top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Mágneses tábla
Egy család hűtőszekrényére tekintve szinte azonnal látszik, van-e kisgyerek a családban. A hűtőmágnesek nagyon divatosak minden korosztály számára, de kicsik kedvéért a „rendetlenséget” is hajlandó eltűrni a hűtőjén szinte minden család.
2014. júl. 29.2 perc olvasás


Régi bőröndből kisasztalka
Vannak olyan tárgyak, amelyek mondhatni generációról generációra öröklődnek. Nem biztos, hogy használják, inkább csak nosztalgikus tiszteletből rakják ide-oda, de ki nem dobják. Régi, még viszonylag jó állapotú és jobb időket látott öreg bútordarabok, vagy pl. egy masszív, erős vászonnal borított bőrönd azonban még újra hasznosítható, és lábakkal kiegészítve akár antik hatású kis asztalkaként megújhodhat. Ha a borítása ép, a felületét letisztítva és némileg átalakítva, régies
2014. júl. 23.1 perc olvasás
Szabászasztal lyukfűrészgéphez
A gépasztal lapját két 10 mm vastag rétegelt lemezből levágott darab alkotja. Az alsóba vágott nyílás méretét a fűrészgép talpához igazodóan válasszuk meg. A felső részbe a hosszvezető léc számára készítsünk 7 mm mély és 20 mm szélet aljazott horonyt, majd erre pontosan merőlegesen 60 fokban megdöntött tárcsával befűrészelve alakítsuk ki a körkivágáskor használt trapéz szelvényű vezetékléc fészkét.
2014. máj. 22.1 perc olvasás


Elemes kerti asztal
A gyorsan kizöldült kertekben szinte mindenhol serény munka folyik. Kerítést javítanak, lazúrt kennek a faházak napszítta oldalaira, máshol meg teraszhoz egyengetik a talajt. Munka mindenhol akad bőven, és aki előrelátó, az már most készül a nyári ejtőzésekre. Ez pedig asztal nélkül nem az igazi. Ha a régi már kissé ingatag, megérett a cserére, ...
2014. ápr. 11.2 perc olvasás


Laptoppal szabadon
A laptopok és táblagépek mobil eszközök. Ez nem csak azt jelentheti, hogy magunkkal vihetjük a munkahelyünkre, a nyaralóba vagy a nyaralásra, hanem azt, hogy otthonunkban sem kell külön dolgozószoba, de még külön íróasztal sem a kényelmes használatukhoz. De a kényelem és a mobilitás mellett az eszközök biztonságára, és használójának egészségére is figy...
2014. febr. 13.2 perc olvasás


Ideiglenes kisasztalok
A laptopok és táblagépek terjedésével egy inkább szorulnak ki a lakásokból az asztali számítógépek, így sok lakásban feleslegessé válnak az íróasztalok. A kislakásban élők ezen nemigen szomorkodnak, mert bár valóban szép tud lenni a nappaliban az íróasztal kivéve, ha ettől válik túlzsúfolttá a helyiség.
2014. jan. 10.1 perc olvasás


Fali asztal
Ezt a bútordarabot azon olvasóink figyelmébe ajánljuk, akik vonzódnak a kecses, ám szokatlan vonalú formákhoz. A képünkön bemutatott asztal – látszólag nagyon egyszerû – különlegességét az adja, hogy az alsó ívelt oldala miatt tömör fából kialakítottnak tûnik, pedig errõl szó sincs. Minthogy szerkezete rém egyszerû, bárki sikerrel vállalkozhat elkészítésére.
2013. máj. 9.2 perc olvasás


Trükkös asztalok 2. rész
Ahol nagy a család, népes a rokonság megeshet, hogy az 1. részben bemutatott nagyobb asztal mellett sem fér el mindenki egyszerre. Ilyen esetekre való a duplázható asztal (5), amelyet szükség esetén akár tizenketten is körülülhetnek. Ez az asztal már komoly, robusztus lábakon áll, felsõ kávarésze pedig elég bonyolult. Elõször az asztallap tartókeretét állítsuk össze.
2013. máj. 9.3 perc olvasás


Íróasztal – két fekhely
A kis lakásban lakók helykihasználó ötletekben szinte kifogyhatatlanok. A kényszer szülte ötletek ugyan mindig egy adott helyzet megoldására készülnek, ám ötletadóként feltehetõen sokan hasznosíthatják ezt a helytakarékos gyerekszoba sarkot.
2013. máj. 5.1 perc olvasás


Stilla étkezők
Ha minőségi étkező bútorok széles kínálatára gondolunk, a Stilla márkanév sokaknak az elsők között jut eszébe. Közkedveltek a nagyméretűre bővíthető, akár 12 fő számára is helyet biztosító étkező garnitúráik, valamint a kicsi, panellakásokba elhelyezhető étkezőasztalaik és székeik.
2013. febr. 27.1 perc olvasás


Étkező
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2012/12/etkezo_01.jpg" style="float:right" height="260" width="320">A konyha és az étkező a lakások legfontosabb részei, hiszen ennie még annak is kell, aki nem vezet nagy háztartást. Sok lakásban a nappali szerepe is leszűkül, egy jól kialakított konyha-étkező mellett.
2013. febr. 18.1 perc olvasás


Nyárvégi készülődés
Vége a nyárnak, sokaknál a szeptemberi tanévkezdés napi beszédtémának számít. Először megy iskolába a gyerek? Sok tennivaló vár a családra. A tanszerek beszerzése sem egyszerű, mégis az ideális tanulóhely kialakítása a bonyolult...
2012. szept. 3.3 perc olvasás
Asztalneműk
Gyerekzsúrra a legegyszerűbb, de színeiben változatos terítés a legalkalmasabb A terítés szép szokása örömöt okoz vendégnek vendéglátónak egyaránt, mert jókedvet, étvágyat fokozó esztétikai élmény....
2012. ápr. 28.4 perc olvasás


Íróasztal megoldások
A számítógép használat mindennapossá válásával, már nem csak az iskolába járó gyerekeknek, hanem az egész családnak szüksége lehet otthoni „irodára”. Ez nem új szokás társadalmunkban, csak a panellakásos időszakban nem fért el a legtöbb otthonban. Azonban jól variálható bútorelemekkel a nappali központjává is válhat az íróasztal.
2012. márc. 11.1 perc olvasás
Multifunkciós bútorok
Az soha sem hátrány, ha valami több, mint aminek első ránézésre gondolnánk. A gond a fordítottjával van. Főleg kis lakásban előnyös, ha egy bútordarab több mindent tud, mint ami a nevében szerepel. Csokorba gyűjtöttünk pár különlegességet, melyek ötletekben nem szenvednek hiányt. Néhány gondolatébresztő különlegesség az egyedi bútorok kedvelőinek.
2012. febr. 22.1 perc olvasás


Asztal a nappaliba
A bútorboltokban dohányzó asztalként bukkanhattuk ezekre a bútordarabokra, de remélhetőleg egyre kevesebb lakásban használják valóban dohányzásra, inkább a nappali középpontja, a lazítás és a vendéglátás tere. Az angol nyelvterületen nem is dohányzó asztal, hanem coffee table (kávé asztal) a neve.
2012. febr. 15.2 perc olvasás
Diák-szék
Az ötletes szék-konstrukciónak sok hasznát vehetjük a gyermekszobában. Egyik helyzetében hátlapja szilárdan rögzítve van, s így támlásszékként használható. De ha úgy szükséges, csak hátra kell nyomni hátlapjának felső élét, s a hátlap lehajlik, kis acélrugó kattan, s máris kész a parányi íróasztal.
2012. jan. 27.1 perc olvasás


Ülősarok az erkélyen
<img width="300" height="300" align="right" src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/05/ulosarok_01.jpg" />Aki erkélyes lakás birtokosa, ezt a helyet igyekszik legalább a tavasztól őszig időszakban a kinti tartózkodáshoz minél kényelmesebbé tenni. Természetesen az erkély nagyságától is függ, hogy miként lehet ezt megoldani. Nagyobb erkélyeken például egy lehajtható asztalka és a hozzá tartozó ülősarok kialakítása nem okoz különösebb gondot, ha nem riaszt vissza saj...
2010. jún. 30.3 perc olvasás
Tálaló asztalkák
Kis helyen elférő, tálaló asztalkák készítése bútorlapból.
2010. jún. 22.1 perc olvasás
bottom of page
