Belső lépcsők – tetőtér beépítéshez

Ha a lakást a tetőtér beépítésével kívánjuk bővíteni, akkor azzal is számolnunk kell, hogy a felső lakótérbe való feljutást többnyire az alatta levő lakásból kell biztosítani. A lépcsőház „folytatása” ugyanis nem mindig megoldható, legalábbis nem gazdaságosan. A különböző szintű lakótereket többnyire belső lépcsővel lehet összekötni. Ennek lehetséges megoldásaira már a tervezéskor gondolni kell, mert az épületen később már nehéz változtatni.

Arra, hogy milyen megoldású lépcső köti majd össze a két lakószintet, számtalan megoldás létezik. Ezt bizonyítják ismertetésünk képei, amelyeket a különféle beltéri lépcsőket kivitelező és tervező cégek képgalériájából válogattunk össze. Nem haszontalan azonban, ha néhány alapvető kritériumról a tulajdonosoknak is tudomása van, amelyeket az alábbiakban foglaltunk össze. Alapvető követelmény, hogy a lépcső járóvonalán a fokainak magassága és szélessége azonos legyen. A lépcsőfok magassága legfeljebb 20 cm lehet, ám a kényelmes lépcsőn járáshoz a 16,5 cm-es lépcsőmagasság az ideális. Ezzel legyen arányos a fokok szélessége is. A 34 cm-nél szélesebb lépcsőfokok botlásveszélyesek, a 23 cm-nél keskenyebbekről meg könnyen megcsúszhat a lábfejünk. Az adott határok között a kényelmes járást a közbenső méretekhez közelítő lépcsők adják. Nagyon meredek, létrához hasonló kivitelű, vagy ún. váltólépcsőt legfeljebb galériáknál, vagy hétvégi házakban célszerű kialakítani, s akkor is csak nagyon indokolt esetben, helyhiány miatt. Helykihasználásukat tekintve a keskeny és magas fokok a legrövidebb, ám egyben a legmeredekebb – ezért nehezen járható – lépcsőkart adják, ami alatt az összes fokot magában foglaló teljes lépcsőhossz értendő. A fokok hossza is lényeges, mivel a lépcsőn nemcsak járni kell, hanem időnként a terjedelmesebb berendezési tárgyakat is ezen a lépcsőn kell fel, vagy lejuttatni a különböző szintekre. Ezért a lépcsőkar szélessége legalább 80 cm legyen, ha pedig fordul, akkor célszerű min. 1 m hosszúságú fokokkal számolni. Ezen felül még egy szempontra ajánlatos figyelni, mégpedig a lépcsőkar feletti szabad belmagasságra, amely min. 2 m, de inkább 2,2 m legyen. Az alacsony belmagasság ugyanis a lépcső használatakor nyomasztó érzést kelt bennünk, mert a fejünket nem érezzük biztonságban. A tetőtérbe jutáshoz szükséges lépcsők helyét tehát már eleve a tervek elkészítésekor alapos megfontolások alapján a tervezővel együtt határozzuk meg, és ne becsüljük alá kényelmes használatának a fontosságát. A belső lépcsők helyigénye ugyan számos kivitelezési megoldással, a lépcsőkar megtörésével, pihenőkkel történő lépcsőfelosztással, az adott helyszín adottságaihoz igazítható, ám lényegében amit nyerünk a vámon, többnyire elveszítjük a réven. Általában csak a szükséges alapterület oldalviszonyait változtathatjuk meg, legalább is az ideálisnak tekinthető alapméretek megváltoztatása nélkül. Újabban egyre több helyen alkalmazzák az ún. húzott fokú lépcsőket. Ez annyit jelent, hogy az íves fordulókban a fokok szélességét az oldalfalig meghosszabbítják, ami egyszerűbb tartószerkezet kialakítását teszi lehetővé, s nem képződik a sarokban holt tér, viszont a lépcső ideális járó vonala ettől nem változik. A külső szélen így megnövekszik a forduló fokok szélessége, ami már esetenként itt nehezíti a járást. Választhatunk betonozott lépcsőkart, ami a kőműves munkákkal együtt készül el, és majd az egyéb szakipari munkák kivitelezésekor kerül rá az igényünk szerinti burkolat. Előnye, hogy nagyon masszív alapot ad, bármivel könnyen burkolható, viszont a betonalap kialakítása elég körülményes. Kivéve az előre gyártott csigalépcsőket, amelyek bármelyike a kellő helyszíni felmérést követően előre legyártatható, és a helyszínen rövid időn belül beépíthető. Az utólag beépített lépcsőket a rendelkezésre álló helyhez igazodva rendkívül változatos formában teljesen fa, vagy akár acél vázból, különféle burkolatokkal kombinálva lehet kialakítani. Az erre szakosodott cégek természetesen a tervezéstől a kivitelezésig, a beszerelést is beleértve mindent elvégeznek. A belső térben épített lépcsők általában oszloppal megerősítettek, vagy öntartó szerkezetűek. Ezek egyre gyakrabban alkalmazott fajtája a lánclépcső, amely egymásra erősített tömörfa-, acél-, vagy beton lépcsőfoktartókból fokozatosan, és szabadon választott íveléssel, vagy töréssel, egyéb tartóelem alkalmazása nélkül alakítható ki. Hasonló szerkezetű, általában központi oszlophoz rögzített és azonos szögállásnyival elforgatott foktartó konzolokból állítják össze a csigalépcsőket. Nem kimondottan helytakarékosak, viszont kétségkívül nagyon impozáns látványt nyújtanak. Inkább a külső széle mentén járható, mert az elkeskenyedő lépcsőfokokon már kényelmetlen a járás. Korlátját hárfás, azaz a mennyezetről alá függesztett, a lépcsők széléhez csatlakoztatott tartópálcákhoz erősítik. Nyitottabb jellegűek a csak hajlított fa, vagy fémrúd korláttal és a fokokra erősített pálcás kivitelű korláttal övezett csigalépcsők. Az íves lépcsők hasonlóak a csigalépcsőkhöz, ám ezeknél helyigényesebbek. Fokaik a belső ívhez közel is járhatók, mivel a fokok nem érnek az ív középpontjáig, így szélességük a belső oldalon is kielégítő méretű lehet. Általában öntartó kivitelben készülnek, elegáns íveltségüket követő fokaikat két – oldalról ívben hajlított – kísérő palló fogja össze öntartó lépcsőkarrá. Rendkívül impozáns szerkezetek, különösen, ha nagyobb terű helyiségben kapnak hangsúlyosan kiemelt helyet.