top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Homlokzati hibák javítása
Egy épület homlokzati burkolatán rendeltetésszerű használat során vagy nem tervezett igénybevételek miatt is bekövetkezhetnek sérülések. Ezek kijavítása fontos, mert a hiba mértékétől függően befolyásolhatják egy épület használhatóságát, ronthatják állékonyságát vagy jelentősen növelhetik az energiafogyasztását.
2015. jún. 18.2 perc olvasás


Nedves homlokzatok felújítása szárítóvakolattal
A korszerű épület-felújítás alapja a szükséges munkák megkezdése előtt végzett épületdiagnosztika. A homlokzatok károsodását leggyakrabban a vízterhelés és az általa szállított savak, sók okozzák, amit általában sókivirágzások és vakolatleválások jeleznek. A nedvesedéstől megjelenik a penész, csökken a falak hőszigetelő képessége, és nőnek a fűtési költségek.
2014. nov. 19.2 perc olvasás
Tégla, terméskő gletteléssel
Aki kevés pénzből szeretné otthona falát téglával, vagy terméskő utánzatú burkolattal ellátni, ezt egyszerű gletteléssel, azaz simítómassza felhordásával, és némi festéssel is megteheti. Hogy miként? Erre a kérdésre az alábbi, képekkel illusztrált leírásunk ad kellő útmutatást. A művelethez kell ugyan némi kézügyesség, és fantázia is, de aki kellő biztonsággal bánik a glettvassal, annak semmi nehézséget nem fog okozni a falmintázásnak ez a módja. A művelethez olyan glettanyag
2014. aug. 13.3 perc olvasás


Megoldás a csúnyán málló vakolatokra, felázott falazatra
Ha hiányzik a megfelelő vízszigetelés a lábazatoknál, és felszivárog a falban a nedvesség, akkor sajnos előbb-utóbb ennek súlyos következményei lehetnek.
2014. jún. 26.1 perc olvasás


Vakolat adalékszerek
A vakolat teljes cseréjével szerencsére ritkán kell foglalkoznunk, amikor viszont eljön az ideje, szeretnénk ismét hosszú időre védelmet biztosítani házunk számára. A vakolóanyagok jó tulajdonságai adalékanyagok segítségével fokozhatóak.
2014. máj. 14.2 perc olvasás


Kőporos vakolatok
Az épületek alapvakolatát különféle összetételű és készre kevert tartós fedővakolatokkal lehet esztétikailag is egyedivé tenni. Ám még mindig gyakori a régi, bevált kőporos fedővakolatok alkalmazása. Ezt részben e fedővakolat kedvező ára, másrészt tartóssága és egyszerű, viszonylagosan gyors felhordása indokolja. Továbbá az ilyen vakolatok hibáinak javításánál is ennek a régi technológiának az alkalmazásával oldható meg a régi felületek egységességének a visszaállítása.
2014. febr. 11.4 perc olvasás


Hogyan kerülheti el a foltosodást, színeltérést a vakolaton?
A <strong>Kiváló Építési Termék díjat nyert Mapetherm® PS homlokzati hőszigetelő rendszer</strong> a piaci igényeknek, elvárásoknak megfelelően évről évre fejlődik, és ezzel felhasználói számára egyre többet nyújtani.
2013. okt. 28.3 perc olvasás


Mit mutat pontosan az épület energetikai tanúsítása?
Bizony nehezen értékesíthető egy olyan ingatlan, amely, bár jó környéken van, de elavult a fűtési rendszere, elégtelen a homlokzat hőszigetelő képessége, vagy rosszul zárnak az ablakok. A vásárlók között azonban nem mindenki szakember, s sokszor jól jön a segítség. Ez lehet például az épületek energetikai tanúsítványa, ami mindenki számára ugyanolyan érthető módon mutatja az adott épület energetikai minőségét.
2013. okt. 21.2 perc olvasás


Vakolat felújítása
A falak károsodását leggyakrabban a nedvesség okozza, hiszen a régi épületeink nagy része vízszigetelés nélkül készült. Karbantartásuk és felújításuk szárító- és felújító vakolatokkal is lehetséges. A víz és a só számos problémát okoz az épületek falain. A falak hőszigetelő képessége romlik, a falfelületen sókivirágzás jelenik meg, a vakolat leválik. Mivel a n...
2013. márc. 3.2 perc olvasás


Falak előkészítése szigetelés előtt
Mielőtt falszigeteléshez fognánk, célszerű a fal hibáit feltárni, és a problémákat elhárítani. Gondot okozhat a vizesedés, a málló vakolat, illetve a kisebb-nagyobb repedések. Érdemes újragondolni a kapcsolók és konnektorok helyét is.
2012. júl. 18.2 perc olvasás


Mágneses vakolat
A mágneses vakolat tulajdonképpen egy gyárilag előkevert vakolatféle, ami vizes diszperziós kötőanyagot, ásványi töltőanyagot és mágnesezhető fémszemcséket tartalmaz. Az ilyen módon „vas tartalmúvá” vált felületen mágnessel információs anyagok, tervrajzok, térképek, üzenetek rögzíthetők.
2012. jún. 13.1 perc olvasás


Utólagos falszigetelések
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2011/07/falszig_01.jpg" style="float:right" height="265" width="320">Régi épületeknél gyakran okoz problémát a falak nedvesedése. Oka, hogy az épületszerkezetek azon részei, amelyek érintkeznek a talajjal, nedvességet vesznek fel, és a kapilláris elv miatt a nedvesség felfelé halad. A felszívódás magassága a fal anyagától függően akár 2 m is lehet. E hatás ellen a falszigetelés véd, ám ha az hiányzik, vagy már elörege...
2011. okt. 11.3 perc olvasás


Lábazat és padló hőszigetelés
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2011/07/erkely_01.jpg" style="float:right" height="213" width="320">Egyre többet lehet hallani a hőszigetelés fontosságáról, itt van tehát az ideje, hogy kicsit részletesebben is szemügyre vegyük épületeink hőszigetelési kérdéseit szerkezetenkénti lebontásban. Az általános építkezési ütemezést követve az első a lépésben a talajjal érintkező szerkezetek hővédelmét vizsgáljuk meg, a lábazatok, valamint talajon fekvő pad...
2011. okt. 11.3 perc olvasás


Vizes falak szigetelése
<img src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2011/07/dryzone_01.jpg" style="float:right" width="320" height="170">A falban felszálló nedvesség az ingatlanok rongálódását és értékvesztésé okozhatja. Nem elegendő a probléma elkendőzése, egészségügyi és esztétikai okokból is tenni kell ellene. Számos hatásos megoldás létezik a probléma megoldására, azonban legtöbbjük felhasználhatósága korlátozott, ráadásul szakkivitelezői munkát igényel. De melyek is az elvárások ...
2011. okt. 7.2 perc olvasás


Dryvit homlokzatdíszítés
<img style="float:right" src="https://static.ezermester.hu/Ezermester-print/2011/06/dryvit_01.jpg" height="293" width="220">Az épületek hőszigetelésének fontosságát ma már aligha kell bizonygatni bárkinek is. Kevesebb szó esik viszont arról, hogy egy – akár utólagosan elvégzett – homlokzatszigetelés esztétikai funkciót is nyer. Megváltoztatható vele az épület karaktere, jellegzetessé válhat, és az értéke is jelentősen növekedhet.
2011. aug. 13.3 perc olvasás


Vakolat javítás
<img src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/11/vakolat_01.jpg" width="220" height="321" align="right" />Az épületek "ruhája" a vakolat, amelynek állapota nemcsak esztétikailag, de szerkezeti szilárdságát illetően is fontos. A két szempont azonban szoros kapcsolatban van egymással. Ha a vakolat repedezett, netán málló foltokkal tarkított, az épület viseltesnek látszik, és ez műszaki szempontból is károkat okozhat a falazatokban.
2011. jan. 2.4 perc olvasás


Homlokzatok díszítése
<img width="320" height="266" align="right" src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/10/homlokzat_01.jpg" />Ahány ház, annyi szokás - ez az épületek külső megjelenésére is igaz. Régebben szinte egyeduralkodók voltak az unalmas, mondhatni uniformizáltan, sima falfelületek, mára viszont az épületek külső falai, és ezzel együtt a legtöbb ház jellege színesebb és igényesebbé vált. Az ilyen változtatások természetesen nemcsak felújítások alkalmával, hanem megfelelő elők...
2010. dec. 1.4 perc olvasás
Glett- és festékszórás profiknak és ezermestereknek
<img src="/articles/images/2010/10/recy_01.jpg" width="320" height="240" align="right" />Általánosan elterjedt a festők körében a régi technológiák használata, ami sok esetben az újtól való ösztönös elzárkózást is jelenti. Pedig a technológia fejlődik, mint minden más iparágban. Röviden járjuk körbe a gépesítéssel járó előnyöket, hátrányokat, és természetesen a megtérülésük várható idejét.
2010. nov. 26.2 perc olvasás


Átnedvesedett, sóval terhelt falazatok javítása
<img src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/04/botament_01.jpg" width="320" height="246" align="right" />A BOTAZIT(r) RENOVATION nedvességszabályzó vakolat rendszer átnedvesedett sóval terhelt falazatok nagy hatásfokú, gazdaságos felújítására alkalmazható. A rendszer sajátossága, hogy a különleges pórusszerkezetnek köszönhetően rendkívül erős párolgást (és szárítást) tesz lehetővé, a káros sók keresztül vándorolnak, majd kicsapódnak a vakolat felületén, így nem ká...
2010. máj. 26.2 perc olvasás


Homlokzatfelújítás szénszál erősítéses homlokzatfestékkel
<img src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/02/homlokzat_01.jpg" width="320" height="240" align="right" />A Caparol speciálisan kifejlesztett egyik legmodernebb homlokzatfestéke a CarboSol, amely egyedi összetétele révén igen jó épületfizikai tulajdonságokkal rendelkezik. A festék nagyfokú vízlepergető hatása már önmagában védi a homlokzatot az extrém időjárási viszonyoktól. Azonkívül a kis vízfelvevő képesség és a rendkívül jó páraáteresztő tulajdonságnak köszönh...
2010. ápr. 10.1 perc olvasás
bottom of page
