Alternatív karácsonyfa
- 2024. dec. 10.
- 1 perc olvasás
Az elmúlt években nagyon nagy divatja lett a műfenyőknek. Ki-ki a saját környezetvédelmi elképzeléseire támaszkodva döntött amellett, hogy miatta ne vágják ki a fenyőfákat, majd 1-2 hét múlva hulladékként kidobja azt. Az is igaz, hogy a fenyőfákat direkt karácsonyfának nevelik, és az ünnepek után szervezetten begyűjtik, feldolgozzák. Ezen túlmenően a műfenyők elterjedésével pedig műanyaghulladékot termelünk, még akkor is, ha egy család akár 10 évig is használhatja az egyszer megvásárolt műfenyőjét. A legelkötelezettebb környezetvédők sokféle kreatív karácsonyfát is készíthetnek maguknak, az ünnep bensőséges hangulata úgysem csak a lakás díszítésén múlik.
Igazi különlegesség lesz
Azoknak is ajánljuk a képeket látható ötleteket, akik már az adventi időszakban egy kis barkácsolással szeretnének tevékenyen ráhangolódni az ünnepnapokra. Ezek a „karácsonyfák” a ház körül található anyagokból gyorsan elkészíthetők. Némelyik akár csak udvart díszíti majd, de olyanok is vannak közöttük, melyek egész évben a lakásban maradhatnak, és a díszeket lecserélve rajtuk polcként funkcionálnak.
Egy-egy kis üzlet tulajdonosa avval is feldobhatja a bolt hangulatát, ha már novemberben kitesz a pultra egy kis karácsonyfát, és feldíszíti a boltban kapható termékekből. A képen egy bútorfogantyúval színesített „karácsonyfát” látunk, de a víz-, gáz-, fűtésszerelő üzletben, barkácsboltban, rövidáruboltban, papírboltban, gazdaboltban stb. is fellelhető sok-sok olyan termék, ami méreténél fogva valahogyan rögzíthető a fákra. Nagyon érdekes volt olyan karácsonyfát látni, amire a kereskedők bilincseket, csavarokat, csőidomokat stb. rögzítettek, de érdekes lehet a színes radírral, ceruzahegyezővel, színes cipzárral, cérnatekerccsel vagy bármi mással – ami biztonságosan rögzíthető – díszített karácsonyfa is. És végül bármivel is tettük színessé a fánkat, egy elemmel vagy újratölthető akkuval működő Led szalaggal világítsuk meg.
A cikk az Ezermester alábbi nyomtatott lapszámában érhető el: 2024/TÉL.



























