top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online




Energiamegtakarítás okostermosztáttal
Hamarosan indul a fűtési szezon, és mivel otthonunk energiafogyasztásának jelentős részét a fűtés és meleg víz előállítása adja, a szokásos őszi kazánkarbantartás mellett fontos azon is elgondolkodnunk, hogyan tudnánk csökkenteni havi költségeinket úgy, hogy kényelmünket közben ne kelljen feladnunk. Sőt okostelefonunk segítségével bármikor lássuk, mi is történik otthon.
2017. szept. 15.2 perc olvasás


Jelentős hitel lakásfelújításra
Uniós forrásból 115 milliárd forint kamatmentes hitelt biztosít az MFB magánszemélyeknek, társasházaknak és lakásszövetkezeteknek. Több tízezer lakás vagy lakóház újulhat meg az energiahatékonyságot célzó program során.
2017. jún. 1.2 perc olvasás


Falburkolatok új generációja
Az idén 20 éves újHÁZ Centrum a növekvő fogyasztói igények miatt évről évre bővíti termékeinek körét. A szaniterek és csempék mellett most a legújabb építészeti trendeknek megfelelő beton falburkolatok sorát vonultatják fel álmaik otthonát felépítő vásárlóik számára.
2017. máj. 8.1 perc olvasás


Minden házon van tető
Az sosem merül fel kérdésként, hogy rakunk-e a házra tetőt. Azzal kapcsolatban viszont eltérnek a vélemények, miért és hogyan kell azt a tetőt szigetelni. A lényeg azon van, hogy otthonunkat komfortossá tegyük, takarítsunk meg rezsiköltséget, és a pénztárcánk a beruházás során mégse váljon túl lapossá. Emellett még az sem árt, ha mindezek után bátran unokáink szemébe tudunk nézni, miközben megerősítjük, hogy az építkezéshez felhasznált anyagok kiválasztásánál környezettudatos
2017. márc. 30.2 perc olvasás


Energiapazarlásaink
Az idei télen a magyar családok 40%-a havi 30 ezer forintnál is többet költött fűtésre, 15%-uk pedig 45 ezer forint feletti fűtésszámlát volt kénytelen otthona melegére költeni. Ennek ellenére 10-ből mindössze 2 ingatlantulajdonos érzi otthona hőmérsékletét megfelelőnek. A hideg elleni védekezés legelterjedtebb, „barkács” megoldásait – mint az ablakpárna, hővisszaverő fólia, szigetelőcsíkkal körbefuttatott nyílászáró – egyre kevesebben alkalmazzák, a többség hatéko...
2017. febr. 10.2 perc olvasás


Gépi szellőztetés
Az energia racionális felhasználása egyre nagyobb értéket képvisel a társadalomban. Ez azt eredményezi, hogy az épületek energia igényét és szennyezőanyag kibocsátását tovább kell csökkenteni. Alacsony energia szintű házaknál nem alakulhat ki légcsere. Az olyan káros anyagok, mint a CO2, a bútorokban és a szőnyegekben lévő oldószerek vagy vízgőz stb. többé már nem tudnak eltávozni és rontják a helyiség klímát.
2016. okt. 17.3 perc olvasás


Otthon Melege
2016. július 1-jétől 5 milliárd forint keretösszeggel induló vissza nem térítendő támogatást biztosít a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium családi házak energetikai korszerűsítésére és felújítására.
2016. ápr. 7.2 perc olvasás


KNE: közel nulla energiaigényű épület
Az elmúlt 60 évben az újonnan épülő épületek komfortosság tekintetében sokat fejlődtek. A komfortosság javulásával együtt az épületek energiafogyasztása, fenntartási költsége és építési költsége is növekedett. A változások következtében nagyban megváltozott az épületekről alkotott képünk, azok iránt támasztott elvárásaink, és jelentősen átformálódtak maguk az épületek is.
2016. márc. 26.8 perc olvasás


Intelligens világítás
Az okos házak legáltalánosabb alap funkciója az intelligens világításvezérlés, mely amellett hogy kényelmes kezelhetőséget biztosít a felhasználók számára energiatakarékossági szempontból is fontos. Az okos otthonokba telepített rendszerek természetesen ennél sokkal többre képesek. A világítás programozása által elérhetővé váltak olyan funkciók is, melyeket eddig csak manuálisan tehettünk meg.
2016. febr. 29.2 perc olvasás


Kérdések és válaszok az ErP rendelet kapcsán
Úgy véljük, az ERP rendelet és annak módosítása, illetve halasztása kapcsán számtalan kérdőjel fogalmazódik meg. Nem csak az, hogy a gyártók és forgalmazók hogyan gondolkozzanak az elkövetkező időben, hanem az is, hogy miként mérlegeljen a felhasználó, a lakosság, ha fűtőkészülékének javítását, cseréjét, korszerűsítését tervezi. Kérdéseinket Versits Tamás okleveles épületgépész mérnöknek, a Weishaupt Hőtechnikai Kft. Fűtési rendszerek üzletágvezetőjének tettük fel.
2016. febr. 12.5 perc olvasás


2015. nov. 28.1 perc olvasás


A legnagyobb fan-coil választék a piacon
Az 1906-ban indult családi vállalkozásból mára Európa élvonalbeli fan-coil, termoventilátor, folyadékhűtő és hőszivattyú gyártója fejlődött ki, a Galletti cégcsoport.
2015. okt. 16.2 perc olvasás


Energiatakarékos fényforrások kiválasztása
A forgalomban kapható fényforrások egyre kevesebb energiát fogyasztanak, ám a kiválasztásuk nem mindig könnyű. Ezt meghatározzák a meglevő lámpatestek és az izzók egyedi tulajdonságai is. Ezek mellett azonban vásárláskor hasznos olyan tulajdonságaikra is nagyobb figyelmet fordítani, amelyek a céljainknak leginkább megfelelőek. Mire érdemes tehát jobban odafigyelni? Ebben segítenek az alábbi tanácsok.
2015. szept. 12.2 perc olvasás


Tíz százalék megtakarítás
Az európai háztartások többségében régi, rossz hatásfokú, fix fordulatszámú szivattyúk üzemelnek, mindig 100%-on. Ennek eredménye a magas, pazarló energiafogyasztás. A szivattyúk teszik ki egy háztartás energiafogyasztásának 15%-át – így zsebbevágó kérdés a helyes döntés.
2015. jún. 29.1 perc olvasás


Energiahatékonyság: ErP 2015
Új követelmények: Magyarországon vannak az EU szinte legalacsonyabb lakossági gáz és villanyárai, azonban a háztartások villamos energia- és földgázköltségei a teljes kiadások arányában továbbra is megterhelők. A magas rezsiköltségeket ugyanis nem csak az energiaárak okozzák, hanem jelentős részben a huzatos ablakok, szigeteletlen falak, elavult fűtésrendszerek. A hazai lakásállomány kétharmada megérett a felújításra: a lakosság többsége szigetelés nélküli, régi ablakos lakás
2015. máj. 22.9 perc olvasás


Energiatakarékos hőtükrök
A radiátorok, konvektorok a meleg levegőt minden irányban sugározva, áramoltatva adják le a helyiségnek. A fal elé szerelt fűtőtestek a mögöttük levő falfelületet is melegítik, így kellő szigetelés hiányában ez a hőmennyiség a falon keresztül a szabadba távozik, azaz elvész. Ez a különféle hőtükrös panelek vagy fóliák felerősítésével gátolható.
2015. jan. 16.2 perc olvasás


Heatkeeper panelek
Energia megtakarítás és a költségcsökkentés mindennapjaink döntő kérdései. Az emberek jövedelmük egyre nagyobb hányadát költik közüzemi díjakra. Mindenki részéről fokozottabban jelentkezik az igény a fűtési rendszerek átalakítására, korszerűsítésére, a megújuló energiák felhasználására.
2015. jan. 16.1 perc olvasás


Hogyan spóroljunk az energiával?
A Nemzeti Épületenergetikai Stratégia kapcsán az épületgépészeti szakmában vita folyik. Mi a gazdaságosabb, ha fűtőberendezéseink hatásfokát növeljük, vagy eleve csökkentjük a szükséges energia mennyiségét?
2015. jan. 6.2 perc olvasás


Alacsony hőmérsékletű fűtés
A fűtés-technológia gyors fejlődése és az épületek korszerűbb szigetelése lehetővé tették, hogy manapság 55 °C-os vagy ennél is alacsonyabb hőmérsékletű vizet használjanak házak megfelelő fűtéséhez, még rendkívül alacsony külső hőmérséklet esetén is. A hőleadó felület és a helyiség hőmérséklete közötti kisebb hőmérséklet-különbség magasabb komfortérzetet biztosít és ráadásul az energia felhasználás is alacsonyabb. A legmodernebb vízközegű fűtőrendszerek alacsony hőmérsékleten
2014. nov. 14.1 perc olvasás
bottom of page
