top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Számolgatnak a napelemesek
Bár egyes részletek még mindig függőben maradtak a napelemes elszámolások körül, azért nagyjából kibontakoztak az új szabályok. A meglévő, illetve az elmúlt időszakban engedélyezett napelemekre még 10 évig jár az éves szaldós elszámolás. Ezek tulajdonosai azért erre az időre fellélegezhetnek. Az újonnan belépők pedig lázasan számolgatnak.
2024. jan. 9.4 perc olvasás


Bejelentették a napelemes pályázat részleteit
A pályázati időszak jövő januárban kezdődik, egy háztartás pedig legfeljebb 5 millió forintra pályázhat a 75 milliárd forintos keretből. Az egész országban egyszerre nyílik meg a lehetőség, a pályázati kiírások pedig már elérhetők a kormány dedikált honlapján.
2023. dec. 6.1 perc olvasás


Újabb jó hír a napelemeseknek
Lantos Csaba energiaügyi miniszter hivatalosan is megerősítette, hogy a jövő év januárjától visszaengedik az új telepítésű napelemeket a teljes magyar elektromos hálózatra. A miniszter arra is kitért, hogy átnézték a teljes hazai hálózatot, a 93 százalékát pedig 2024-től megnyitják az új telepítéseknek.
2023. nov. 29.2 perc olvasás


Napelemek a lapostetőkön nem éghető ROCKWOOL hőszigeteléssel
A következő évtizedekben várhatóan felgyorsul az átállás a fosszilis tüzelőanyagokról a megújuló energiaforrások különféle formáira. Egyes előrejelzések szerint 2030-ra a megújuló energiaforrások a teljes energiamix 50 százalékát, 2050-re pedig 85 százalékát tehetik ki. Ennek megfelelően a napenergia hasznosítása napjainkban mindinkább elterjedt: egyre több tetőt szerelnek fel napelemekkel. Az épülettulajdonosok napelemekre vonatkozó igénye a jövőben sem fog csökkenni. A nape
2023. okt. 10.3 perc olvasás


Napelempark alapozási technológia
A talajcsavar tökéletes megoldás napelem táblák tartó szerkezeteinek földhöz történő rögzítéséhez. Továbbá kimondottan jó megoldás szélkerék felállításához, és egyre gyakrabban használják otthonaikban a hőszivattyú rendszerek kültéri egységének tartó szerkezeteként is.
2023. szept. 15.2 perc olvasás


Napelemes változások
A napelemes szakma már nagyon várta, hogy megszülessen a nagy bejelentés a napelemek szeptemberi engedélyezéséről. Mármint arról, hogy az ország legtöbb körzetében újra lehetőség lesz a háztartási méretű napelemek hálózati kapcsolására. Nos, a bejelentés már majdnem megtörtént, a részletek majd szeptemberben lesznek nyilvánosak, de egy nem várt kiegészítés is hozzá jött az energetikai miniszter tájékoztatójához.
2023. aug. 28.2 perc olvasás


Meddig lesz napelem stop?
Várhatóan október 1-jétől engedélyezi újra a kormány egyes körzetekben a hálózati áram visszatáplálását a háztartási méretű kis erőműveknél, azaz a napelemek esetében.
2023. aug. 9.1 perc olvasás


Napelem rendszerek talajcsavarokon
Hazánkban a támogatásoknak a magas energia áraknak és a környezettudatosságnak köszönhetően egyre több igény mutatkozik a megújuló energiák – mint a nap, szél vagy akár a geotermikus energia – hasznosítására. Ilyeneket létesítenek ipari (pl. szabadmezős) és házi körülmények között is. Magyarországon számos naperőmű készült már a Krinner Solar System alkalmazásával. (Söréd, Dunakiliti, Kémes, Berhida, Monostorpályi, Peremarton stb.)
2023. júl. 13.2 perc olvasás


Lépjünk még az idén: 2024-től várható az évi napelemes szaldó elszámolás megszűnése
A kormány 2022. október 13-án jelentette be, hogy ideiglenesen felfüggesztik a napelemes rendszerek hálózatra történő csatlakozásának lehetőségét és 2022. október 31-et követően nem adnak ki újabb engedélyeket a csatlakozási kérelmek ügyében. A bejelentést követően sokan ragadták meg az akkor utolsónak tűnő lehetőséget a kérelem beadására, amelynek nyomán az idei év első negyedében rekord mértékben növekedett a hazai háztartási méretű kiserőművek összkapacitása.
2023. júl. 13.2 perc olvasás


Hibrid napelem rendszerek
A szaldós elszámoláshoz, illetve a hálózati visszatáplálós rendszerhez való csatlakozás lehetőségének ideiglenes felfüggesztése előtérbe hozta az ún. hibrid napelem rendszereket. Az utóbbi időben Nyugat-Európában is megfigyelhető az az új irányvonal, hogy az áramszolgáltatók adott időszakokban korlátozzák a hálózatba visszatáplálható energia mennyiségét. Sokszor pont olyankor, amikor a napelemes rendszer jól termelne, így a visszaszabályozással a rendszer tulajdonosa vesztesé
2023. jún. 28.3 perc olvasás


Napelemek hatékonysága évszakonként
Aki napelemet használ vagy tervez, az tisztában van azzal, hogy korszerű energiatermelőjétől nem azt a teljesítményt lehet várni télen, mint nyáron, este vagy délben. Azt már kevesebben tudják, hogy valójában mennyi villamos energiával számolhatunk átlagosan és időszakonként. A szaldós elszámolásban működő rendszereknél ennek kisebb a jelentősége, de tételes elszámolásnál már annál nagyobb.
2023. jún. 19.3 perc olvasás


Napelem társasházakra
Egy társasház néhány fős csoportjának is lehet közös napeleme, csak a tagoknak tudniuk kell együttműködni és egymás között elszámolni – erre dolgoztak ki koncepciót az energiahivatalnál. A jelenlegi szabályozási környezetben csak arra van lehetőség, hogy egy társasházi felhasználó telepít napelemet a saját villamosenergia-igényének kielégítésére, vagy arra, hogy az egész társasház telepít a közös fogyasztásának fedezésére.
2023. máj. 31.2 perc olvasás


Külső segítség a napelem telepítéshez
Tavaly októberben sokan kapkodva igyekeztek befejezni napelemes beruházásaikat, illetve a hó végi határidőig beadni a kérelmeiket, hogy még bele tudjanak férni a hálózati visszatáplálás és a szaldós elszámolás határidejébe. Született is sok engedély, melyek megépítése valószínűleg leköti a napelemes cégek idei kapacitását. A lehetőségről lemaradtak pedig azon kezdték törni a fejüket, hogy visszatáplálási lehetőség híján miként lehet megtérülő a napelemes beruházásuk. Úgy tűni
2023. ápr. 12.4 perc olvasás


Mi lesz a napelemekkel?
A napelemes szakmát hatalmas csapásként érte a kormány múlt év végi döntése az újonnan létesített napelemes rendszerek hálózati visszatáplálásának megszüntetéséről, pontosabban felfüggesztéséről. Hasonlóan kellemetlen meglepetés volt ez azoknak a háztartásoknak is, melyek pl. az egész fűtési rendszerüket napelemre tervezték meg, hiszen elektromos fűtés – a hőszivattyús-klímás megoldásoktól eltekintve – aligha képzelhető el gazdaságosan napelemes támogatás nélkül.
2023. ápr. 4.3 perc olvasás


Reménykedhetnek a friss napelem telepítők
A háztartási méretű kiserőművekre bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás akár részleges feloldására elsőként a nyár végéig tesz javaslatot az Energiahivatal. Az ideiglenes intézkedés ütemezett kivezetése a kormányrendeletben rögzített menetrend szerint így előreláthatóan októbertől indulhat meg - jelentette nemrég az Energiaügyi Minisztérium
2023. ápr. 3.1 perc olvasás


Fűtés napelemmel
A korábbi energiaárak és az országosan kiépített gázellátás mellett a gázfűtéssel nehezen lehetett konkurálni. A gáz ára nagyjából a negyede volt az elektromos áraménak, az ellátás pedig tökéletesen biztonságosnak tűnt. Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy néhány éve a távfűtéses lakások sorra álltak át saját gázkazánra, mert azzal jóval olcsóbbá vált egy társasház fűtése. Mára a helyzet megváltozott.
2023. jan. 3.4 perc olvasás


Ókori cserép napelemmel
Talán bele sem gondolunk, de egy-egy népszerű régészeti helyszínnek meglehetősen komoly energiaigénye van. Pompejiben például, ahová évente emberek milliói látogatnak ki, a világítás mellett többek között a mosdók, a beléptető-rendszer és az interaktív eszközök is mind áramot igényelnek. Adódik a kérdés, hogy mit tehet a Pompeji Régészeti Park, amennyiben az energiaigényt nem környezetszennyező módon, hanem valamilyen zöld megoldással akarja kielégíteni. A választ egy új nape
2023. jan. 3.1 perc olvasás


Nagy változások vannak a napelemes piacon
November 1-ével a háztartási méretű kiserőművekre (HMKE) vonatkozó szabályozás jelentős változáson ment keresztül: ideiglenesen felfüggesztették a hálózati betáplálás lehetőségét, az elektromos hálózat védelme érdekében. A témában Házi Ádámmal, a Wagner Solar Hungária Kft. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk, aki megosztotta velünk véleményét a napelemes piac jelenlegi helyzetéről.
2022. dec. 12.3 perc olvasás


Megjelent a napelem rendelet
Az igénybejelentők csak saját használatra fordíthatják az áramot, amíg nem valósul meg a szükséges hálózatfejlesztés – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), miután szerdán késő este megjelent a Magyar Közlönyben a háztartási kiserőművek közcélú hálózatba történő feltáplálásának feltételeiről szóló kormányrendelet. A rendelet értelmében az igénybejelentés történhet személyesen az ügyfélszolgálatokon és az interneten elérhető űrlapon keresztül is.
2022. okt. 27.1 perc olvasás


Ablak napelem
Az átlátszó napelem egy olyan mai csúcstechnológia, amely az ablakokon vagy bármilyen üvegfelületen keresztül gyűjti össze és használja fel a fényenergiát, függetlenül a napfény beesési szögétől. A kutatók már több ilyen eszközzel is kísérleteznek, de ezek többsége egyelőre inkább átlátszó szoláris-koncentrátorként működik, ami azt jelenti, hogy meghatározott, szabad szemmel nem látható UV- és infravörös fényhullámhosszakat nyelnek el, és alakítanak át villamos energiává.
2022. okt. 3.1 perc olvasás
bottom of page
