Színtelen lakkok

A fából készült szerkezetek, tárgyak természetes szépsége megfelelő felületvédő bevonatok nélkül nem lenne hosszú életű. Ezt különféle összetételű festékekkel lehet csak hosszú távon biztosítani. Régi igazság, hogy a pigmentált festékek hatásosan védenek, de takarnak is. Így az egymástól jelentősen eltérő faanyagokat tartalmazó szerkezetekre kent színes festék a különbségeket eltünteti, a tárgyakat egységes hatásúvá teszi.

Az igényes faanyagokból, műgonddal készült tárgyak felületein viszont olyan bevonatokra van szükség, amelyek érvényre juttatják a különféle fafajták egyedi szépségét, sőt színtónusukat még hangsúlyosabbá teszik. E célra a színtelen lakkokat szokás használni. Bevonatuk ellenálló, selymesen vagy csillogóan fényes, kellemes tapintásúvá teszi az arra érdemes fatárgyakat. A színtelen lakkok általában alkid-, akril-, vagy poliuretán gyanta bázisúak. A nitrólakkok inkább ipari használatra valók, mert gyors száradásuk miatt nehézkes a felhordásuk. Nagyobb felületekre egyenletesen szinte csak szórással teríthetők fel, elpárolgó gőzei ellen intenzív elszívással kell védekezni. Kis dísztárgyaknál azonban gyors eredményt érhető el velük, erre a szórófejes, flakonos kiszerelésű színtelenlakkok is megfelelnek.

Oldószeres és vizes hígításúak is vannak

A lakkok általában ún. oldószeresek, de a vizes bázisú lakkok egyre jobban terjednek. Ezek is jó minőségű bevonatot adnak, a felhordásukhoz megfelelő konzisztencia beállításához pedig a csapvíz is megfelel. Ecseteléssel, hengereléssel és szórással is felhordhatók. A többi lakknál is érdemes a felhordás

módját szem előtt tartani, mert ez típusonként változhat. Ecsettel nehéz egyenletes és vékony réteget kialakítani. Lakkhengerrel a réteg egyenletes és vékony lesz, ám hengereléskor buborékok keletkeznek a felületen, amit finomszőrű oszlató ecsettel szálirányba húzva kell eltüntetni. Ezért fontos hogy a lakk terülése, kisimulása is kiváló legyen. A festékszórással csak nagy, egybefüggő sík felületeknél célszerű kísérletezni. Hátránya, hogy a festéket nehéz egyenletesen felvinni a felületekre, és a szóráskor képződő festékköd miatt sok anyag kárba vész. A réteg felülete ugyan simának fog tűnni, ám függőleges részeken - a szokásosnál jobban hígított lakk miatt - nő a megfolyás veszélye. Kellő gyakorlattal és többszöri átszórással viszont szép egyenletesen sima felületeket lehet elérni. A következő szempont, hogy külső-, vagy belső térben levő felületeket kívánunk lakkozni. Beltérben szükségtelen az UV állóság, ide inkább a jó kopásállóságú bútorlakkok a megfelelők. Bejárati ajtókhoz, ablakokhoz azonban kimondottan időjárásálló lakkot célszerű választani, mivel ezek külső részeit igen szélsőséges időjárási hatások érik. A fából készült kerti bútoroknál még a bevonat kopásállósága is fontos.

Megjelenés és tartósság

Az sem lényegtelen, hogy a lakk száradás után milyen fényességű, mivel összetételüktől függően matt-, selyem- és fényes bevonatot képeznek a tárgyakon. A selymes bevonatok kül- és beltérben is előnyösek lehetnek, a matt lakkokat inkább a belső terekben célszerű alkalmazni, és arra is számítanunk kell, hogy gyakori tisztításuk fokozatosan kifényesíti a kiálló felületeiket. A fényes és sima felületek mindenhol jól érvényesülnek, és a tisztításuk is könnyebb.

Az sem mindegy, hogy a lakkréteg bevonata az idők folyamán mennyire öregszik, azaz sárgul-e. Az alkid gyanta alapú olajlakkok eleve sárgás tónusúak, ami kiemeli és erősíti a faanyagok kellemesen meleg tónusát, viszont idővel fokozatosan sötétedik a bevonatuk, és a fényük is megtörik. Az akril és a poliuretán alapú lakkoknál ez alig vehető észre, bár ezek is érnek, frissen felkenve azonban csak a sötétebb árnyalatú fa részek tónusait teszi markánssá, a világosakat pedig alig sárgítják be. Ez a hatás természetesen fafajtól is függ. Külső térben csak UV- és időjárásálló és rugalmas filmet adó lakkok alkalmazhatók, és ezek általában eléggé elszínezik a natúr faanyagokat. A későbbi felújításoknál lemarással, vagy csak csiszolással lehet a régi lakkréteget eltávolítani. A kétkomponensű lakkoknak ez utóbbi a jellegzetességük. Azonos lakkal történő felújításukhoz azonban elég a felületi csiszolás is, viszont ezek háromszor olyan tartósak, kemények mint a többi bevonó anyag, és a mechanikai hatásokkal szemben is igen ellenállók. Ezeket szélsőséges körülményeknek kitett felületek bevonásánál célszerű használni, mint pl. faparkettáknál, vagy kishajók fa berendezési tárgyainak védőbevonataként. Speciálisan modifikált lakkokat célszerű használni hozzájuk. A lakk kiadóssága sem lényegtelen, mint ahogyan a száradási ideje, átvonhatósága sem. Ez ugyanis meghatározza a munka idejét. Zárt térben pl. az oldószeres lakkoknál állandó szellőztetés szükséges, mert a száradáskor elpárolgó oldószerek kimondottan irritáló, és bódító hatásúak. A vizes lakkok e tekintetben is előnyösek, mert viszonylag rövidebb a száradási idejük, és közben nem "termelnek" kellemetlen gőzöket.

A felület előkészítése

A leendő bevonat tartóssága és minősége alapvetően a felület előkészítésétől függ. Nyers felületeket bármilyen, a célnak megfelelően kiválasztott lakkal be lehet vonni. Alapozóként általában 10%-ban hígított lakkot kell egyenletesen a felületre felhordani. Egyes akidlakkokhoz alapozó rétegként félolajat is lehet használni, a felesleget vissza kell törölni. Fedő lakkozáshoz 2-3 vékony réteg szükséges, közbenső szálirányú csiszolás mindenkor ajánlatos, és a száradási időket pontosan be kell tartani. Igényesebb felületeket esetenként csiszoló-, majd polírozó pasztával koptathatjuk teljesen ecsetnyom-mentessé, és ezzel a bevonat fénye is csillogóvá válik.