top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


A füge titkai
Néhány éve még téli takarással tartható mediterrán különlegességnek számított, ám a klímaváltozás egyik nyertese lett hazánkban. Enyhévé vált teleinken egyszerűen áttelel, és már a terméseinek mennyisége is egyre értékelhetőbb köszönhetően a számos fajtájának, és a számára kedvező környezeti körülményeknek. Kevéssé közismert, hogy a levelei is hasznosak.
2023. dec. 10.2 perc olvasás


Teleltetésre készülve
A kertben nyaraló szobanövényeket, valamint a fagyérzékeny mediterrán fajokat hamarosan fagymentes helyre kell vinni, ám az egyébként fagytűrő fajok esetén is szükség lehet bizonyos munkákat elvégezni annak érdekében, hogy a tél folyamán kondíciójuk minél kevesebbet romoljon és tavasszal, kihajtásuk után gyorsan regenerálódhassanak.
2023. nov. 19.5 perc olvasás


Tartsunk különleges szobanövényeket
Az utóbbi néhány évben egyre többen érdeklődnek a különlegesebb, ritkább szobanövények iránt. Az ezzel kapcsolatos facebook csoportok száma is növekszik, melyekben igen nagy élet zajlik, és egyre több börzének, rendezvénynek ez a tematikája. Ez az irányzat nem véletlenül fejlődik, hiszen a szobanövények tartása viszonylag egyszerű, mert jól érzik magukat ugyanolyan „szobai” körülmények között, mint az emberek, ám sok újabb és szokatlanabb megjelenésű változatuk is van, így re
2023. nov. 19.3 perc olvasás


Chili: gyógy- és fűszernövény is
A chili paprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Rendelkezik gyógyhatással is, fűszer is, ám mégis élvezeti termékként tartjuk számon. Zöldségként termesztik, de nem klasszikusan zöldségként fogyasztják. Napjainkban egyre többen kedvelik hazánkban is. Hazánkban 2011. volt az első év, amikor már néhány fajta megjelent a piacon. Nem nagyon tudták akkor hova tenni ezt a terméket a vevők sem és az árusok sem, aztán egyre ismertebb lett a chili.
2023. nov. 19.3 perc olvasás


Magból növény
Szobanövények magról is nevelhetők. Olyan növényeket is termeszthetünk így, amilyeneket általában nem lehet megvásárolni. Pálmák például csak magról szaporíthatok. A saját ültetésű növények különösen kedvesek, és gondozásuk közben sok tapasztalatot szerezhetünk.
2023. nov. 15.3 perc olvasás


Rózsák
Idén 60 éves a Budatétényi Rózsakert, ahol sok különlegességet, többek között a „zöld virágú rózsát” is megcsodálhatják az érdeklődők. A rózsa ráadásul egy ehető, iható, illatával lelket ápoló dísznövény.
2023. nov. 15.3 perc olvasás


Szeptember a kertben: kicsit még nyár, kicsit már ősz
A szeptember hónap ősi magyar neve: Földanya hava. A keresztény naptárban pedig Szent Mihály havának nevezték. Szeptember az év kilencedik hónapja, ám a Gergely-naptárban neve a latin „septem” szóból ered melynek jelentése hét, mivel eredetileg szeptember az év hetedik hónapja volt – a római naptárban.
2023. okt. 24.4 perc olvasás


Támasztás, kötözés
A futó-, kúszónövényekről köztudott, hogy többségüknek támasztékra van szüksége, mert száruk nem képes megtartani a lombozatot már csak abból adódóan sem, hogy nagy kiterjedésű hajtásokat nevelnek. De nem csak a kúszónövényeknek lehet szüksége támasztásra, és a támasztékhoz történő rögzítésre, hanem akár zöldségpalántáknak is.
2023. okt. 7.3 perc olvasás


Kertészeti kötözőanyagok
A nyár is még a növények egyik fő növekedési időszaka, ilyenkor van szükség a legtöbb kötözőanyagra. Ám ezekből is rengeteg féle van, ami nem csoda, hiszen a kötözések célja között is sok különbség van. Nézzük meg az alapokat, hogy jól választhassunk…
2023. okt. 7.4 perc olvasás


Mire jó és nem jó a magasnyomású mosó
A szakkereskedésekben és hipermarketekben már néhány tízezer forintért lehet vásárolni magasnyomású mosót, és úgy tűnik, egy ilyen eszköz nem is nagyon hiányozhat már a kerttulajdonosok szerszámkészletéből. Az olcsóbb kategóriák persze nem profi gépek, de egy átlagos családi használatban nincs is többre szükség. Csak az a fontos, hogy ne legyünk úgy vele, mint a kalapácsos ember, aki attól kezdve mindent szegnek néz. A nagynyomású mosó sok mindenre használható, de van, amit k
2023. okt. 7.3 perc olvasás


A víz az élet alapja a kertben is
Víznek mindig jókor, jó helyen és jó formában kell lenni a kertben is annak érdekében, hogy növényeink zavartalanul fejlődhessenek. Mivel a kertben némi emberi beavatkozással segítünk a természetnek annak érdekében, hogy kultúrnövényeink jól érezzék magukat, emiatt a vízpótlásról is megfelelően kell gondoskodni, amikor ez szükséges. Nyáron pedig elég gyakran szükséges…
2023. szept. 12.4 perc olvasás


Tarlóburgonya és a fojtottkrumpli, újkrumpli télire
A burgonyának e termesztési módja eltér a hagyományos tavaszi ültetéstől, hiszen itt a vetőgumó nyáron kerül a talajba, másodnövényként, és ősszel lesz belőle újburgonya, ami egy speciális megoldással még tárolható is, és nagyon ízletes, hiszen később is „újkrumplinak” számít.
2023. júl. 25.4 perc olvasás


Haszonnövények társbérletben
A kiskertek többnyire szűkös területe miatt egy-egy gyümölcsfa, esetleg szőlőtőke vagy éppen rózsatő – legyen az bármennyire is értékes – már helypazarlónak bizonyulhat, vagy el sem fér. Ezen azonban sokat segíthet bármelyikük különféle fajtáinak együtt, egy közös tövön, mintegy társbérletben is megoldható nevelése.
2023. júl. 25.4 perc olvasás


Az újdonságok csak itthon újdonságok
Sok növény él a Földön, amelyek szóba jöhetnek kiskerti termesztésben itthon is A manuka (Leptospermum scoparium) leveleiből ízletes tea készíthető, és az külön előny, ha valami gyógynövény és egyben jó ízű is. A virágának nektárjából nyert manuka-méz antibakteriális hatása közismert. Új-Zéland őslakosai, a maorik hagyományosan a leveleket és a kérget használták forrázatként külsőleg sebek és gyulladások gyógyítására, de itták is, így megfázás, hólyagfertőzések orvoslására sz
2023. júl. 25.2 perc olvasás


Klímaváltozás a kiskertekben
Az utóbbi években már mindenki tapasztalhatja a klímaváltozás jeleit, ezek már sajnos nem csak tudományos előrejelzések. Teleinken alig van hó, az időjárás nagyon enyhe, gyakorlatilag az ősz és a tavasz összemosódik, a telet néhány hidegebb nap jelenti.
2023. júl. 25.3 perc olvasás


Konyha a szabadban
Nincs is hangulatosabb dolog, mint egy kerti grillezés kellemes baráti társasággal, vagy a családdal. Szerencsések a kerttulajdonosok, akiknek van elegendő helyük erre, sőt esetleg arra is, hogy a valódi konyha minél több funkcióját kitelepítsék a szabadba. A szabadtéri főzésnek más előny is van, az ételszagok elillannak, nem veszik be magukat a lakásba.
2023. júl. 25.2 perc olvasás


Napégés a leveleken: nem csak nyári probléma
A megperzselődött levelek miatt a növény fejlődése lassul, hiszen előbb regenerálódnia kell, vagy új leveleket hoznia. Fontos cél ennek az elkerülése, hiszen a növény minél jobb kondícióban van, annál szebb, többet és jobb minőségben terem, és annál jobban ellenáll minden kedvezőtlen hatásnak, tehát ez egy önmagába visszatérő ok-okozati folyamat. A nap leveleket perzselő hatására sajnos nem csak a nyári forróságban kell számítani, de addigra minél jobban fel kell erre készüln
2023. júl. 20.4 perc olvasás


Kerti tippcsokor nyárra
Növények hirtelen pusztulása – Nem csak tavasszal lehet veteményezni – Nyáron is alkalmazható növényszaporítási módok – Vegyszerek nélkül is eredményesen.
2023. júl. 20.5 perc olvasás


Nyáron is ültethetünk
Régi és már idejétmúlt beidegződés, hogy az ültetések időszaka a kora tavasz és a késő ősz, amikor a növények lombmentes állapotban vannak. Ez csak a szabad gyökerű növényekre igaz. Ma már vásárolhatunk akár gyümölcsfákat is konténerekben, ezeknél az átültetéskor nincs gyökérsérülés, emiatt a növény fejlődése nem torpan meg.
2023. júl. 20.3 perc olvasás


Virágládás vagy szabadföldi
A balkonládákba, virágcserepekbe ültetett egynyári virágok szép színfoltjai a terasznak, és egyre többen termesztenek ilyen módon fűszereket és zöldségeket is. A tartásmódból adódóan azonban kicsit másképp kell gondozni ezeket, mintha szabad földbe lennének ültetve. Korlátozott a gyökerek rendelkezésére álló hely.
2023. júl. 20.3 perc olvasás
bottom of page
