top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Allergia ellen klímával, légtisztítóval
A pollen szezon ugyan már a nyár elején kezdődik, de sajnos ősszel sem ér véget. Július végétől – augusztus elejétől kezdődően már számítani lehet arra, hogy a parlagfű pollenek is megjelennek a levegőben. Ezzel egy időben pedig fokozatosan erősödnek a parlagfű allergia tünetei. Kedvencünk még ilyenkor – szeptemberben – is ontja virágporát, ami már szinte népbetegséget okoz.
2021. nov. 13.4 perc olvasás


Légtisztítás szűréssel
A kültéri levegő tisztaságával, illetve szennyezettségével nagyon sok fórumon foglalkoznak. Életünk megrövidítője, betegségek forrása a szennyezett levegő. De nem kevésbé fontos a lakás levegőjének tisztasága sem. Többek között azért, mert a belső légtérbe is kívülről jut be a friss levegő, akár ablaknyitással, akár korszerű levegőztető berendezéssel juttatjuk azt otthonunkba.
2021. jan. 6.3 perc olvasás


Még van hova csökkennünk
A koronavírus miatti korlátozások hatására felére csökkent a légszennyezettség mértéke Európa nagyvárosaiban, azonban Magyarországon az európai átlagnál jóval kisebb mértékben tisztítja a levegőt a vírus miatti kijárási korlátozás. A kormány által hozott intézkedések nem hoztak olyan drasztikus levegőminőség javulást, mint a kontinens nagy részén. Míg az európai városokban szinte felére csökkent a nitrogén-dioxid és a szén-dioxid mennyisége a levegőben, ez a magyar nagy...
2020. júl. 6.2 perc olvasás


A lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért
Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért, jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. A témában tavaly végzett közvélemény-kutatásból az derült ki: az emberek úgy vélik, hogy a szálló por nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik. Pedig ezek valójában csak 25 százalékban „felelnek” a légszennyezettségért, nagyobb részt a lakosság okozza a szennyezést. A válaszadók 14 százaléka „bevallotta”, hogy hulladékkal is t
2020. febr. 7.1 perc olvasás


Szálló por: fő ellenségünk
A jogi szabályozásban a „szálló por” elnevezés az ülepedő portól való megkülönböztetésre szolgált, bár elnevezése tudományosan nem helytálló, hiszen nemcsak a szilárd, hanem folyékony lebegő részecskéket is magába foglalja. Az utóbbi időben kezd terjedni a kisméretű részecske, kisméretű részecskeszennyezés kifejezés használata, de a hatályos hazai jogszabályok a szálló por kifejezést használják.
2020. jan. 31.2 perc olvasás


A légszennyezés is csökkenthető
A WHO adatai alapján milliók hallnak meg évente a légszennyezés miatt. A fejlett országokban a városi levegőszennyezettség fő forrása a közúti közlekedés és a szilárd tüzelőanyaggal történő fűtés. A fő szennyezőanyagok a szálló por, a nitrogén oxidok, és a másodlagosan kialakuló talajközeli ózon. A legtöbb áldozatot a szálló por szedi. Hazánkban is becslések szerint csak a nagyvárosokban évente több ezer idő előtti halálozást okozhatnak a légszennyező anyagok.
2019. szept. 29.2 perc olvasás


Légszennyezés beltérben
A kültéri levegő ártalmas hatásairól gyakorta hallani, egészségügyi kockázatokat magában rejtő és károkat okozó létezése közismert. A beltéri légszennyezettségről azonban elég keveset tudunk, pedig sajnos ugyanúgy létező, nagyon komoly dologról van szó. A szabadban való tartózkodást sem tudjuk elkerülni, azonban életünk során lakásban, munkahelyen, nyilvános helyiségekben sokkal többet, huzamosabb ideig tartózkodunk, így egyáltalán nem mindegy,...
2019. aug. 3.2 perc olvasás


Ingatlanvásárlás és a levegő minősége
Egy ingatlan megvásárlása előtt alapvető mérlegelési szempont, hogy leendő otthonunk egészséges környezetben van-e. Ez persze sokszor összekapcsolódik az anyagi kérdésekkel, de azért közel sem mindig. Sokszor előnyben részesítjük a jó közlekedést, az alacsony zajt, és persze munkahelytől, iskolától való távolságot, és az egészség a mérlegelendő szempontok végére kerül.
2019. júl. 25.2 perc olvasás


Légszennyezés hatásai
A légszennyezés káros az emberi egészségre és a környezetre. Az elmúlt évtizedekben számos légszennyező anyag kibocsátása jelentősen visszaesett, így Európa levegőjének minősége összességében javult. A légszennyező anyagok koncentrációja azonban még mindig túl magas, és továbbra is vannak a levegőminőséggel kapcsolatos problémák. A népesség jelentős része olyan helyeken – főleg városokban – él, ahol időnként sor kerül egyes levegőminőségi határértékek túllépésére: az ózon, a
2019. júl. 19.2 perc olvasás


Egészséges ház allergiában szenvedőknek is
Mivel életünk legnagyobb részét, mintegy 90%-át épületekben töltjük, ezért nagyon fontos egy olyan otthon kialakítása, ami támogatja egészségünket. Az allergiás betegek számára elengedhetetlen az olyan lakókörnyezet, amiben a betegségük minél enyhébben, és kisebb mértékben jön elő.
2019. máj. 14.2 perc olvasás


Fűtés és légszennyezés
Az idei hideg tél alatt az ország többször fulladozott a szennyezett levegőben. A szállópor koncentrációja Magyarország legkülönbözőbb területein lépte át a riasztási határértéket. Korlátozásokat is kellett bevezetni, ami jelenleg mindig csak a gépjárműforgalomra terjed ki, pedig a légszennyezésért a téli időszakban sokkal inkább a korszerűtlen fűtések, és a nem megfelelő fűtőanyagok használata felelős. Hazánkban a kisméretű szállópor-kibocsátás közel 70%-át a lakossági fűtés
2017. márc. 29.6 perc olvasás


Tiszta levegőt otthonunkba!
Egyedülálló, légtisztító beltéri falfestéket fejlesztett a Poli-Farbe. A Poli-Farbe Inntaler Air Cleaner a különböző lakberendezési tárgyakból – bútorokból, laminált padlókból – felszabaduló formaldehid molekulákat a levegőből megszűrve megköti, és ártalmatlan vízgőzzé alakítja át. A vízgőz természetes úton elpárolog, a körforgás eredményeként pedig „tisztul” a belső tér levegő-összetétele.
2016. okt. 10.1 perc olvasás


Tiszta levegőt a szobában
A szobai légtisztítók a nyári, pollennel terhes időszakokban különösen hasznosak, de szerepük fontos más évszakokban is. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy szobanövényeink is hozzájárulhatnak a lakás levegőjének egészségéhez. És akkor ott van a harmadik légszennyező forrás, az ember, az egészségtelen életmód.
2016. szept. 6.3 perc olvasás


Légtisztítás klímával
Az allergiában szenvedők mindent megtesznek, hogy legalább a lakáson belül csökkenteni tudják a pollen koncentrációt és az allergén por mennyiségét. Erre a célra a legkülönbözőbb árú és tudású légtisztító készülékek kaphatók, de sokat tehetünk takarítási szokásaink, szellőztetési szokásaink átgondolásával is a cél érdekében. Kevesen gondolnak viszont arra, hogy a lakásukban amúgy is meglévő klímaberendezést is fel tudják használni a levegő tisztítására.
2014. okt. 8.2 perc olvasás


Légtisztítóval az allergia ellen (is)
Számtalan lehetőség létezik az allergia kezelésére, tüneteinek mérséklésére. Gyógyszerek, száj–orr-maszk, orrspray, szemcseppek stb. Mindenkinél más-más válik be. Ugyanakkor hazánkban is egyre jobban elterjedő alternatív módszernek is nevezhető légtisztító készülékek jelenthetnek megoldást sok allergiás sorstársunk életében.
2014. máj. 15.1 perc olvasás


Mobil légtisztítók
A körülöttünk lévő levegő hemzseg a látható és mikroszkopikus méretű szennyeződésektől. Ezek, egy bizonyos határérték felett káros hatással lehetnek szervezetünkre, de mindenképpen rontják közérzetünket. Zárt térben lehetőségünk van a levegő tisztítására, erre mutatunk be néhány lehetőséget. A szilárd, lebegő szennyeződés eltávolítására több eljárás is létezik. A száraz eljárások közé tartozik a szűrés és az ionizálás. Léteznek légmosók is, melyekben a nedves lemezekhez tapad
2013. dec. 5.3 perc olvasás


Vírusölő légtisztítók
<img src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/02/biofa_01.jpg" width="320" height="240" align="right" />A légsterilizáló használatával azt a hatást érezhetjük, mint amikor a dohányos leszokik a cigarettáról. Tiszta levegőt teremt a lakásban még a budapesti belváros szennyezett levegőjű környezetében is.
2010. márc. 31.2 perc olvasás
Víz és légtisztítás aktív szénnel
Aktíszenes szűrő készítése.
2009. ápr. 18.1 perc olvasás


Páramentesítés, légtisztítás
A háztartások 30-40%-ában gondot okoz a magas páratartalom, ami ártalmas hatással van a közérzetre, ill. az egészségi állapotra. Az asztmában szenvedő gyerekeknél légzési nehézségeket, fulladást idézhet elő, sőt még egészséges embereknél is asztmatikus tüneteket válthat ki. Megfigyelték, hogy frusztráció, szorongás, levertség, betegségtől való...
2008. máj. 1.3 perc olvasás
bottom of page
