Rózsaszaporítás nyáron
- 2008. máj. 1.
- 2 perc olvasás

A nemes rózsák többsége oltással szaporított, azaz egy strapabíró, igénytelen alanyra szemzéssel helyezik rá a nemest. Házilag legegyszerűbben dugványozással szaporíthatunk rózsákat, melyre a július, augusztus a legideálisabb időszak.
Leglényegesebb a hajtás kiválasztása. Olyan, körülbelül 20-30 centiméter hosszú, egészséges hajtást válasszunk ki szaporításra, amelyen ebben az évben már volt virág. A virág maradványát távolítsuk el, a hajtást pedig úgy vágjuk le a tőről, hogy az idősebb

vesszőből (amelyből eredt) is metszünk ki egy darabot. Ezt hívjuk kalapácsos dugványnak. A gyorsabb gyökeresedés érdekében érdemes a dugvány alját gyökereztető-hormonos porba mártanunk (indolvasav tartalmú), de ennek hiányában sem valószínű, hogy probléma lenne a növénnyel. A dugványt ültessük egy homokkal feltöltött cserépbe, az alsó leveleit távolítsuk el, a felsőbbeket pedig keresztben vágjuk félbe. Így lecsökkentjük a párolgási felületet, és a megmaradó levéldarabok nem fognak fonnyadni. A homokot felhasználás előtt vagy fertőtlenítsük sütőben, vagy áztassuk át gomba és baktériumölő szeres oldattal, hogy a rózsán ejtett sebzés ne fertőződhessen el. A cserepet pereméig süllyesszük be a talajba a kertnek egy félárnyékos részén. Borítsunk rá egy befőttesüveget, aminek a külsejét mésszel fröcsköljük be, árnyékolás gyanánt. Néhány hétnek el kell telni a begyökeresedésig, addig a homoknak nem szabad kiszáradnia. A befőttesüveget időnként levehetjük pár órára a növényről, vagy egy kaviccsal az alját megtámasztva gondoskodhatunk a szellőzésről, nehogy befülledjen a növény. A gyökeresedést az jelzi, amikor a rózsa új hajtást hoz. Ekkor már tápdús talajba ültethetjük , hiszen a homokban - mivel az tápanyagokat nem tartalmaz- csak rövid ideig "állomásozhat". Ha napos helyet találunk a kertben a gyökeres rózsadugványnak, akkor egy ideig árnyékoljuk, hogy fokozatosan szokjon hozzá a kinti körülményekhez. Ezzel a módszerrel nem csak díszrózsákat, hanem nagy termésű, húsos csipkebogyójú egyedeket is szaporíthatunk étkezési célra.



























