Belső oldali falszigetelés

A belső oldali hőszigetelés kivitelezése csak akkor javasolt, ha a külső oldali hőszigetelés valamilyen okból nem megoldható (pl. műemlék épület, védett homlokzat, vagy talajjal érintkező falak). Ez a módszer jelentős kockázatokat rejt magában, elsősorban a páralecsapódás és penészesedés miatt. Összességében a belső oldali hőszigetelés kompromisszumos megoldás, amely megfelelő szakértelemmel és anyagokkal biztonságosan megvalósítható, de a külső oldali szigetelés mindig az ideális épületszerkezeti megoldás.

A belső oldali hőszigetelésekről általában meg kell jegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem az a céljuk, hogy egy jelentős vastagságú külső oldali hőszigetelést ugyanolyan tekintélyes vastagságú belső oldali hőszigeteléssel helyettesítsünk, és a rossz vagy gyenge hőszigetelő képességű külső falak U hőátbocsátási tényezőjét nagymértékben lecsökkentsük. Ha így gondolkodnánk, akkor a külső falat borzasztóan elszigetelnénk a belső, fűtött légtértől. Ebben az esetben a külső fal teljes keresztmetszetében átfagy, nyáron pedig teljes keresztmetszetében átmelegszik. Nagy lesz a fal nyári-téli hőmérsékletkülönbségéből eredő hőmozgás, valamint a nem megfelelő belső oldali párazáró réteg esetén télen a fal belső síkjában páralecsapódás, jegesedés következik be, ami tavasszal a belső felület vizesedését, penészesedését okozza. A belső oldali hőszigetelés célja valójában, hogy emelkedjen télen a homlokzati fal jelenleg alacsony belső felületi hőmérséklete, és kiküszöbölhető legyen az ebből adódó – elsősorban az éleknél, sarkoknál jelentkező penészesedés. A cél eléréséhez akár 3 cm vastag hőszigetelésű, hézagmentes párazárású, légzárású belső oldali hőszigetelési rendszer már alkalmas, amely a külső fal belső síkjáról befordul az oldalfalakra, a mennyezetre és a padlóra is.

Előnyök és hátrányok

A belső oldali szigetelés előnye, hogy nő a belső felületi hőmérséklet a homlokzati fal belső felületén, az éleknél és a sarkoknál is, ezért nincs páralecsapódás. Ennek eredményeként a helyiség télen gyorsabban felfűthető és javul a külső fal hőátbocsátási tényezője: U= 0,70-2,00 W/m2K esetén átlagosan 50-60 %-kal. Műemlék vagy speciális homlokzatú épületeknél gyakran ez az egyetlen módja a hőszigetelésnek. A munkálatok a lakás belsejében zajlanak, függetlenül az időjárástól vagy az évszaktól.

Hátrányok is vannak azonban sajnos. A helyiség télen gyorsabban kihűl, nyáron gyorsabban túlmelegszik. Télen a homlokzati fal belső felülete 0 °C alá kerülhet. A hőszigetelés a falazat hideg zónájába kerül, ami a fal szerkezetén belül vagy a szigetelés és a fal között a páralecsapódás (kondenzáció) veszélyét hordozza, ideális táptalajt biztosítva a penészgombáknak. A sarkokban, födém- és falcsatlakozásoknál, valamint az áthidalóknál hőhidak jöhetnek létre, ahol a hideg továbbra is beáramlik, növelve a penész kockázatát. A külső fal télen hidegebb marad, átfagyhat, ami hosszú távon károsíthatja a szerkezetet (például fagyáskárok). Természetesen a belső szigetelés csökkenti a helyiség hasznos alapterületét.

Belső oldali hőszigeteléshez csak olyan anyagokat szabad használni, amelyeket kifejezetten ilyen célra fejlesztettek ki, és amelyek kezelni tudják a nedvességet. Például a kalciumszilikát lemezek vagy bizonyos zártcellás XPS (extrudált polisztirol) lapok javasoltak. Ezek az anyagok általában nagy páraáteresztő képességgel vagy extrém párazáró tulajdonsággal rendelkeznek, minimalizálva a szerkezeti károkat. A páralecsapódás elkerülése érdekében a szigetelő rétegnek tökéletesen légtömörnek kell lennie, a hézagok és a hőhidak kialakulását maximálisan elkerülve. A belső hőszigetelés után a helyiségek megfelelő, rendszeres szellőztetése kiemelt fontosságú a belső páratartalom csökkentése érdekében.

A cikk az Ezermester nyomtatott lapszámában érhető el.