top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Haltorony, halkilátó
Kerti tavak látványos újdonsága a házilag is elkészíthető haltorony vagy halkilátó. Mint a képeken is látható, egy jól kezelt vizű, tiszta tóban felállítva egy ilyet, meghökkentő, érdekes perspektívából szemlélhetjük a halainkat.
2017. júl. 11.2 perc olvasás


Kert az akváriumban
Az akvakertészet, és egyik ága a holland akvárium nagyon szép és hasznos szobai dísz, amellett hogy alkotója igazi művész. Röviden ez egy olyan akvárium, ahol a növények a főszereplők, a halak és a többi elem benne fontos, nélkülözhetetlen, de csak statisztaszerepet töltenek be. A lényeg az egység.
2017. ápr. 27.2 perc olvasás
Néhány gondolat az akvarisztikáról
A lakásban az akvárium helyének kiválasztása a legfontosabb feladat. Alapszabály, hogy az akváriumot soha ne tegyük ablak elé. A sok fény, különösen, ha a nap is rásüt, hamar algaképződést indít el. Az akvárium állványa, vagy más berendezési tárgy feltétlenül stabil és sima felületű kell legyen, hiszen még egy kisebb akvárium is jelentős súlyt képvisel.
2014. szept. 3.1 perc olvasás


Az állattartás „új” szabályozása
Kísérletek bizonyítják, hogy azok az emberek, akik haszon- vagy hobbiállatot tartanak, jobb kedélyűek, és az állat miatt az életükben kialakuló rendszeresség is pozitív hatással van a mindennapjaikra. Korábban hazánkban az önkormányzatok helyi rendeletben szabályozhatták a településen az állattartást. A haszonállatok esetében ennek már vége. A Miami és a Saint Louis Egyetem szakértőinek kutatása szerint az állattartás nem csak a betegek és fogyatékossággal élők számára nyújth
2014. aug. 12.4 perc olvasás
Hőszabályzó Akváriumhoz
Kényelmet, biztonságot és megegtakarítást jelent az áramfogyasztásban, ha hőszabályozó berendezést alkalmazunk akváriumunkhoz. Házilag két megoldásban készíthető el. 100-150 Wattig jelfogós szerkezettel, vagy nagyobb, tetszés szerinti akár 1 kilowattos terhelésre kontaktoros megoldásban.
2012. jan. 17.1 perc olvasás


Édesvízi kontra tengeri akvárium
<img height="213" align="right" width="320" src="https://ezermester.hu/articles/images/2011/03/aqua_01.jpg" />Sok kezdő akvarista fejében megfordul a gondolat, hogy készít egy édesvízi akváriumot, amit majd később átalakít tengerivé. Nyílván úgy gondolják, hogy ez valami evolúciós folyamat, pedig szó sincs róla. Higgyék el, hogy a két rendszernek semmi köze sincs egymáshoz, az édesvízi nem a tengeri elődje. Ha valaki 10 éve akvarizál édesvízzel, és elkezd tengerizni, ugy...
2011. máj. 21.3 perc olvasás


Egyedi akvárium
<img src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/11/akvarium_03.jpg" width="220" height="314" align="right" />Sajnos a modern életvitel és városi élet nem teszi lehetővé, hogy hétköznapjainkat a természeti szépségek közelében töltsük. Éppen ezért az otthonunkban is igyekszünk különböző módon becsempészni a természet kis szeletét, legyen ez egy szobanövény vagy egy tájképet ábrázoló festmény. Viszont nem sok lehetőségünk van, ha szeretnénk egy igazi ökoszisztémát, egy é...
2011. jan. 12.4 perc olvasás


Akvaristáknak - A vízcsere
<img width="320" height="204" align="right" src="https://ezermester.hu/articles/images/2010/02/akvarium_01.jpg" />Az akváriumok karbantartásának talán a legfontosabb része a vízcsere. A mostani cikket az ügyfeleink által leggyakrabban feltett kérdésekre adott válaszokkal szerkesztettem, hogy minél gyakorlatiasabb oldaláról ismerjük meg ezt a műveletet.
2010. márc. 17.4 perc olvasás
Házilag is készíthetünk akvárium fűtőt
Akváriumok vízét melegen tartó fűtőtest elkészítésének részletes leírása.
2010. jan. 26.1 perc olvasás
A legegyszerűbb porlasztó
Spanyolnád darabjából készíthető levegőporlasztó akváriumba.
2010. jan. 19.1 perc olvasás
Szellőzőgép tökéletesítése
A februári számban leírtak alapján készült légsűrítő tökéletesítése rajzos illusztrációkkal.
2010. jan. 19.1 perc olvasás
Szellőzőgép akváriumba cipőkrémes dobozból
Az akváriumokba szükséges szellőztető berendezés készítésének részletes, illusztrált leírása.
2009. júl. 3.1 perc olvasás
Akvárium- öreg olajoskannából
Akvárium készítése megfelelő alakú és méretű fém kannákból.
2009. máj. 22.1 perc olvasás
Akvarista "szülőotthon"
Elevenszülő halak számára készíthető fiaztató kiakaításának fogásait ismertető leírás.
2009. máj. 20.1 perc olvasás
Önműködő akváriumfűtő berendezés
Melegvizet kedvelő halak tartására szolgáló akváriumok önszabályozott fűtésére szolgáló készülék elkészítésének illusztrált leírása.
2009. máj. 4.1 perc olvasás
Búvár az akváriumban, akvárium sarok
Akváriumba való búvár figura és sarok akvárium elkészítéséhez ad tanácsokat a leírás.
2009. ápr. 30.1 perc olvasás
Víztisztító akváriumhoz konzervdobozból
Az akváriumok vizének állandó szűrését elvégző egyszerű készülék illusztrált leírása. Működéséhez az 57/1. számban közölt légszellőztető is szükséges.
2009. ápr. 30.1 perc olvasás
Akváriumszellőztető - konzervdobozból
Az akvárium szellőztetésére szolgáló egyszerű szerkezet
2009. ápr. 27.1 perc olvasás
bottom of page
