tudnak igénybe venni, akik a CSOK mellett felveszik az MNB által októberben indítandó, legfeljebb 2,5%-os kamatozású zöld lakáshitelt is. Havi 10-20 ezer forintot spórolhatnak az energiahatékony új lakásba költöző családok a már létező 3%-os CSOK-hitelhez képest
2021. dec. 18.1 perc olvasás


Felújítás akár fél áron?
Sokak számára nyújthat segítséget a felújításban vagy korszerűsítésben az Otthonfelújítási Program. A Praktiker széles termékkínálata mellett ingyenes tanácsadással és hitelügyintézéssel is segíti az érdeklődőket.
2021. jún. 28.1 perc olvasás


Okos megoldások a VELUX segítségével
Egy ideje már lakásfelújításon gondolkodik, de nem tudja, hogyan vágjon bele? Hozza ki a legtöbbet otthonából. Közeledik a tavasz, márpedig házunk külső-belső átalakításához rendszerint a tavasztól késő őszig terjedő időszak bizonyul ideálisnak.
2021. máj. 23.2 perc olvasás


Otthonfelújítási támogatás részletei
Az elmúlt hónapokban rendszeresen foglalkoztunk a kormány által meghirdetett otthonfelújítási pályázattal. Úgy gondoljuk, hogy az Ezermester olvasóinak jelentős részét érinti ez a lehetőség, hiszen mi egy olyan közösséget alkotunk, melynek tagjai öntevékenyen hozzájárulnak otthonuk, házuk, lakásuk, kertjük építéséhez, szépítéséhez, korszerűsítéséhez. Mindezek miatt megyünk bele a nagy lehetőség apró részleteibe is.
2021. máj. 11.4 perc olvasás


Tetőtér-beépítés és hőszigetelés
Tetőtér-beépítések esetében a hőszigetelés választásakor nem annak a hővezetési tényezője a legfontosabb paramétere, hanem, hogy a teljesítményjellemzőit és egyéb műszaki tulajdonságait összevetve, a legmegfelelőbb termék kerüljön beépítésre, az adott beépítési szituációhoz igazodva.
2021. márc. 29.2 perc olvasás


Otthonfelújítási támogatás
Még 2020 ősszel derült ki, hogy családvédelmi akciótervek lakásvásárlási támogatásai után otthonfelújítási programot indít a kormány. Ehhez január elsejével bevezették az otthonfelújítási támogatást is, melyet azok igényelhetnek, akik legalább egy gyermeket nevelnek, és a saját otthonukat szeretnék felújítani, korszerűsíteni, szépíteni. A támogatással a felújítási költségek felét, de maximum 3 millió forintot lehet utólagosan visszatéríteni.
2021. márc. 13.3 perc olvasás


Otthonteremtési program elemei
Az októberben meghirdetett otthonteremtési program öt új elemmel bővült, valamint a jelzáloghitel felvételekor fizetendő közjegyzői díjakat is maximalizálni szándékozik a kormány. A januárban induló program minden részlete még nem ismert, de a legfontosabb elemek már kibontakozni látszanak.
2021. febr. 15.2 perc olvasás


Támogatás tetőtér-beépítésre
Január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok tetőtér-beépítéssel megvalósuló új, többgenerációs otthon létrehozására – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter még novemberben. A többgenerációs otthon létrehozásának támogatása kizárólag a tetőtér-beépítésre vonatkozik, hozzáépítés esetén a bővítésre vonatkozó CSOK-ot lehet igényelni.
2021. febr. 9.2 perc olvasás


Építkezzünk tudatosan
Az emberekben ősidők óta él a vágy, hogy saját házat, otthont teremtsenek, mégis sokan nehezen szánják el magukat, hiszen rengeteg kérdés merülhet fel bennük egy építkezéssel kapcsolatban: mihez, hogyan kezdjenek hozzá, kikhez és milyen problémákkal forduljanak. A bonyodalmak elkerülése érdekében érdemes már a legelejétől kezdve tudatosan készülni az építkezésre. Minden esetben szakértői véleményt kérjünk, illetve az építőanyagok kapcsán szakkereskedésekben már előzetesen táj
2021. jan. 14.2 perc olvasás


Újra 5%-os ÁFA az építőiparban
A kormány nemrég jelentette be, hogy az új építésű otthonok értékesítésének áfa tartalmát ismét 27 százalékról 5 százalékra csökkentik január 1-jétől. Azok a családosok, akik igénybe veszik a CSOK-ot, visszaigényelhetik az 5 százalékos áfát is új otthonuk vásárlásakor.
2021. jan. 6.1 perc olvasás


Otthonfelújítási program
Otthonfelújítási programot indít a kormány 2021. január 1-jétől; a legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek a felét átvállalja az állam, legfeljebb három millió forintig.
2021. jan. 6.1 perc olvasás


CSOK-ból tetőtér tele fénnyel, élettel, nagycsaláddal
Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter októberben többféle új családtámogatási módot jelentett be: a hárommillió forintos lakásfelújítási támogatást és a tetőtérbeépítésre is felhasználható CSOK-ot, amelyek 2021. elejétől érhetők el.
2020. dec. 22.2 perc olvasás


Tetőtér-beépítés: a későbbi bővítés lehetősége
Az otthonnal kapcsolatos igények idővel megváltozhatnak, ahogy gyarapodik a család vagy nőnek a gyerekek. Ha építkezéskor vagy vásárláskor hosszú távon gondolkodunk, érdemes nyitva hagyni a lehetőséget az ingatlan bővítésére, átalakítására.
2020. máj. 28.2 perc olvasás


Lassan újulnak meg a családi házak
A falusi CSOK új lendületet adhat az épület-energiahatékonyságnak Magyarországon évente alig 20-25 ezer családi házat újítanak fel és szigetelnek tulajdonosaik. Ha ebben az ütemben haladunk, akkor több mint 80 évig tart majd, amíg az energiahatékonysági szempontból elavult 1,5-2 millió magyar családi ház hőszigetelése megtörténik. A szigetelőanyagokat gyártó szakértők szerint az alacsony épület-felújítási és energiahatékonysági mutatókat azonban nagymértékben javíthatja, hogy
2019. okt. 10.2 perc olvasás


Álmaink háza CSOK támogatással
A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK-támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell szembenézniük.
2019. aug. 20.2 perc olvasás


Falusi CSOK
A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (CSOK) bevezetéséről, július 1-jétől indul a falusi CSOK. A támogatást új lakás építésére, új lakás vásárlására, használt lakás vásárlására, meglévő lakás bővítésére és meglévő lakás korszerűsítésére is fel lehet használni.
2019. jún. 11.2 perc olvasás


Új családvédelmi akcióterv
A kormány nemrég bejelentett családvédelmi akcióterve alaposan megmozgatja majd az ingatlanpiacot, beleértve a használt lakások adás-vételét és a lakásfelújítást is. Ha egy piacra plusz pénz áramlik be, akkor az mindenképpen élénkíti az adott területet, és járulékos következményként valószínűleg az árak emelkedését is serkenti. Sok részlet cikkünk írásakor még nem ismert, támaszkodni azokra a tényekre tudunk, amik már bejelentésre kerültek.
2019. febr. 14.3 perc olvasás


Fontosabb szabályok CSOK igénylése esetén
A lakástakarék megszűntetése után bővíti a kormány a CSOK-ot. A két legfontosabb változás, hogy a kedvezményes kamattámogatású kölcsön összege a 3 gyerekeseknél 15 millióra emelkedik, és ezután ezt a kedvezményes kamattámogatású hitelt a 2 gyerekesek is igénybe vehetik, igaz csak 10 millió forintig.
2019. febr. 11.5 perc olvasás
bottom of page
