top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Tűzijáték drónokkal
Az ELTE Biológiai Fizika tanszékének kutatói úttörők a drónrajok irányítási technológiájának fejlesztésében, amit állatrajok csoportos viselkedése inspirált. Több mint 10 éven keresztül vizsgálták azt, hogy az állatok miként kommunikálnak egymással, hogyan hoznak döntéseket, milyen hierarchia uralkodik csoportjaikban, és hogyan tudnak egyéni döntésekből egységes álláspontot kialakítani.
2022. aug. 26.1 perc olvasás


Drónok harca: nem játékszer
Először játéknak tűnt és ezt a funkcióját ma is őrzi. Kis méretű, könnyű és kis hatósugarú négy légcsavaros (rotoros) drónok pár ezer forintért is kaphatók, de ha az apuka is szívesen játszana a parányi repülővel, akkor már kamerás és virtuális szemüveggel vezérelhető változat is kapható valamivel többért. Ma azonban a drón sokkal több gyerekjátéknál, hiszen a mezőgazdaság, a szolgáltató és filmipar, az építőipar és az energetika, a katasztrófavédelem és a biztonságtechnika,
2020. szept. 10.5 perc olvasás


Biztonságos játékok és ruhaneműk
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) rendszeresen vizsgálja a 3 év alatti gyerekeknek szánt játékok és ruhaneműk biztonságát. A biztonsági követelmények ebben a termékkörben a legszigorúbbak, mert mindent, így a játékokat is a szájukba veszik, hiszen a környezetükben lévő tárgyakat elsődlegesen észleléssel, tapintással és ízleléssel „tanulják”. A nem megfelelő szilárdságú és kialakítású, vagy a nem megfelelő anyag-összetételű termékek viszont balesetet okozhatnak, illetve
2016. dec. 19.2 perc olvasás


Mágneses játékok
Mágneses játékokat vizsgáltak a múlt évben a szakemberek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriumában. Két termék forgalmazását kellett megtiltani, mert súlyos sérülést okozhatnak.
2016. ápr. 22.2 perc olvasás


Szép tetők egy, szép játékhoz
A brazíliai Labdarúgó Világbajnokság megkezdéséig 12 stadionnak kellett elkészülnie. A munka éjjel-nappal folyt, hogy ezt elérhessék. Az óriási stadionok közül ötöt Firestone UltraPly TPO lemezzel szigeteltek.
2014. júl. 11.4 perc olvasás


Luxusautó óvodásoknak
A magyar piacon valószínűleg nem számíthat nagy sikerre a Henes Broon elektromos gyermek luxusautó sorozata. Tulajdonképpen nem is javasoljuk az érdeklődő apukáknak, hogy ezeket a képeket megmutassák kiskorú gyermekeiknek. Csak a bajt hozza magára!
2014. márc. 21.1 perc olvasás


Játékváros
A kisgyerekek idejük javát játszva töltik el. A lányok babáznak, a fiúk többnyire autóznak. Jöhet bármilyen új, digitális játék, a pici fémautókat csak addig szoríthatják háttérbe, amíg meg nem unják a nyomkodós, füttyögõs csodamasinát. A kis fémautó bármelyik gyereket megbûvöli, a karácsonyi ajándékhalomban pedig mindig akad két-három új darab is. Az aprócska jármûvekhez kis gazdáik bármilyen terepet könnyen hozzáképzelnek, ám külön öröm, ha az autók méretéhez illõ néhány há
2013. máj. 3.4 perc olvasás
Lökhajtásos játékok
Porszívónk segítségével előállíthatjuk "lökhajtást", és már csak a játékokat kell hozzá elkészíteni. A labdahalászat a Vidám Parkból jól ismert ping-pong labda halászat. A körhinta egyszerű szerkezet, legfontosabb alkatrésze egy szorosan záródó vagy csavorzható fedelű fémdoboz. A szélmalom elkészítése már bonyolultabb, úgy működik, hogy a fúvókán áthaladó levegő megpörgeti a vízszintes helyen lévő szél-lapátokat, elkészítésében segítséget jelent a cikkben szereplő műszaki raj
2012. márc. 30.1 perc olvasás
Boxolók készítése az ezermester játékgyárában
A két boxoló fafigura hosszú farúddal mozgatható. Öklük akkor üt, ha a tolókát előre-hátra csúsztatjuk a rúd végén. A mulatságos versenynek az a figura lesz a győztese, amelyik olyan mesteri "knock-out"-ot ad, hogy a másiknak kiröppen a feje a levegőbe. A két versenyző szakasztott egyforma. Elkészítésükhöz a cikkben szereplő műszaki rajz nagy segítséget ad.
2012. márc. 7.1 perc olvasás
Mesterkedés facsapokkal
A fakötésekben használatos keményfacsapok felhasználása ötletes berendezési tárgyak készítésére.
2010. jún. 25.1 perc olvasás
Textil-ZOO
Különböző textil állatok, puha és kemény anyagból.
2010. febr. 12.1 perc olvasás
Homok-Játék
Kisgyermekek részére homokozóban alkalmazható fa játék elkészítése a rajz alapján.
2010. febr. 10.1 perc olvasás
Ejtőernyős verseny
Ejtőernyős játék készítése a rajzok alapján, melyben kis ejtőernyősök vetélkednek egymással. Selyemből készült parányi ejtőernyő, és erre szerelhető ejtőernyő pilóta elkészítése. Elkészült játékunk festése.
2010. febr. 10.1 perc olvasás
Az árnyjáték technikája
Bábcsoportok részére olcsón, házilag előállítható nagyhatású árnyjátékok képekkel illusztrálva.
2010. febr. 9.1 perc olvasás
Újtípusú játékvasút készen kapható alkatrészekből VI.
Vonóhorog összeszerelése és mozdonyszekrény elkészítésével foglalkozó rajzos leírás.
2010. jan. 26.1 perc olvasás
Újtípusú játékvasút készen kapható alkatrészekből
A februári számban elkezdett játékvasút készítésének folytatása.
2010. jan. 25.1 perc olvasás
Ijjászverseny a szobában
Szobai céllövő játék leírása,rajzokkal kiegészítve.
2009. júl. 3.1 perc olvasás
"Ennivaló" játékbábuk
A bábjátékokhoz szükséges bábuk zöldségekból, gyümölcsökből való elkészítéséhez ad tanácsokat a cikk.
2009. máj. 25.1 perc olvasás
bottom of page
