Ezermester Fórum

Kerti munkák, virágok, növények, öntözés, kútfúrás, kertépítés, medence
11 hozzászólás Oldal: 1 / 1
Sziasztok!

Lehet, hogy a témát elég vadnak találjátok, ill. már elvből hülyeségnek. Van egy nem túl nagy kertem, de arra éppen elég, hogy fél-egy óra alatt lenyírjam rajta a füvet, kiéljem a kertészkedési vágyaimat, legyen rajta kocsibeálló, néhány fa, bokor, tuja, virág, sufni szóval számomra ideális méretű (ja és mindez Budapest központjától 5 km-re).
De a sok előny mellett a méretéből adódóan van egy hátránya is, méghogy hangok nem csak az ég felé, hanem a szomszédaim felé és felől is terjednek. Főleg szeretném a magam által keltett zajoktól megkímélni a szomszédaimat, meg jól eszeparálni magam mindenkitől, kialakítva a saját kis szuverén világomat.
Éppen ezért a meglévő drótkerítés lecserélésén gondolkodom, hogy egy kicsit jobban fogja a hangokat. A normál beszéd nem hallatszik át, de ha kiabálok, hogy hozza már ki valaki a kalapácsot a sufniból, azt már hallja a szomszéd is, ami számomra kellemetlen. Gondolom vannak kiskert tulajdonosok hasonló problémával.
Arra gondoltam, hogy két és fél méter vagy kicsit alacsonyabb téglafallal körbeveszem magam. Aztán azon is gondolkodtam, hogy nem tégából, hanem zárszelvényből és lambériából alakítom ki ugyanezt. Szerintetek melyik a jobb megoldás, melyik szigeteli jobban a hangokat Ill. ha van mégjobb azt is szívesen fogadom. Aztért ne az autópálya hangszigetelő falakra gondoljunk, azoknak amúgy is más a funkciójuk, meg az akusztikájuk. Bár egy kis üveggyapot jól fogja a hangot ismereteim szerint.

Nos?
Kár pedig éppen arra gondoltam (autópályák melletti falakra), annál jobban nem szigetel semmi hangot csak a méter vastag betonbunker.
Kerttulajdonos vagyok én is, és én is szenvedek néha a szomszédok zajaitól, illetve én is keltem, nem lehet kikerülni. Szerintem itt fontosabb az élni és élni hagyni elv, mint körülbástyázni magát.
Node nézzük: minél vastagabb, magasabb illetve nagyobb a tömege a falnak, annál jobban csillapítja a hangot. Viszont semmivel sem fogja tudni teljesen kiszűrni, mert a hang sajnos nem olyan jól nevelt, hogy az elé állított akadálynál megálljon, hanem visszaverődik és terjed minden felé. Az autópályák mellé épített betonfal nehéz, masszív, jól lefogja a terjedő hangot, de nem szünteti meg csak csillapítja. Ebből kiindulva magánemberként a téglafallal tudná a leghatásosabban csillapítani a szomszédok felől jövő ill. a felé menő hangokat. Viszont alapozni kell, téglát rakni és ha szépet is akar akkor a távolról sem olcsó klinkertéglából lenne szép. Erre még egy kis esőfogó tetőt is kell építeni, ne porladjon el a tégla néhány keményebb tél után. Anyagilag megérné??
Sokan használják a barkácsáruházakban kapható lapos fa szalagból "font" elválasztó táblákat, ami az átlátás problémáját is megoldja.
Előnye: egy egyszerűbb alapra is telepíthető és szépen is néz ki távolról.
Hátránya: rettentő silány minőségű néha, már az áruházban is esik szét. Vékony, hanggátlásra kevéssé alkalmas, pár év múlva kezelés ellenére is a vékonysága miatt elkezd szétesni és mindezek mellett szerintem aránytalanul drága.
A lambériás megoldás szép is lehet, jó is lehet, de arra mindenképpen figyeljen, hogy itt is csak a vastagabb lambéria, hajópadló lesz kellően tartós és hanggátló. Nagyon szép dolgokat lehet belőle kihozni, de ez is eléggé drága mulatság.
Sokat gondolkodtam én is ezen, mert nekem is van egy szomszédom, akit meg idióta kutyáit már nem szeretnék hallgatni, de a beruházási költségei eddig mindig visszafogtak.
A hullámpala kerítéssel nem szeretnék foglalkozni, ez olyan csúnya, hogy még gondolatban sem tudom elviselni.
Láttam olyan öntött betonelem kerítéseket is, amelyeknek rakott tégla kinézete van, az elemeket csak be kell csúsztatni a tartóoszlopok közé, hasonlóan az autópályák mentén felállított falakhoz. Árát nem tudom, csak kerítést láttam belőle, de ez sem az olcsó kategóriában lehet.
Üveggyapotos töltést ilyenre nem ajánlok, mivel nem zárt teret készít, a hanggátló tulajdonságai nem érvényesülnek megfelelően, valamint a gyapotot védeni kell a vizesedéstől, párásodástól, sokkal több meló, mint amennyit érne.
Gondolatkeltőnek ennyit tudok mondani, Jmedvegy kolléga vélhetően gyönyörű ábrákkal konkrétabb megoldásokat fog prezentálni.
Üdv!

Érdekes egy probléma, mivel elég sok helyen megfordulok, látok ilyet is, olyat is. De ne szaladjunk rögtön a dolgok közepébe. Nem vagyok egy aukisztikai szakember, ezért a józan paraszti tapasztalatra kívánok hagyatkozni, a szakemberek majd kijavítják a "szakmai" tévedéseimet.
A hang általánosan egyenesen terjed, így a forgalamasabb utak melletti hanggátló falak kialakításukkal - hasonlóan a hangstúdiók falaihoz - igyekeznek a zajforrás felől érkező hangot több irányba elveretni, eközben anyagukból adódóan csillapítani, elnyelni is egy részét, vagy olyan irányba terelni, hogy az lakókörnyezetre ne gyakoroljon hatást.
Ebből a szempontból sokkal ereményesebb egy valamilyen megtört forma, mint egy sík. Találkoztam olyannal megoldással, hogy a telek oldal mentén egy adott távolságra onduline táblákat szereltek fel kb 30 cm magasságban kezdődően egy faoszlopok alkotta keretre, ami - a tulaj elmondása szerint - teljesen hatásos, sem őt, sem ő nem hallatszik át a szomszédból, és ha a szomszéddal mégis valmiért szót kíván váltani, akkor csak átmegy a túloldalra, és átszól a szomszédba. Elválaszt, de mégsem elszigetel.
Van olyan megoldás is, ahol a kert egy bizonyos részét örökzöld sövénnyel futtatják körbe, és oda egy szanetlit, vagy más hasonló fedett megoldást tesznek, ami valóban egy meghitt sarokká válhat. Aztán - mert a z emberfia nem élhet villany nélkül - felszereltetnek mindenféle konnektort, meg stb-t, hogy a hifi kicipelve táncos zenés szórakoztató központtá alakítsák ezt. Szíve rajta.
Ha már tégla, jártam már olyan helyen is, ami leginkább börtönre hasonlított. 2 m magas vasbeton kerítés körbe - zsalukőből - belül meg amit el lehet követni egy kertbe, az benne volt. Igazat megvallva, örültem, mikor kiléptem a kapun.
Viszont találkoztam egy nekem is tetszetős megoldással, amikor a most divatos porotherm téglát mondhatni élére rakva tették le, belső lyukjaival hangátlő falat alkotva így egy gyakorlatilag csak szemből átlátható, viszont a fal mellett állva sem áthallható falat kaptak. Ez speciel az egyik szomszéd miatt készült, aki szerette kissé hangosan élni az életét. Viszont ennek rendesen alá kell alapozni, pici lábazat, vízszigetelni, tetetejét az előzőek szerint legalább egy sor cseréppel fedve, mégha habarcsba is van ágyazva is, célszerű kialakítani. Ez viszont ár, anyag és nem kevés munkaidő ráfordítás. És nem lehet girbe-gurba, tehát igazán szépen csak szakmunkás tudja megcsinálni, kalákában, főleg hosszan, nem hiszem. Aki nem csinálta, annak még zsinár mentén is egy rémálom. Itt igazít, ott javít, itt kicsit kicsal....
Ezeket elsősorban azért írtam, konkrét tanács helyett, hogy bármely itt vázolt, vagy éppen nem említett megoldást is választódik ki, az a további életünkre is hatással van.
Hogy saját példával is szolgáljak:
Nekem minden szomszédom felé drótkerítésem van. Van ahol már több kiskaput is be kellene rakni, mert akkor nem kellene kimenni a házból az utcára, hanem közvetlen át lehetne járni egymáshoz. Van olyan, aki bulikat szervezz, viszont minden alkalom előtt átjön szólni, hogy elnézést, de ez meg ez van... Bár a kertünk jó 100m hosszú, viszont gyerekeimet sem arra nevelem, hogy a tereszról kiabálva tájékoztassák a fél utcát, hogy elkészült és konkrétan milyen ebéddel vár hites oldalbordám a asztalnál.
És végül, a tartósság. Az anyag megválasztásánál az alacsony költség mellett arra is számolni kell, hogy ezt idővel karbantartani, ápolni kell. Az esőnek,időjárásnak kitett faanyag - eltekintve néhány extrém védelemtől - az alkalmazott festéktől, védőanyagtól függően, 3-5 év alatt újra kell csiszolni, javítani, mázolni, stb. ami 2m magasságban és 10 m hosszban is pusztán 40 m2 felület+ha még ez tagolt is, akkor ez több. Tessék számolni a festék igényt, mondjuk 2 rétegben...
Akkor már inkább valami önmagában is tartós, így eshet a választás pl téglára. Az olcsóság oltárán bontott anyagot felhasználva, a kész részeket lecsiszolva, lenolajjal átkenve szemnek is tetszetős eredmény készülhet. Figyelembevéve a fenntieket (kialakítás, költség).
Az élősövény lehetne a legolcsóbb, vagy éppen egy oszlopos tuja sor, viszont ezek is állandó gondozást igényelnek, arról nem is beszélve, egy "véletlen" glialkás permetezés a szomszédban az egész sor halálát okozhatja. Erre is van példa, sajnos. Mert ilyenek vagyunk.
És arra is gondolni kell, főleg hozzánk északi irányban lévő szomszédoknál - ha van ilyen, a mi északi oldalon készített kerítésünk neki éppen délre esik, esetenként beárnyékolja a kertjének, udvarának egy részét, tehát csak az ő tudtával és beleegyezésével fogjunk bele bármibe is, mert ellenkező esetben tyúkperek és állandó veszekedés lesz osztályrészünk saját édenünkbe is.

Bocsánat, ha kissé hosszúra sikeredett. Emiatt képek most nem készültek. :(
A konkrét kialakításokat a következő órán vesszük. :D :D :D
További szép napot!
Az igazi férfiak fával dolgoznak...
Igen a hang egyenes irányban terjed, mindaddig, amíg valamibe bele nem ütközik és vissza nem verődik. Sajnálom, de nem tudom elhinni, hogy egy viszonylag vékony, kis tömegű Onduline hullámlemez mögött nem lehet hallani a szomszédot. (ezzel az erővel a kőzetgyapottal szigetelt hullámpala borítású tetőteremben csendnek kéne honolni, de sajnos nem így van) Bizonyára csökkenti a hangot azzal is, hogy több irányba megtörve a hang útját szétszórja, de kis tömege miatt átveszi a rezgéseket és halkabban, de továbbítja a másik oldalra is. Ezen kívül a kerítés fölött is tud terjedni a hang és az is téves elgondolás, hogy ezt már nem halljuk, mert valahonnan vissza fog verődni egy sűrűn beépített helyen. Egy egész egyszerű példa, ha a házad zajforrással ellentétes oldalára mész, ott is hallod a szomszéd zajongását, maximum már elviselhető mértékben, vagy szerencsés esetben alig. És egy komplett ház jobb hanggátló, mint egy kerítés. Itt ugyan lehet vitatkozni, hogy a kerítés vagy hanggátló fal folyamatos, ezért jobban csillapítja a hangot, viszont alacsonyabb mint egy ház. Sajna ez is gyakorlati tapasztalat, én sem tudom időnként használni a hátsó kertet a mögöttes szomszéd zajongása vagy zenehallgatása miatt. Ilyenkor a ház ellentétes oldalán lévő teraszon üldögélve - melynek mindkét oldalán van még egy kiugró fal -, már egészen emberi a nyugalom.
Ugyanígy gyakorlati tapasztalat, hogy még a sűrű sövénysor sem kellően hanggátló, ez főleg az átlátást akadályozza meg. Az egyik szomszédommal közös kerítés mindkét oldalán sövénysor van, mégis kiválóan hallom a viszonylag csendesre állított rádiót, vagy a beszélgetésüket, pedig köztünk még egy teleknyi széles terület is van.
Az oldalára fordított Porotherm tégla érdekes megoldás lehet, bár a lyukakon a hang is át tud menni, de a sok törés és visszaverődés jó hanggátlást eredményezhet. Ezt megnézném - meghallgatnám - élőben is, sajna még nem találkoztam ilyen megoldással.
Az autópályák melletti zajvédőfal egyrészt a tömegével, másrészt a felületi egyenetlenségével töri meg és csillapítja a hangot, de sajna itt is csak csillapításról van szó, senki ne higgye, hogy mögötte csend honol.
Ezt nem kötözködésből írom - mielőtt Jmedvegy kolléga úgy érezné -, de nincs tökéletes megoldás, nem lehet elbújni a külvilág zajai elől csak csökkenteni, a megoldásoktól függően jól, vagy kevésbé. Ez persze néha éppen a megfelelő eredményt hozhatja. Mindenkinek más a zajtűrősének határa, néha elég pár decibel csökkentés már az elviselhető értékre csökkentheti a környezetünkből érkező hangot.
szép napot mindenkinek! olyan problémám lenne hogy barkácsolgatni szoktam a kis műhelyemben és a szomszéd /kipihent nyugdíjas / már szóvátette hogy hangos a flex ! nem sokat zúgok és nem is mondanám rendszeresnek de a vita elkerülése érdekében szeretnék tanácsot kérni hogy segítene e hogyha a jelenlegi léckerítésemet lindab lemezre cserélném ez a trapéz lemez felfogna e némi hangot vagy inkább felerősítené ? ezen legalább nem látna be sem és nem nézné mit csinálok mihelyst kilépek az ajtón ! ha valaki tudna tanácsot adni azt megköszönném . további szép napot
Üdv
Ha tényleg csak nappal barkácsolgatsz (magadnak) akkor szerintem bekaphatja. Ha ettől többről van szó akkor jobb óvatosnak lenned. Persze ezek a kipihentek arra is majd találnak ki valamit ami nem tetszik majd. Talán először egy nádszövetet kellene feltenni ami nem a világ pénze tesztelni a reakciókat, vagy akár megkérdezni hogy mit javasol miből építsd meg. Ha nagyon idióta akkor 3 méterig mehet a téglafal felfelé bármiféle engedély nélkül ha nem utcafront (azért nem ért tájékozódni az önkoriban) aztán gyönyörködhet benne.
Üdv!
A barkácsolást nem tiltja semmi a csendes időszakokon kívül, ha tényleg magadnak csinálod, és nincs bevételed belőle. Viszont vannak íratlan szabályok, nem illik ezt túlzottan kihasználni a szomszéd kárára, főleg hétvégén a délutáni pihenőidőt illik békén hagyni. Ennek ellenére kellemetlenkedhet az önkanyarnál panasszal élve, ezért érdemes lenne beszélni vele. Neked muszáj a ház körüli dolgokat megcsinálni, de tisztelettel leszel a pihenőidejére. Mondjuk tényleg nem kellemes órákon át a flexet hallgatni.
Jobb az elején megbeszélni, mint feljelentéseket fogalmazni pro és kontra.
A hanggátláshoz a Lindab lemez nem sokat ér, kicsi tömegénél fogva kicsi a hanggátlása, csak a semminél több. Inkább egy vastagabb hézag nélküli fa kerítés a műhely és a szomszéd közé, vagy amit Lalibátyó ajánlott, a téglakerítés. Ez lehet beton zsaluzó elemekből is bár elég lehangoló látvány. Sokan hullámpalát használnak erre, ami jobb hanggátló, mint a vékony Lindab lemez, igaz rondább is.
Akármit is készítesz csak csillapítani tudod a direkt hangsugárzást, hallani mindig fogja a flexedet, csak nem annyira direktben. A hang visszaverődik mindenfelé, így is eljut a kedvenc szomszédodig. Viszont te megtettél mindent a zaj csillapítására amit lehetett, nem kötekedhet tovább mindaddig, amíg nem folyamatosan flexelsz.
szép napot ! tégla kerítésre nincs pénzem a deszka kerítésen már gondolkodtam csak nem akarnám kenegetni évente a ruszki pala pedig szerintem nehéz lenne bár a legtöbb ajánlatot erre kaptam csak ha fúj a szél lehet hogy kimozgatná az oszlopokat azt meg letojom hogy nem a legszebb látvány a szomszéd sem szép a lindab lett volna a legegyszerűbb a válaszokat köszönöm
Üdv!
Az ötletadók sorába én is beszállnék a saját kivitelezésű hang és kép "szigetelési" megoldásommal.
Mindenek előtt megjegyzem, hogy teljes hangszigetelést a szabadtérben nem lehet elérni, legfeljebb tompítani azokat. Egy működésben levő flexnek pedig a sajátságos géphangja, még egy zárt műhelyből is kihallatszik. Na és, amennyiben a szomszéd rá van kattanva, akkor még akkor is hallani véli amikor nem is dolgozik az.
Nos az én megoldásom a szomszédságból jövő és a tőlem felé terjedő hangok csökkentése végett:
Zajfogó.jpg
Zajfogó.jpg (214.84 KiB) Megtekintve 19646 alkalommal.

- a telekhatáron 250cm-ént állítottam le acél oszlopokat
- ezekre két sorban vízszintesen futó Bramac tetőléceket rögzítettem
- ezekre a lécekre végig szegeltem a leszabott takaróponyvát ( OBI, Bauauss-ban kapható különböző méretekben, sötétzöld pár ezer forint)
- ezt azután végig beborítottam 200cm magasságban nádszövettel, amit úgy rögzítettem, hogy szintén Bramac lécet használva, az ellenkező oldalon felrögzített léccel takarásban, azokhoz odacsavaroztam. ( Nádszövetet a BP.-i Méta utcában az áruházi árak harmadáért lehet megvásárolni)
Szóval, a hanghatást tekintve minimális csökkenés tapasztalható, ellenben szerintem esztétikusabb képet mutat a kert. Na és ha még ez elé örökzöld is kerülne?
Igaz a szomszéd az elkészülte óta kerül, mert megorrolt a felesége rám, mivel már sehol nem lát át hozzám.
Hát ennyi lenne
Szép napot
Sziasztok!

Nekem is ilyen problémám van... Egy U alakú társasházban lakom, az enyém az U alja, jobbról, balról kapom a szomszédok zajait... :cry:
A jobb oldali szomszéddal nincsenek problémák, mert neki csak 3 pici ablaka néz az én kertemre, meg ők csendesen élnek.
A bal oldalival, viszont kertkapcsolat van, csak egy kb. 1,75 magas fa kerítés választ el minket. És ők ordítanak. Sokat. A három gyerek és a szülők is. (És ma kisbaba hangot hallottam, remélem csak vendég volt, nem érkezett meg a 4. gyerek!!!)
Elegem van! Nem tudok kimenni nyugodtan a kertbe, egy ablakot se lehet kinyitni! A kertre nézőeket azért, mert üvöltenek a szomszédok, az utcára nézőeket azért, mert az utcában kutyákat szaporítanak. Mit lehetne ez ellen tenni? Ha legalább a kert nyugalmát élvezhetném! Megtanultam a leckét, a következő házamat szomszédmentes területen építtetem, de még jó darabig itt kell élnem! Mit tehetnék? Egyelőre loncot ültettem a kerítés mellé, mert a növény jó hangszigetelő állítólag, de mire az megnő, nekem kihullik a hajam. Most jön a hideg és a rossz idő, ami azt jelenti, nyugi lesz, de előre félek az első tavaszi napsugaraktól...

Segítség!!!!
Nem akarlak elkeseríteni, de csak a költözés az egyetlen biztos megoldás. Minden egyszerűnek tűnő megoldás csak hangcsillapító, de nem hangszigetelő megoldás. A növények is csak csillapítanak, azt sem túl hatásosan. Az egyetlen komolyabb megoldás egy magas, vastag kőkerítés, de akkor is fogod őket hallani, csak nem direktben. Nekem is vannak ilyen üvöltős, zenebömböltető szomszédaim, de szerencsére nem folyamatosan teszik. A másik szomszédom 3 m magas kőkerítése mögött van a grillezője ráadásul tetővel, de ha ott vannak, mindent tisztán hallok.
Ez egy mai civilizációs ártalom, csak hangosan lehet élni, akkor az igazi. Mondhatom egyszerűen bunkóságnak, sajnos ez lett a természetes. :twisted: :twisted:
11 hozzászólás Oldal: 1 / 1

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 32 vendég