Ezermester Fórum

Építés, építkezés, lakásfelújítás, belső munkák, fürdőszoba, konyha, WC.
3 hozzászólás Oldal: 1 / 1
Üdv,

egy belvárosi gangos társasházban lévő lakás felújításánál a meglévő padlóburkolatokat szeretnénk cserélni, az egyik helyiségben az eredeti csaphornyos parkettát greslapra, a másikban a szintén eredetinek tűnő kőburkolatot az előzőhöz hasonló burkolólapra. Részleges bontást nem végeztünk még, de a házban történt korábbi felújítások alapján arra számítunk, hogy a parketta alatt párnafákat találunk salaktöltéssel, a kő pedig valószínűleg misungban áll, salakfeltöltésű gerendázaton.

Két kőművessel beszéltem, egyikük a komplett aljzat cseréjét javasolta, azaz a födémsíkig elbontunk mindent, és egy komplett új aljzatot kivitelezünk kb. 20 cm szerkezetvastagsággal, aképp, hogy a salakkitöltés helyére könnyűbetont dolgozunk be, erre kerülne a lépéshanggátló réteg (kőzetgyapot lemez), majd az esztrich. Ez a verzió ugye irgalmatlan kosszal, porral, technológiai időkkel és nem utolsósorban jelentős költséggel járna. A másik javaslat szerint a régi salakfeltöltés alapvetően a helyén maradna, annyi kerülne csak kihordásra belőle, hogy a jelenlegi padlószintre érjünk vissza a most beépítendő rétegekkel (lépéshang gátló, esztrich, hidegburkolat).

Laikusként próbáltam utánajárni a kérdés hátterének, találkoztam közben olyan iránymutatással, hogy esztrichet szilárd, egyenletes felületű, teherhordó rétegre célszerű/szabad tenni és hát a homokos salak keverék ezt kevéssé látszik teljesíteni, pedig szívesen hagynám magam meggyőzni arról, hogy a könnyebbik út is járható lehet.

Ha valakinek van tapasztalata ilyen munkák kapcsán, megköszönném, ha meg tudná osztani velem ezt. Üdvözlettel
Szerintem járható az egyszerűbb megoldás is. A salakfeltöltés ennyi idő után annyira betömörödik, hogy stabil alapot képez. A szintezésnél - anyagkivételnél - arra kell vigyázni, hogy ne legyen felbolygatva a betömörödött salakréteg. Ezt a tömörödött réteget kell teljesen egyenesre és vízszintesre eldolgozni, esetleg újra tömöríteni, ha nagyon megbolydult a munkálatok során. Ez megfelelően stabil alapot képez a lépéshanggátló lemeznek, majd a felettes rétegeknek.

Kis segítség:
http://www.austrotherm.hu/upload/letoltesek/prospektusok/lepeshang_szigeteles_AT-L2.pdf
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=10&ved=0CFQQFjAJ&url=http%3A%2F%2Fpress.n1.hu%2Fdoc%2F2000_2004%2Flepeshangszigeteles.doc&ei=f-2hUpO4LIGAyAP2jIGQCA&usg=AFQjCNH1EfNVqG3ppHBkDbMsaESEkIfixw&bvm=bv.57752919,d.bGQ
Sziasztok, salakfeltoltesre szeretnek usztatott padloszerkezetet, majd erre laminalt padlot. Ket lerdesem lenne
1. Talaltam javasolt retegrendet, de az egyes anyagvastagsagokra nem volt konkret javaslat. Megtennetek, hogy mogejuk irjatok, melyikhez MINIMUM mennyit javasoltok:
- geotextil - vastagsag adott
- lepesallo hanggatlo szigeteles - ... mm
- alatet lemezek keresztbe a parnafak ala - ... mm
- parnafak - ... mm
- OSB - ... mm
2. A parnafak kozti tavolsag - ... mm
3 hozzászólás Oldal: 1 / 1

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 58 vendég