top of page

Kiemelt tartalom

Szerkesztőségi

Kiadványaink

Kövess minket

  • Facebook
  • X
  • Pinterest
  • Instagram

A víz, ahol tud, ott elszivárog

19 perccel ezelőtt
4 perc olvasás

Egy rejtett csőrepedés jelentős vízveszteséget és magas vízszámlát okozhat. Mutatjuk, hogyan ellenőrizhető a vízóra, és milyen módszerekkel deríthető fel a szivárgás helye. Egy csőrepedés sokáig rejtve maradhat, ám idővel ez jelentős vízmennyiség elfolyását eredményezi, ami a vízdíjban is megmutatkozik. A csőrepedések helyének meghatározása néha egyszerű – például, ha látjuk hol vizesedik a fal -, máskor pedig nincs semmi nyoma. Összegyűjtöttünk pár hasznos módszert és ellenőrizni valót, hogy a csőrepedéseket időben ki lehessen szűrni, még a nagyobb költségek megjelenése előtt.

Közelkép egy rozsdás csőről, amelyből nagy nyomással víz spriccel ki; csillogó, világos háttér.

A hazai vízhálózat állapota

A helyzet siralmas! Magyarországon a víziközmű-hálózat jelentős része 40–60 éves, amivel elérte, sőt túllépte a tervezett élettartamát. A magyarországi ivóvízhálózat teljes hossza közel 95 ezer kilométer, amelyből 70 ezer kilométer a gerinchálózat, 25 ezer kilométer pedig bekötővezeték. A használatban lévő gerincvezetékek 40 százaléka azbeszt cementből készült, amit a 70-es és 80-as években telepítettek, és a koruknál fogva már cserélni kellene ezeket.

A hazai vízhálózat állapotáról sok cikk jelent meg az elmúlt időszakban, és a helyzet elég aggasztó. Egyes vélemények szerint a mostani tempóban mintegy 262 év alatt lehetne felújítani. A rendszer leromlott állapotban van, jelentős, 25%-os ivóvízveszteséggel üzemel, ami éves szinten 17 milliárdos anyagi kárt okoz az Állami Számvevőszék jelentése szerint, és rendszeresek a fennakadások a szolgáltatásban a szivárgások és csőtörések miatt. Ez a hálózati veszteség egy év alatt a Balaton medencéjének közel 9 százalékát töltené meg, míg a Velencei-tóét 3,5-szer. Egy egyensúlyban tartott hálózat esetén legalább 50 évente meg kellene újítani a csőszakaszokat – ez évi 2 százalékos felújítást jelent. Ezek az adatok a vízhálózat „állami” részére vonatkoznak, tehát a vízórák előtti szakaszokra, ám a vízórák utáni szakaszok is sok helyen elavultak, csak az itteni meghibásodásokból eredően elszivárgó vízmennyiséget már a fogyasztók, a családok pénztárcája bánja. Rossz hír, hogy az ezeknek a szakaszoknak csőrepedése miatt elfolyt vizet éppúgy ki kell fizetni, mint amit mi használtunk el.

A kényelemnek ára van

Nem biztos, hogy jó az átalánydíjas elszámolás. Sokan állítják be elszámolásukat átalánydíjasra, azaz megbecsülnek egy éves fogyasztást és havonta annak az egy hónapra eső részét fizetik átalánydíjként, majd egy évben egyszer óraleolvasáskor ezt lehet korrigálni. A módszer kényelmes, hiszen nem kell havonta-kéthavonta lemászni a vízaknába leolvasni az óraállást. Ám e kényelem veszélyes, hiszen így, ha valahol csőtörés van, és megtöbbszöröződik a fogyasztás, akkor az is rejtve marad. Sőt, mivel legtöbb helyen csatorna is van, a csatornadíjat a vízdíj alapján számolják (kivéve, ahol van külön öntözővízhez óra felszerelve). Ennek oka, hogy alapesetben amennyi víz bejön a háztartásba, azt kiszámlázzák vízdíjként, majd ugyanennyit csatornadíjként, hiszen jó esetben, ami bejött az kimegy. Ha csőtörésünk van, az a víz hiába nem kerül a csatornába, az elszámoláskor a csatornadíjat is emelni fogja, ha csak nem tudunk a szolgáltatóval megegyezni, hogy a csőtörésre tekintettel ne számoljon csatornadíjat is, hiszen az a vízmennyiség nem került a csatornába, hanem valahová elfolyt. Emiatt is hasznos legalább havonta ellenőrizni a fogyasztást, a vízóra állását, akkor is, ha nem diktálunk mérőállást, mert átalánydíjas elszámolásban vagyunk a szolgáltatóval.

Nyitott vízóra közelről, 00231 m³ állással, fehér fedéllel és piros számlálókkal.

A vízóra segíthet felismerni a rejtett szivárgást

A vízórára rápillantva érdemes megismerni annak a felépítését. A számok értelemszerűen az elhasznált vízköbmétert mutatják. A fekete kis fogaskerék akkor pörög, ha van vízmozgás az óránál. Ha csak kicsit és lassan mozog mindkét irányba, akkor az nyomáskülönbséget jelenthet, tehát ekkor nem biztos, hogy van fogyasztás. De ha egyik irányba többet megy, mint a másikba, akkor ott vízfogyasztást mér.

Van négy piros mutató is a vízórákon. A balszélső egy liter áthaladása alatt forog egy kört. A mellette levő 10 literenként tesz egy kört, a harmadik 100 literenként, a negyedik, azaz a jobb szélső 1000 literenként tesz egy kört.

Amennyiben meg akarjuk tudni, van-e valahol vízszivárgás a csőrendszerünkben, először zárjunk el minden fogyasztót. A mosógép se menjen. Ha mindent elzártunk, akkor nem kellene, hogy víz átmenjen a vízórán. Ha a fekete fogaskerék is áll, akkor biztosan nincs fogyasztás, de ha billeg, még lehet, hogy az sem jelent problémát. Ilyenkor fotózzuk le a vízórát, majd úgy, hogy nem nyitottunk meg a vízhálózati águnkon semmit 3 órán keresztül (sem a kerti csapot, de a WC-t sem húztuk le) a három óra elteltével újra fotózzuk le a vízórát, és nézzük meg, hogy áll a 4 piros mutató az első képhez képest. Ha minden változatlan, akkor jó, ha valamelyik mutató másképp áll, akkor volt vízfogyasztás akkor is, amikor nem kellett lennie. Az előző információk alapján meg tudjuk becsülni, hogy a három óra alatt mennyi víz folyt el a rendszerünkből, az egyes mutatók állása és jelentése alapján.

Az is jelzésértékű, ha a vízóra előtti csapot elzárjuk, majd úgy, hogy szintén nem fogyasztunk vizet, két-három óra múlva megnyitjuk. Ha csak picit mozdul el a fekete fogaskerék az még nem probléma, de ha pörög, vagy többször elfordul, az azt jelenti, hogy a vízrendszerben a vízóra ház felőli oldalán nyomáscsökkenés történt, és ez egyenlítődik ki az elzáró csap visszanyitásakor. Azaz az eltelt idő alatt valahol víz szivárgott ki a rendszerből, és azt pótolja most vissza a hálózatról, hiszen alapesetben a nyomás azonos.

Módszerek a csőrepedés helyének meghatározására

Amennyiben a vízmérő szerint csőrepedés van, de a helyét nem tudjuk meghatározni – mert például sehol nem látszik a falon vizesedés, akkor szakembert kell hívni a hiba helyének a meghatározása érdekében. Ez drága mulatság egy családi ház esetén körülbelül 100 000 Ft-ba kerül, és ez még csak a hiba helyének a meghatározása, a kijavítás nincs benne. Annyiban segíti a kijavítást, ha csak a hibás szakaszt akarjuk cseréltetni, de ha ez egész elavult, akkor jobban járunk a teljes felújítással, hiszen előbb-utóbb más szakaszok is meghibásodnak majd.

A csőrepedések felmérésére több módszert is alkalmaznak, amelyek technikai alapjai különbözőek. A leggyakrabban használt módszerek az akusztikus módszerek, amelyek a vízszivárgás által keltett hangot mérik, hiszen a nyomás alatt lévő csőből a repedésen keresztül kiáramló víz áramlása hangot kelt, ami a cső falán és a környező talajban is terjed. Az erre alkalmas mikrofonok – kézi szivárgásmérő geofonok - képesek ezt a hangot detektálni és felerősíteni. Lehet csőrepedést felderíteni nyomás-áramlás megfigyeléssel is, hiszen a szivárgás nyomásesést okoz a hálózatban.

Törött csőből víz ömlik egy sáros, kiásott gödörbe, kavicsos föld és sár között.

A földi radaros (GPR) eszköz nagyfrekvenciás rádióhullámokat bocsát ki a talajba. A radarhullámok visszaverődnek a talajban lévő különböző sűrűségű anyagokról, beleértve a csöveket, a köveket és a víz által átitatott talajt is. A szivárgás körüli víz által átitatott talaj a radar képen is kirajzolódik.

A gázdetekciós módszer során pedig a repedés helyének felmérésére egy inert gázt (pl. héliumot vagy nitrogén és hidrogén keveréket) injektálnak a kiürített csőbe. A gáz a repedésen keresztül kiszökik a talajba, és a felszínre jut, ezt észlelve lehet következtetni a szivárgás helyére.

A cikk az Ezermester nyomtatott lapszámában érhető el: 2025/TÉL

bottom of page