top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Speciális fiókok oda, ahová nem lehet fiókot tenni
A modern konyhák egyik nagy előnye, hogy olyan helyeket is kényelmesen tudunk használni, amelyek régebben még a kihasználhatatlan holtterek közé tartoztak. A kisméretű konyhákban pedig minden helyet ki kell használni, hiszen a főzéshez és az eszközök elhelyezéséhez egy kis lakásban ugyanannyi hely kell, mint egy nagyban. És a konyhákon kívül a modern fürdőszobákban is szükség van a gondosan tervezett, igényes bútorokra.
2014. jan. 20.1 perc olvasás


Fonatos székek felújítása
<img height="311" width="251" src="https://ezermester.hu/articles/images/1998/12/06-07.jpg" style="float:right">A sással, rafiával, vagy csuhéval befont székek még ma is többek kedvelt berendezési tárgyai. Étkezősarkokban, vagy hétvégi házakban egyaránt jól mutatnak, feltéve ha fonataik nem szakadozottak, vagy túl kiültek. Ha az ilyen székek kerete már kopott is, a fonatuk sem ép, érdemes a régi fonatot lebontanunk, majd a székvázat és az ülések fonatát is felújítanunk. Ez...
2014. jan. 18.4 perc olvasás


Ideiglenes kisasztalok
A laptopok és táblagépek terjedésével egy inkább szorulnak ki a lakásokból az asztali számítógépek, így sok lakásban feleslegessé válnak az íróasztalok. A kislakásban élők ezen nemigen szomorkodnak, mert bár valóban szép tud lenni a nappaliban az íróasztal kivéve, ha ettől válik túlzsúfolttá a helyiség.
2014. jan. 10.1 perc olvasás


Szekrények belseje
A tükrös, tolóajtós – vagy bárhogyan nyíló ajtós – beépített szekrények népszerűségüket nemcsak szépségüknek, hanem praktikusságuknak is köszönhetik. A gardróbszekrények belső kiegészítőinek széles választéka, a praktikumot és a kényelmet szolgálják.
2013. dec. 29.2 perc olvasás


Bútorsérülések
Bútorainkat – állandó használatuk közben – óhatatlanul bosszantó sérülések érhetik. Ezek általában nem jelentősek, csupán szembe ötlő hibák. A kijavításuk pedig nem ördöngösség, saját kezűleg is elvégezhető, feltéve ha ismerjük a javításuk fogásait és megfelelő szerszámaink is vannak hozzá. Antik, vagy értékesebb régi bútordarabok hibáinak a kijavítását azonban inkább bízzuk műbútor asztalosra, aki ezeket a javításokat garantáltan szakszerűen végzi el.
2013. dec. 10.4 perc olvasás


Bútorok papírból
Egy papírbútorokkal berendezett szoba vagy iroda igen látványos, és környezetbarát. Meglepő, hogy megfelelően tervezett és kivitelezett darabok polcainak terhelhetősége a fából készült bútorok teherbírásától alig marad el.
2013. dec. 5.1 perc olvasás


Díszítő munkák gipszkartonból
Amióta a gipszkarton technológia megszokottá vált, egyre többen fedezték fel az ebben rejlő átalakítási lehetőségeket az otthonok felújításánál. A változatos formák, lehetőségek nemcsak a lakóhelyiségek gyors leválasztásánál, hanem azok újszerű, a szárazépítési technológiából adódó kreatív alkalmazásban is teret nyertek. Természetesen a bonyolultabb kialakítást igénylő elképzelések megvalósítását célszerű képzett szakemberekre bízni, ám ezen kívül számos elképzelés saját kezű
2013. okt. 18.4 perc olvasás


Ötletes konyhaszekrények
A változatos méretű és formájú edények, evő- és főzőeszközök, valamint a kiegészítők praktikus elrendezése nem egyszerű, főleg kis méretű konyhákban. A következő ötletek jelentős részét egy ügyes asztalos is meg tudja valósítani, nem is olyan drágán, mint elsőre gondolnánk.
2013. szept. 11.2 perc olvasás


Antik- és stílbútorok a modern lakásban
A régi értékekhez való ragaszkodás sok ember otthonában is valós igényként jelentkezik. A bútorok külső megjelenésén jelenlévő építészeti stílusjegy határozza meg a bútorstílust, hiszen a bútortörténetet „kis építészetként” is meghatározhatjuk.
2013. aug. 22.3 perc olvasás


Polcrendszerek könnyedén
A Nevato egy alumínium csövekből összeállított állványrendszer, a csomópontokban az alumínium színnel harmonizáló műanyag idomokkal. Ezek igen sokfélék lehetnek. Képezhetünk belőlük különböző hosszúságú lábakat, és a szerkezet rögzítését a falhoz vagy hátlaphoz is megoldhatjuk egy másik idommal. A polctartó műanyag elemek kisebb szekrényelemek rögzítésére is alkalmasak, így fiókos elemeket is, sőt szükség esetén asztallapokat is beépíthetünk a segítségükkel, ami a termék soko
2013. aug. 14.1 perc olvasás


Mosogatótálak tartozékai
<br><br>A mosogatótálak szerepe a mosogatógépek elterjedésével sem szűnt meg, minden konyhában jelen van. Akár mosogatásra, akár főzés közben az élelmiszer alapanyagok előkészítésére használjuk, sok tartozékkal tehetjük egyre komfortosabbá. Ezen a hasznos funkción kívül a konyha központi dísze lesz a jól kiválasztott mosogatótál.
2013. júl. 5.2 perc olvasás


Kinyitható kanapék
Életünk jelentős részét, kb. a harmadát pihenéssel, alvással az ágyban töltjük. Ha ágyunk nem biztosít megfelelő kényelmet, testünk nem piheni ki magát, reggel összetörten ébredünk. Ez kihat a lelki teherbírásunkra is, feszültek, dekoncentráltak, fáradtak leszünk. Ezért, mikor kanapét választunk, elsődleges szempontunk a matrac helyes kiválasztása legyen.
2013. jún. 3.2 perc olvasás


Áthidalt szekrények
Manapság, amikor nehéz elérhetõ áron bútort venni, egyre többen vállalkoznak arra, hogy szerényebb igényeik kielégítésére olcsóbban, maguk készítsék el szobabútorukat.
2013. máj. 9.4 perc olvasás


Fali asztal
Ezt a bútordarabot azon olvasóink figyelmébe ajánljuk, akik vonzódnak a kecses, ám szokatlan vonalú formákhoz. A képünkön bemutatott asztal – látszólag nagyon egyszerû – különlegességét az adja, hogy az alsó ívelt oldala miatt tömör fából kialakítottnak tûnik, pedig errõl szó sincs. Minthogy szerkezete rém egyszerû, bárki sikerrel vállalkozhat elkészítésére.
2013. máj. 9.2 perc olvasás


Trükkös asztalok 2. rész
Ahol nagy a család, népes a rokonság megeshet, hogy az 1. részben bemutatott nagyobb asztal mellett sem fér el mindenki egyszerre. Ilyen esetekre való a duplázható asztal (5), amelyet szükség esetén akár tizenketten is körülülhetnek. Ez az asztal már komoly, robusztus lábakon áll, felsõ kávarésze pedig elég bonyolult. Elõször az asztallap tartókeretét állítsuk össze.
2013. máj. 9.3 perc olvasás


Konyhabútorok
Ha lakásunk helyiségeit fontosságuk szerint rang- sorolnunk kellene, valószínûleg a lakószobák és a konyha között holtverseny alakulna ki. Míg az elõzõben szabadidõnket töltjük, pihenünk, a konyhában mindennapi étkeinket készítjük, s azt az itt kialakított étkezõ rész asztalához ülve fogyasztjuk el. Szoká- sainkkal együtt a konyhánk berendezése is változik, eszköztára egyre újabb és újabb konyhai kisgépekkel gyarapodik, korszerûsödik. Ami viszont nem igen változik, az a konyh
2013. máj. 7.8 perc olvasás


Üvegajtós szekrények, vitrinekek
A vitrin eredetileg önálló bútordarab volt, aminek üvegajtós polcai és fiókjai vannak. Legtöbbször az étkezőben kapott helyet tálalószekrényként, hiszen jól mutat benne a porcelán étkészlet. Fiókjaiban a tálalókészlet kaphatott helyet.
2013. máj. 7.1 perc olvasás


Egy öreg szék felépülése
A szék szemmel láthatóan öreg vot, de nem roskatag. Fáját, szakadt bõrülését sötétre cserzette a hosszú-hosszú évek alatt rátapadt zsíros piszok, s mitagadás egyáltalán nem volt vonzó egyéniség. Mindenki csak lökte ide-oda, míg végül e jobb sorsra érdemes ülõalkalmatosság a pince folyosóján kötött ki. Itt talált rá nyugdíjas patrónusa, aki zárt pincébe költöztette a hajléktalan széket. Miután a lomtalanítás fenyegetõ vésze elvonult fölüle, egy kis barkácskamrába költöztették,
2013. máj. 6.2 perc olvasás


Oszlopszékek (piedesztálok)
Ha valamely dísztárgyunkat szeretnénk hangsúlyossá tenni otthonunkban, akkor nemcsak a helyét kell jól kiválasztanunk, hanem a közvetlen környezetébõl is célszerû valami úton-módon kiemelni. E célra leginkább az oszlopszékek, francia nevén a piedesztálok a megfelelõk. E magasító talapzatok önmagukban is mutatósak, ha anyagukat vagy bevonatukat jól válasszuk ki. Méretük lehet nagyon változó, de mindenkor a ráhelyezendõ tárgyhoz igazodjon.
2013. máj. 5.2 perc olvasás


Íróasztal – két fekhely
A kis lakásban lakók helykihasználó ötletekben szinte kifogyhatatlanok. A kényszer szülte ötletek ugyan mindig egy adott helyzet megoldására készülnek, ám ötletadóként feltehetõen sokan hasznosíthatják ezt a helytakarékos gyerekszoba sarkot.
2013. máj. 5.1 perc olvasás
bottom of page
