Fakárosítók felszámolása

Évente legalább egyszer a fiatal fák törzsét és az idősebbek vastagabb ágait alaposan át kell nézni, hogy nincs-e rajta veszélyes fakárosító.

Ha mély járatú lyukat találunk, benne barna fűrészporszerű szemcsés ürüléket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a farágó pille lárvája károsítja a fánkat. Elpusztítására nyomjunk a járatba hegyes, de lágy huzalt addig, amíg el nem érjük vele a fában rágó hernyót. Majd nyomjunk a járatába benzines vattát, és a végén oltóviasszal zárjuk el a nyílást. A kéregmoly a csonthéjas gyümölcsű növényeket (őszibarackot, mandulát) károsítja. Hernyói a talajszint közeli gyökérnyaknál vagy az ágak alsó részein készítik járataikat. Kártételük helyén ürülékkel borított szövedékcsomók jelennek meg a kéregrész felületén, valamint mézgafolyás és szövetburjánzás is feltűnhet. Az ilyen módon károsító kéregmolytól alapos törzstisztogatással, valamint sebkezeléssel meg lehet szabadulni. Érdemes a fatörzseket és a vastagabb ágrészeket kaparóvassal, majd drótkefével alaposan átdörzsölni. Az almafaszitkár, más néven üvegszárnyú almafalepke az almatermésűek kártevője. Hernyója általában a törzs és a koronaképző ágak találkozásánál károsítja a fákat. Idősebb fákon a kéregcserepekben telepszenek meg a hernyók. A károsított részen rendszerint sebzéseket és felszín alatti járatokat találhatunk a sárga színű hernyóval

együtt. A fás részek felületén szövedék és kitüremkedés árulja el a kártevő jelenlétét. A hernyók a károsított helyeken telelnek át, ezek pedig olyan nedves falú sebek a fa törzsén, ahol a kéreg elhalását okozó gombák könnyen megtelepszenek. Itt be sem gyógyuló, rákos sebek keletkeznek, amelyek növekednek, és akadályozzák a tápanyagforgalmat, ami a fa pusztulásához vezet. Éppen ezért elengedhetetlen a gondos sebkezelés. A vértetű is az almafákat támadja meg. Szívószervét a fiatal vesszők héjába és a fatörzsön vagy ágakon lévő sebekbe szúrja tápanyagszerzése céljából. Ezeken a helyeken dudorodások keletkeznek, amelyből rákszerű betegség fejlődik ki, és a fa több évi senyvedés után elpusztul. Fertőzésüket a kis vattacsomókra emlékeztető fehér foltok jelzik. Az eredetileg szürkés színű kártevőt ugyanis ez a viaszos, fehér, vattaszerű bevonat takarja. Szétnyomásukkor pedig vérpirossá válnak, ebből ered a vértetű név. Télen a törzs és ágak mélyén, a sebhelyeken húzódnak meg, de átmenetileg felszíni gyökereken kisebb-nagyobb fehér színű telepekben is lehetnek. Pár év alatt az egész fát elboríthatják. Irtásuk kezdetben még egyszerű; tiszta vízzel vagy higított petróleummal meg kell tisztítani a vértetves sebek mindegyikét, majd be kell kenni valamilyen sebfedő anyaggal. Egy idő után meg kell vizsgálni a fákat, és ha ismét feltűnnének, akkor meg kell ismételni a kezelést.