Önvezető BMW
- 2024. dec. 6.
- 1 perc olvasás
Elkészültek a debreceni BMW-gyárban a teljesen elektromos Neue Klasse X modell első, sorozatgyártáshoz közeli példányai. Az új SUV sorozatgyártása várhatóan a jövő év végén kezdődik majd meg.
A BMW most bejelentette, hogy az üzemben a legmodernebb önvezető technológiák segítségével, sofőr nélkül közlekedhetnek majd a legyártott kocsik.
Az Automated Driving In-Plant technológiát 2022 óta tesztelik a vállalat legnagyobb európai gyárában, Dingolfingben, ahol a megfelelő engedélyeztetést követően most élesben is elstartolt a projekt. Dingolfingben az 5-ös és 7-es sorozatú BMW-k közlekednek a gyáron belül sofőr nélkül, ezenkívül pedig a lipcsei üzemben készülő Mini Countrymanek és különböző BMW modellek is hasonló módon teszik meg az első útjukat, melynek hossza meghaladja az 1 kilométert.
A Lipcsében gyártott Minik és BMW-k mintegy 90 százaléka sofőr nélkül gurul majd a gyárban, és jövőre a regensburgi, illetve oxfordi üzemeket is felvértezik a különleges önvezető technológiával, azaz a kijelölt autós útvonal mentén kihelyezett szenzorok sorával működő rendszerrel.
forrás: infostart



























