360 fokos VR-kamera a Google-tól
- 2017. máj. 30.
- 1 perc olvasás
A Google VR-platformja – a Jump – már korábban is létre tudta hozni a 360 fokos képet. Ehhez a GoProval közösen kifejlesztett 16 kamerás kamerarendszer – az Odyssey - képeit használta fel, és a háromdimenziós képet egy felhő alapú szoftver alkotta meg. Hosszadalmas manuális munkát már ez sem igényelt, a rendszer lényegében automatikusan működik.
A második generáció a most bemutatott Yi Halo, amelyet a Google a Xiaomi által támogatott kínai GoPro-rivális, a Yi Technology segítségével gyárt. A rendszer 17 darab 4K felbontású kamerából áll: 16 néz körbe, egy pedig felfelé. Ezek együtt, a Jump szoftveres segítségével 8K felbontású végeredményt képesek előállítani 30 fps (képkocka/másodperc) mellett, míg 60 fps-sel 5,8K felbontás érhető el.
A Yi Halo 17 ezer dolláros – egyelőre még meglehetősen borsos - áron kapható, de a profiknak készülő rendszer mellet bejelentettek egy amatőröknek szánt kamerát is, ez a Yi 360 VR. Ennek csak 5,7K a felbontása 30 fps mellett, viszont jóval olcsóbb is: 399 dollárba fog kerülni.
A cikk az Ezermester alábbi nyomtatott lapszámában érhető el: 2017/június.



























