Jó csak 24 mátyásba került alkatrészekkel együtt, tanulópénz volt, de én az elején úgy álltam hozzá, hogy ne csináltassuk meg, mert találtam egy jó, kb. 100 üzemórás Briggs motort, jó kompresszió, erős, első rántásra indul, nem füstöl még indításkor sem, csak az alsó szimeringet kellett volna cserélni, mert nagyon picit már nedvesedett ott, frissen cserélt olajjal. Fele ennyibe került volna, és most lenne egy normálisabb, átgondoltabb konstrukciójú motorral szerelt fűnyíró, de sajnos nem én döntöttem, mert a váz az továbbra is jó a felújítás óta. (kis hegesztés: lemezes ház és eső előnye
és festés, ja ezt mi csináltuk) Maga a motor amúgy új gyűrűket, légszűrőt, gyertyát, trafót, használt karburátort (a szaki adta, de a tűszelepnél a gumi gyűrű fordítva volt belerakva, ma vettem észre) kapott, bejáratva 9-szer 10 percig volt 1 órás szünetekkel. Sajnálom a motort, mert régen simán lenyírta a 2000nm-t évekig, havi szinten 1-2szer márciustól szeptember végéig. Most meg felújítva 5 üzemórát ment szépen, utána friss olajjal ingadozik, alapjáraton fullad, dadog, túlpörög, sőt tegnap majdnem eltörte a kezemet úgy visszarántott, ma már rángatja a házat is "önjár", pedig a kés nincs görbülve, ezzel járt 5 üzemórát, nem lett leszerelve mostanság. A benya hiba valszeg a szaki hibája volt, a karburátorban a tűszelep tömítése (fehér gyűrű) fordítva volt benne, egyik irányból beleragad hiába húzza le az úszó. Usa típusú karburátor benzin-levegő keverési arány állító csavar nélkül. Egyébként ez egy Szentkirály Rex tipúsú '98-as fűnyíró volt Tecumseh Vantage 35 motorral, ami még Stop, alapjárat és Start állású gázkarral van szerelve, de ez mindegy így már.
