Tetőterek tűzvédelme

A tetőtér egy kényes épületszerkezet, összetett tervezési feladatot jelent az építész számára, melynek során meg kell oldani a hővédelmet, a páravédelmet, a szellőzést, a légzárást, a zaj- és tűzvédelmet egyaránt. A tetőterek tűzvédelmével általában addig nem foglalkozunk, amíg ki nem gyullad a tető, és jelentős anyagi kár nem keletkezik, vagy emberélet nem kerül veszélybe. A tetőtér-beépítések nagy többsége akkor történik, amikor gyarapodik a család, vagy a gyerekeknek nagyobb helyre van szüksége, mindezzel együtt jár a fokozott tűzveszély is. A hagyományos magyar építési szokások szerint a tetőteret nem lakták. Ezzel párhuzamosan a ház, lakásra használt részeit olyan szerkezetek vették körül, melyek nem vagy nehezen éghetőek. Magyarországon a rendszerváltás óta folyamatosan emelkedtek az ingatlanárak, ezért nyugati példákat követve jelentőssé vált a padlásterek lakótérré való beépítése.

Tűzesetek kiváltó okai

A tetőtérben, tetőszerkezetben keletkezű tüzek két fő csoportba sorolhatóak. A külső tűzkeltő gyújtóforrások közé tartozik a villámcsapás, a szomszéd épületekről (vagy tárgyakról) történő tűzátterjedés, illetve a tetőre szerelt berendezések meghibásodása. Ennél gyakoribbak a belső tűzkeltő gyújtóforrások, ezek közül is a dohányzás, a gyertyahasználat, az elektromos fal- és padlófűtés. A tetőtér határoló szerkezetében is keletkezhet tűz, például az elektromos kábelek hibás csatlakozásainál, álmennyezetben, álpadlóban, kéménytestben.

Szilárd tüzelés esetén a berendezések füstgázának hőmérséklete elérheti a 300-600 °C-ot, így sokkal nagyobb kockázatot hordoz magában ez a fűtési mód, mint akár csak a gázfűtés. Ezt a kockázatot csökkenthetjük a megfelelő bélésű kémény kiválasztásával, de a kockázatot ezzel nem lehet megszüntetni. A magas hőmérséklet elérését kiválthatja az is, ha a fűtés során a kéményben lerakódott korom begyullad, és az így termelődött hő régi, vagy nem megfelelően karbantartott kémény esetében elszökik, és akár közvetlenül a héjazattal (pl. nádfedéssel) is érintkezhet.

Fa tartószerkezetek

A faanyagok égésekor jelentős hőmennyiség szabadul fel. A fa termikus bomlása már 100-105 °C hőmérsékleten megkezdődik, gyulladáspontja 250-350 °C között van. A tűz terjedésével a tűzben mérhető hőmérséklet az 1000 °C-ot is meghaladhatja, így a fa gyulladása elkerülhetetlen. Az égés során a tűznek kitett felületek elszenesednek, ami jó hőszigetelő képessége révén lassítja a belső fa részek felmelegedését és meggyulladását. A faanyagok keresztmetszetének belseje felé irányuló elszenesedését nevezzük beégésnek. Bár a faanyag keresztmetszete beég, de az el nem égett „maradó keresztmetszet” gyakran továbbra is képes a terhek hordására. A tetőszerkezet károsodását kétféleképpen csökkenthetjük, egyrészt éghetőség csökkentésével, másrészt a tűzállóság javításával. Az „éghető” anyag égéskésleltető szerekkel nem javítható „nem éghető” anyaggá, azonban, ha a tűzállósági határérték követelményértéket megfelelő burkolattal biztosítjuk - amely kedvezőbb éghetőségi főcsoportba tartozik (pl. „nem éghető”) - a körbeburkolt szerkezet a burkolat tűzállósági határértékén belül „nem éghető”-nek minősül.

A nedves faanyagok a beépítést követően rendszerint megrepednek. A berepedt keresztmetszet tűzzel érintkező felülete jóval nagyobb, mint a repedés nélkülié, így a beégési sebesség alapján számított tűzállósági határérték a töredékére csökkenhet. A rétegelt-ragasztott tartók viszont üzemben készülnek, állandó és ellenőrzött minőségben, az égéskésleltetésük is üzemi körülmények között készül, minőségük tehát megbízhatóbb.

Hőszigetelés

Tűzvédelmi szempontból a kőzetgyapot és az egyéb más alapanyagú hőszigetelő anyagok között az a legfőbb különbség, hogy a kőzetgyapot 1000 °C-ot meghaladó hőnek is ellenáll. Az üveggyapot ennél alacsonyabb hőmérsékleten (600 °C) elolvad. A műanyaghabok többségénél már 300 °C hőmérséklet alatt bekövetkezik a teljes tönkremenetel, égnek és/vagy elbomlanak. A kőzetgyapottal hőszigetelt szerkezetek hosszabb ideig képesek ellenállni a tűznek, mint más hőszigetelő anyaggal kialakított épületszerkezetek. Ennek eredményeként több idő áll rendelkezésre a személyek kimenekítésére az égő épületből, és a tűzoltóknak is több idő áll a rendelkezésükre a tűz eloltására, mielőtt az épület teljesen lángba borulna, majd összeomlana.

Az épülettüzek nagy részénél a vezető halálok nem az égés okozta sérülés, hanem a keletkezett füst miatti mérgezés, fulladás. A füst nem csak az épületben tartózkodók menekülését, a látást és a láthatóságot korlátozza, hanem jelentősen megnehezíti a mentés feltételeit. A maró füst nem csak az emberekre veszélyes, de az épületben található gépek, berendezések tönkremenetelét is okozhatja. A keletkező füst összetétele bonyolult, tartalmaz párát (gőzt), gázokat, lebegő részecskéket, mint a korom és a hamu. A valóságos tűz lefolyása nagyban függ az égés oxigénellátásától, valamint az éghető anyagok mennyiségétől.

Tűzjelző, előírások

A tetőtér tervezésénél szóba jöhet az automatikus tűzjelző rendszer kiépítése. Kialakításánál érdemes mérlegelni, hogy a be nem épített terek is kapjanak érzékelőket, főleg, ha azokban villamos vezetékek, elszívó-berendezések, füstgázelvezetők vannak. Mivel a tűzjelző elsődleges feladata a benntartózkodók korai figyelmeztetése, ezért általános esetben elegendő a rendszer megfelelően kialakított hangjelzőkkel való kiegészítése, de mentési nehézségek esetén javasolt a tűzoltósághoz való közvetlen bekötés is. Ha a lakóépületek tűzvédelmi előírásaival kapcsolatban kezdünk el kutatni, tucatnyi szabványra lelhetünk az anyagok tűzállóságától kezdve, a tűz terjedésén keresztül, a tűzvédelmi berendezések telepítéséig. Magyarországon az Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) előírásai az irányadóak, ezt érdemes tervezőnek és terveztetőnek is tanulmányoznia.

A cikk az Ezermester alábbi nyomtatott lapszámában érhető el: 2013/március.