top of page
Összes cikk és rovat
Ezermester online


Hogyan készüljünk fel a fagyokra egy kiskertben?
Az őszi időszak nemcsak a betakarítás ideje, hanem a kertünk és eszközeink télre történő felkészítésének kezdete is. Ha szeretnénk, hogy növényeink átvészeljék a hideg hónapokat, és a kerti bútoraink is jó állapotban maradjanak tavaszra, akkor érdemes időben megtenni a szükséges lépéseket.
2025. dec. 20.3 perc olvasás


A raklap bútorok divatja töretlen
Mármint a tőlünk kissé nyugatabbra fekvő országokban. Ám a kezdeti kezeletlen konstrukciók helyett most már az igényesebb kivitel jellemzi az ilyen berendezési tárgyakat. Közben az élelmes vállalkozók is „ringbe szálltak” és nemcsak különféle terveket kínálnak megvalósításra, hanem kész padokat, asztalokat, bútorokat és egyéb paviloni eszközöket is kölcsönöznek, illetve kínálnak megvételre. Ennek hatására a raklapok kereskedelme is fellendült, és így egyre több lehetőség nyíl
2021. dec. 31.3 perc olvasás


Védekezés a téli csapadék ellen
Mennyire lesz csapadékos az idei téli? Nem tudni, viszont ajánlatos ellene védekezni. Ez már csak azért is fontos, mert könnyebb most elvégezni néhány feladatot, mint tavasszal a bosszankodni a téli időjárás okozta károkon. Ezt pedig még most is, egy derült napon, akár apránként is meg lehet csinálni, a gyorsan, hevenyészve bepakolt szerszámos kamrában, vagy a kerti bútorok és egyéb szabadban tárolt eszközök elrendezésével. Nem árt azt is megnézni, hogy milyen készen megvásár
2021. febr. 21.3 perc olvasás


Raklapok a kertben
A raklapokból saját kezűleg készített bútorok és egyéb használati tárgyak változatlanul nagyon kedveltek. Ám az is igaz, hogy nem árt az építésük előtt a feladatot alaposan átgondolni, mert ilyen bútorok készítésére vélhetően a kreatív ezermesterek vállalkoznak. Aki célirányosan gondolkodik, annak előbb a fatelepek szélezett fűrészáru kínálatát is ajánlatos megismernie, mert lehet, hogy ezek a faanyagok előnyösebben használhatók az adott célra, a költségük viszont semmivel se
2020. okt. 3.5 perc olvasás


Kerti bútorok téli védelme
Sokakkal előfordul, hogy a tavaszi-nyári időszakban megvásárolt bútorok téli tárolására nem gondolnak. Pedig, ha nem összecsukható az asztal, vagy nem leszedhetők az asztal lábai az asztallapról, akkor komoly gondot jelenthet az elrakásuk. A székek is jelentős helyet foglalnak el, ha nem rakhatók egymásba. Ilyenkor sajnos nincs más megoldás, mint kint kell hagynunk a szabadban, de védelmükről nem feledkezhetünk meg, szépek és tartósak csak akkor lesznek, ha megfelelően tárolj
2020. jan. 1.2 perc olvasás


Faanyagok felületi védelme
Bár a különféle műanyagoknak, vagy műanyaggal laminált felületű anyagoknak jelentős volt a térhódítása, újra jelentősebb szerepet kapnak a valódi fából készült használati eszközök. Ennek oka a fa megismételhetetlen egyedisége és könnyű megmunkálhatósága. A fatárgyak végső küllemüket és tartósságukat a felületi kikészítésük során kapják meg, az anyagok tartósítása azonban már a nyersanyag állapotukban történő kezelésükkel kezdődik.
2018. máj. 22.4 perc olvasás


Gabion sokféleképpen
A Gabion egy fémrácsból készült kosár, melyet kövekkel töltenek meg. Neve olasz eredetű, szó szerint fordítva „sánckas” – utalva egyik legelterjedtebb funkciójára, a rézsű, mederpart, sánc támasztására a kosárban – kasban – lévő kövekkel.
2017. szept. 7.1 perc olvasás


Erkélyek, balkonok lakberendezése
Egy lakásnak nemcsak az értékét növeli egy erkély, balkon vagy terasz, hanem a komfortját is. Sajnos sokan raktárnak használják, ami az utcáról nézve elég lehangoló látványt nyújt, de ez ellen mind a társasházak közössége, mind az önkormányzatok igyekeznek fellépni. Így szerencsére szinte divat lett hangulatos kuckóvá alakítani az erkélyeket.
2017. ápr. 7.2 perc olvasás


Kertrendezés
A tavasz és nyáreleje a kertrendezés ideális ideje. Ilyenkor jól átgondolva még egy kis területű kertből is csodát teremthetünk. Néhány új vagy átalakított berendezési tárggyal, úttal kiegészítve, és nem utolsó sorban a növényzet megfontolt kiválasztásával jelentősen javítható a rendelkezésre álló szabad terület összképe és komfortossága.
2016. júl. 5.3 perc olvasás


Mire jó egy régi, szuvas forrázóteknő?
Sváb forrázóteknő, örökség. Szuvas, elöregedett, kerülgetjük jó tizenöt éve. Disznót nem vágunk, eladni minek, mit kapok érte? Eltüzelni? Bűn lenne!
2015. nov. 18.2 perc olvasás


Kerti bútorok tisztítása, ápolása
A jó idő beköszöntével élvezet kiülni a kertbe egy kis napozásra. Ám ha a kerti bútorok még nem kellően tiszták, a jó időt érdemesebb ezek mielőbbi letisztításával, vagy esetleges kijavításukkal tölteni.
2015. aug. 24.4 perc olvasás




Raklapbútorok
A raklapok különféle terjedelmesebb rakományok gyors, targoncás mozgatására kialakított, teherbíró fa szerkezetek. Viszonylag olcsók és többnyire nyers, gyalulatlan faanyagból készülnek. Ez a kreatív gondolkodású emberek fantáziáját is megmozgatja, és a kész faszerkezetből több-kevesebb átalakítással különféle bútordarabokat állítanak össze. Ötletadóként most néhány igényesen kivitelezett darabot mutatunk be olvasóinknak.
2015. ápr. 21.3 perc olvasás


Vályogbútorok készítése
Vályogpad, csutkapad, szalmapad, fűtött pad. A felsorolás jelzi, hogy e praktikus, és olcsón elkészíthető kerti bútornak igazán még magyar neve sincs. Bár hazánkban a vályogtechnológia ilyen alkalmazása szinte ismeretlen, érdemes lenne minél többeknek kipróbálni ezt a bútorépítészeti módot.
2014. nov. 25.2 perc olvasás


Mielőtt elpakolnánk a kerti bútorokat
Szervezetünket is felkészítjük a télre vitaminok szedésével, legyünk ugyanilyen gondoskodóak a saját házunk táján is! Készüljön fel a télre a Nilfisk magasnyomású mosóival és tartozékaival!
2014. nov. 14.2 perc olvasás
Modern kerti pad
Családi házak, hétvégi házak, üdülők árnyas kertjeiben felállítható, fekvőhelynek, nyugszéknek, ülőalkalmatosságnak is átalakítható modern kerti pad elkészítése a rajzok alapján.
2010. febr. 23.1 perc olvasás
bottom of page
