Vaskapu cseréje

Öreg, de karbantartott családi ház tulajdonosa maga javítgatja, amióta megörökölte a szüleitől. Azóta sok mindent megtanult, ami nem vág a szakmájába, közben meg is szerette az ilyen jellegű hasznos időtöltést. A ház körül mindig akad tennivaló, különösen, ha az általános felújításra nem, csak részleteire jut pénz. Most például a kapu került terítékre.

A régi ugyanis olyan ingatag volt, mint amilyen egy szögacélból így-úgy összehegesztett jószág lehetett. A tartóoszlopa még állná a sarat, de a kapu maga bizony nem volt soha valami stabil szerkezet, amin az andráskeresztes erősítés sem változtatott sokat. Minden nyitásnál, csukásnál lengett, mint a trambulin, a viseltes kerítésfonat pedig csak jelképesen állta útját a kóbor ebeknek. Ha neki ugrottak volna, holtbiztosan megadta volna magát az erőszaktevőnek. Szóval új kapu kellene, csak ne lenne olyan drága, morfondírozott a tulaj, amint borús ábrázattal a lakatosmester vaskos árkalkulációját tanulmányozta. A szomszédja viszont jó ötletet adott neki.

Vedd meg az anyagot, én meg elkérem a haver hegesztő trafóját, és egy szombat délután „összeheftölöm” neked, ha méretre szabod a darabjait. Az ajánlat csábító volt, így el is ment egy vaskereskedésbe anyagmustrára, meg barátkozni az árakkal. A kerethez választása 60x60 mm-es zártszelvényű idomra esett, és 60 mm széles laposvasat szemelt ki a közbenső oszlopokhoz. Otthon azután vázlatokat készített. Az eredeti 1,5 m szélességet kissé túlzónak találta, ezért 1,2 m-re csökkentette, és az 1,6 m-es kapumagasságot is megkurtította 100 mm-rel. A kapu formája nem egy műremek, de egyszerűen kialakítható, és szilárdnak is mondható. Végső formáját azonban a szomszéd döntötte el, aki az egyenes felső zártszelvényű heveder helyett íveltre hajlított laposvasat ajánlott, ami felül légiesebben fogja majd össze a masszív ajtókeretet. A kapu végső méretét a közbenső oszlopok közé tervezett karikák mérete döntötte el. Ezeket vékonyabb laposvasból szándékoztak meghajlítani. Nem kellet belőlük sok, a kilenc gyűrűt majd csak kiszenvedik valahogyan. Az ajtó keretének darabjai 45 fokban ferdére vágva kerültek összeillesztésre, a felső heveder ívét pedig satuba fogva, fokozatosan hajlították meg. Előbb a laposvasnak a két végét fogták satuba, és hajlították meg a kezdő görbületet, majd a satu pofáit 20-30 mm-nyire kihajtva, ezek közé feszítve, adták meg a felső hevederidom ívét. Alakját egy nagyobb kartonra zsineges „rúdkörzővel” (azaz madzagra kötött ceruzával) megrajzolt körív alapján ellenőrizték. A gyűrűket is a satuba fogva, fokozatos apró hajlítgatásokkal formálták meg, és a végére már egész belejöttek. Az első „kísérleti darabot el is hajították, mert nem sikerült valami jól.

A kapu vázát ezt követően összehegesztették, szárait felül az íves vassal összefogatták, majd a közbenső oszlopokat egymás után méretre szabták, és a helyükre hegesztették. A súlyos kapu oszlopai közé a díszkarikákat három sorban, a középsőt egy oszlopközzel eltolva rögzítették. Ezek nemcsak díszítik a kaput, hanem a szilárdságát is jelentősen megnövelték. Helyére került a két készen vásárolt, felhegeszthető kapupánt is, sőt sikerült egy ideálisan keskeny kapuzárat is beszerezni, amihez csak a vázba kellett oldalról megfelelő méretű nyílást, valamint oldalról a kulcs és kilincs számára újabb nyílásokat készíteniük. A hegesztési varratok leköszörülése után már csak a kész kapu mázolása és felszerelése volt hátra. Ezzel azonban kissé meggyűlt a bajuk. A régi csőoszlopok ugyanis már nem voltak használhatók, ezért zsaluzott betonból készült került a helyükre, mégpedig 50 cm mélyen a föld alá nyúló alapokkal. A pántok szárait – a kapun levők alapján – egy lécre erősítve állították be. Az oszlopot műtégla burkolattal fedték be, majd tetejükre egy-egy beton járólap került fedőlapként, díszként pedig petúniával beültetett virágos tálakat helyeztek rá. A kapu így már nem csak a céljának felelt meg, de szemrevaló is volt, és nem is került sokba. Elkészítése elég nagy munka volt, de megérte.